2024. április 20., szombat
NATO TRANSZFORMÁCIÓS SZEMINÁRIUM

Magyarország alakítója szeretne lenni a közös biztonságnak

Magyarország elkötelezett NATO-tagságát illetően, s alakítója kíván lenni a közös biztonságnak – hangsúlyozta a honvédelmi miniszter csütörtökön Budapesten, a NATO Transzformációs Szemináriumának második napján tartott sajtótájékoztatón.

Simicskó István és Rose Gottemoeller kezet fog, középen Denis Mercier (Fotó: MTI)

Simicskó István és Rose Gottemoeller kezet fog, középen Denis Mercier (Fotó: MTI)

Simicskó István kiemelte, szükséges a védelmi kiadások növelése, de az is fontos, hogy a megemelt költségvetést jobban használják fel. Ennek nyomán a védelmi költségvetés legalább húsz százalékát a Magyar Honvédség képességfejlesztésére szeretnék fordítani – jelentette be a miniszter.

A honvédelmi miniszter felidézte, hogy a magyar kormány már korábban döntést hozott arról, hogy a védelmi kiadások 2026-ra elérjék a GDP 2 százalékos arányát. Van már olyan pénzügyi terv is, amellyel akár 2022-re is el tudjuk érni ezt az arányt. Elmondta, hogy a Zrínyi 2026 elnevezésű honvédelmi és haderőfejlesztési tervben felvázoltak egyeznek a NATO elképzeléseivel, s ugyanezen elvek mentén készül az új biztonsági és katonai stratégia is.

Rose Gottemoeller, a NATO főtitkár-helyettese kiemelte: a kihívások állandóak, amelyekre a szövetségnek reagálnia kell. Ezért is úgy véli, a szövetség jó irányba indult el, amikor a tagállamok eldöntötték, hogy megállítják a védelmi források csökkenését, s azok ismételt növeléséről határoztak. A főtitkár-helyettes üdvözölte Magyarország védelmi kiadását növelő terveit. Egyúttal fontos szövetségesnek nevezte Magyarországot, amely egyebek között Afganisztánban, Koszovóban és Irakban is kiveszi szerepét a szövetség biztonságának garantálásában.

A NATO-nak folyamatosan alkalmazkodnia kell a világ változásaihoz – emelte ki a főtitkárhelyettes, aki szerint a szövetség a hidegháború óta a legnagyobb megerősítését valósította meg. Kifejtette: a NATO komoly kihívásokkal néz szembe Észak-Afrikában, a Közel-Keleten, valamint Oroszországgal szemben is. Emellett a terrorizmussal, s már a kibertérben megjelenő veszélyekkel is meg kell küzdenie. Utóbbi kapcsán kérdésre válaszolva elmondta: a kibertér veszélyeit felismerve a varsói NATO-csúcson a tagállamok műveleti területté nyilvánították a kiberteret. Észtországban pedig külön kiválósági központot is hoztak létre, amely a kiberkihívásokkal foglalkozik.

Ennek kapcsán Simicskó István is hangsúlyozta, hogy a kibertér jelentette veszélyeket Magyarország is kiemelten kezeli, s azt tervezik, hogy a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálaton belül létrehoznak egy kibervédelmi központot.

A honvédelmi miniszter megtiszteltetésnek nevezte, hogy a NATO úgy döntött, kétnapos Transzformációs Szemináriumát Budapestre hozza, hogy megvitassák a jövő biztonsági kihívásait.

Denis Mercier vezérezredes, a NATO Transzformációs Parancsnokság főparancsnoka a sajtótájékoztatón elmondta: a kétnapos tanácskozáson kulcsfontosságú téma volt a szövetség jövője, miként pozícionálják a NATO-t, hogy megfeleljen a jövő kihívásainak. A főparancsnok szerint a mai komplex világban nincs egy olyan nemzet vagy szervezet, amely önállóan rendelkezik a szükséges válaszokkal, ezért sok partnerre van szükség. Az együttgondolkodásba viszont nemcsak nemzeteket, hanem minden olyan „agytrösztöt” be kell vonni, akik segítenek a hagyományostól eltérő gondolkodásban is.