2024. március 28., csütörtök

Fantomkommandó Szabadkán

Orcsik Roland regényét rendhagyó irodalomóra során mutatták be a Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnáziumban

Orcsik Roland vajdasági származású, jelenleg Szegeden élő író, költő Fantomkommandó című regényével ismerkedhettek meg tegnap a szabadkai Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium tanulói Bicskei Gabriella magyartanárnő, ifj. Virág Gábor a könyvet kiadó Forum Könyvkiadó Intézet igazgatója és természetesen a rendhagyó irodalmi órán résztvevő szerző segítségével.

A regényt – amelyet posztapokaliptikus vízióként aposztrofáltak – a gimnázium diákjai még nem olvasták, így a szerző elmesélte nekik az alapszituációt, miszerint egy kisváros polgárainak a kormány a média közvetítésével bejelenti, hogy háború van, így az emberek bezárkóznak, berendezkednek a háborús helyzetre, viszont ellenség sehol sem tűnik fel. Mindez pedig kaotikus állapotokat és abszurd helyzeteket eredményez.

Ahogyan Orcsik Roland fogalmazott, a regény a 90-es évek háborús időszakának árnyait mutatja be, és mivel ebben az időszakban a mostani gimnazisták még nagyon kisgyermekek voltak vagy még meg sem születtek, a diákoknak a kötetet bemutatók az akkori állapotokról is meséltek.

– Amikor a bombázások idején nem volt áram, elképzeltük a zenét. Rátettük a lemezt a lejátszóra és mivel tudtuk, hogy melyik zeneszám van rajta, elképzeltük a hangokat – mesélte tanulóinak a magyartanárnő.