2024. április 19., péntek

Sétálóutcát nyitnak Temerinben

Meglehetősen nagy érdeklődést tanúsítottak a polgárok a múlt héten, Temerin központi részének részletes rendezési terve nyilvános bemutatása iránt. A Művelődési Központ kiállítótermében megtartott bemutatón az érdeklődőket elsőnek Đuro Žiga polgármester köszöntötte, majd kifejtette, hogy Temerin az idők folyamán kilépett a megszokott falusi környezetből, és a település központi része városiasodásnak indult. Ezt a folyamatot szeretnék tervszerűen, területrendezési szakemberek bevonásával irányítani. Első lépésként a városközpont szívét kívánják rendezni.

Sétáló utcává alakítják a Petőfi Sándor utcát. A városközpont rendezésének ötlettervét prof. dr. Dubravka Đukanović ismertette (Góbor Béla felvétele)

Sétáló utcává alakítják a Petőfi Sándor utcát. A városközpont rendezésének ötlettervét prof. dr. Dubravka Đukanović ismertette (Góbor Béla felvétele)

Ezzel kapcsolatosan Lepa Rodić, a községi tanács területrendezéssel és tervezéssel megbízott tagja ismertette a város központi részének részletes szabályozási terve kidolgozásának előkészítését, aminek során az önkormányzat tavaly pályázatot írt ki látványtervek kidolgozására. A pályázatra 17 munka érkezett, közülük három munka került kiválasztásra, a legjobb az újvidéki Dart Stúdióból érkezett, amelyet prof. dr. Dubravka Đukanović és csapata készített. Ennek az ötlettervnek az első szakasza szolgál majd alapul a Petőfi Sándor utca a Moša Pijade és az Újvidéki utca közötti szakaszának, a községháza és a posta előtti kis parknak, valamint a Művelődési Központ előtti területnek a rendezéséhez, ami hosszan tartó folyamat lesz.

Dubravka Đukanović a városközpont rendezésének ötlettervét ismertetve elmondta, hogy elsősorban a meglevő adottságokra támaszkodtak és a meglevő épületek közé illesztették az új tartalmakat, amelyek az idők során, amíg elkészülnek, teljesen új városközpontot tárnak majd a látogatók elé. Valójában újraéleszteni kívánták a ma már történelminek mondható, de megoldásaiban nem korszerű városközpontot. Ilyen elképzelésből jutottak arra a gondolatra, hogy ismét fasorokkal övezett sétáló utcává alakítsák a Petőfi Sándor utcát, ahol a kijelölt helyen csak kerékpárral lehet majd közlekedni, kivételes esetekben behajthatnának a mentő-, a tűzoltóautók és a közellátást szolgáló járművek. Amíg meg nem oldódik a környező negyedek (blokkok) területrendezése, marad a Moša Pijade utca bejárata a Népfront utca felől. Az elképzelés szerint új fák és dísznövények ültetésével felújítják a községháza előtti kis parkot, azzal, hogy szanálják az emlékművet, és egy látványos szökőkút is helyet kap majd. A múzeum előtti kis teret többfunkciós térré kívánják átalakítani, ahol szabadtéri kiállításokat, rendezvényeket lehet majd megtartani. A Művelődési Központ főutca felőli, szellős része megtartaná jelenlegi sajátosságát. A területrendezés megkezdése előtt azonban el kell végezni a teljes közműhálózat földbe helyezését annak érdekében, hogy a villanykarók, vezetékek és egyebek ne rontsák a városközpont összképét, magyarázta Dubravka Đukanović.