2024. március 29., péntek
INTERJÚ

„Sikerült elkapnom a fonalat”

Alapembernek igazolt Mezőkövesdre Farkas Dániel

Farkas Dániel felsőhegyi származású labdarúgó, aki a téli átigazolási idényben távozott a szabadkai Spartacustól az OTP Bank Liga hetedik helyén álló Mezőkövesd Zsóry FC csapatához. Két hónap magyarországi tartózkodás és edzés után kérdeztük új klubjáról és környezetéről, a szerb és a magyar bajnokság közötti különbségről és saját céljairól.

Legutóbb a Spartacus téli szezonjának értékelésekor beszélgettünk, már akkor utaltál rá, hogy Magyarországra igazolhatsz. Hogyan kerültél a Mezőkövesdhez?

– Régebb óta figyeltem Magyarországot, illetve a magyarországi játéklehetőségeket. Szerettem volna oda igazolni, aztán egyszer csak megkeresett a menedzserem ezzel az ajánlattal. Az is hozzájárult az átigazolásomhoz, hogy nemrég a klub szerződtette Tomislav Sivićet.

Azt mondod, te választottad. Több lehetőséged is volt?

– Igen, a Diósgyőr is felmerült opcióként, de a Mezőkövesd jobban áll a tabellán, emellett biztos anyagi háttérrel és jó infrastruktúrával rendelkezik.

Hogy ment a beilleszkedés? Jól kijössz az új csapattársaiddal?

– Gyorsan megtaláltam a helyem a csapatban, ráadásul Lazar Veselinović ugyanakkor érkezett, mint én, és vele nagyon jól megtaláltuk a közös hangot. Őt korábbról, még a Szuperligából ismerem, de a többiekkel is remek az összhang. Szépen befogadtak, a közösség nagyon rendes. Sok szlovákiai játékostársam van, akik ugyancsak beszélnek magyarul, tehát a nyelv terén sem akadtak gondjaim. Valójában egy kicsit tartottam tőle, hogy milyen lesz az első időszak, de jól ment minden.

Az érkezésedtől kezdve kezdőként kapsz helyet a csapatban, és végigjátszod a mérkőzéseket. Milyen a kapcsolatotok az edzővel?

– Sivić mester erősítésnek hozott, és fontos szerepben számít rám. Az első tétmérkőzésen azonnal betett a kezdők közé, és a legutóbbi meccsünkön már gólpasszt is tudtam adni. Szerintem úgy megy a játék, ahogy kellene, sikerült elkapnom a fonalat. Úgy látom, a továbbiakban sem lesz semmi probléma.

Mit tudnál elmondani az edzésekről, a felkészülésről? A Spartacus után milyenek a benyomásaid, össze lehet hasonlítani a két játékkörnyezetet?

– A trénerünk Szerbiában is edzősködött már, az edzések talán ezért is szinte ugyanolyanok, mint Szabadkán voltak. A magyar játékosoknak talán kicsit új ez a hozzáállás. Úgy tűnik, ők nem szoktak hozzá a keményebb edzésekhez, természetesen lehet, hogy ez az előző edző módszerének is tulajdonítható. Engem viszont nem lepett meg a kemény felkészülés, én ebből a rendszerből érkeztem, a keményebb fociból, itt pedig az edző épp ezt a mentalitást és ezt a fajta játékot várja el, ami nekem teljesen fekszik.

Alapvetően jobbhátvéd a pozíciód. Már Szabadkán is kipróbáltak más poszton, legutóbb pedig a Mezőkövesdben a védelem előtt, a középpályán játszottál.

– Igen, eddig túlnyomórészt a jobbhátvéd szerepben játszottam, de Sivić elmondta, a közeljövőben ki fog próbálni egy új poszton, a jobb vagy a bal szélen. Meglátjuk, hogyan alakul ez a próbálkozás.

Két hónapja vagy Mezőkövesden. Mit tudsz elmondani az NB I.-ről a Szuperligával összevetve? Melyiket tartod az erősebb bajnokságnak, vannak számottevő különbségek?

– Szerbiában egy kicsit nagyobb a tempó, de úgy érzem, itt, Magyarországon sokkal technikásabbak a játékosok, és itt nem olyan agresszív, kemény a játék. Sokan mondták, hogy a magyar bajnokság sokkal gyengébb a szerbnél, de én nem így vettem észre, nagyon kicsi az eltérés a kettő között.

Mi a helyzet a mérkőzések hangulata, a szurkolás szempontjából?

– Ezen a téren sem látok nagy eltérést. Itt, Mezőkövesden talán még többen járnak ki, mint a szabadkai mérkőzéseken. Van egy stabil hazai közönség, talán azért is, mert kisebb a város, a labdarúgás kedvelői pedig mindig kijönnek a meccsekre.

Nagy a tolongás a bajnoki tabellán, a Paks az ötödik 33 ponttal, a Haladás a hatodik 32-vel, ti a hetedik helyen és az Újpest a nyolcadikon egyaránt 31 ponttal álltok. Mik a csapat céljai?

– Az elsődleges cél az volt, hogy bennmaradjunk az első osztályban, de ez már csaknem biztos, így most az előkelőbb pozíciókért harcolhatunk. Jelenleg a kupára fektetjük a hangsúlyt, jövő kedden a Szolnok ellen játszunk negyeddöntőt. Ha onnan továbbjutunk, már az elődöntőben folytathatjuk. Az Újpest a Vasassal játszik, így egyikük ki fog esni, tehát eggyel kevesebb komoly rivális marad, igaz, a Ferencváros is versenyben van még. Célunk, hogy döntőbe jussunk.

Milyen személyes elvárásokat, célokat tűztél ki magad elé?

– Az elsődleges célom az volt, hogy ide bekerüljek, most rendszeres játékkal kimagasló teljesítményt szeretnék nyújtani. A jó játék előbb-utóbb meghozza eredményét. A távolabbi jövőben szeretnék külföldre igazolni, de egyelőre itt szeretnék maradni, hogy Magyarországon is bizonyítsak.