2024. április 20., szombat

Lázár: Elfogadhatatlan, végrehajthatatlan a strasbourgi ítélet

Elfogadhatatlannak és végrehajthatatlannak tartja Lázár János miniszter azt a strasbourgi bírósági ítéletet, amely elmarasztalta Magyarországot két bangladesi kiutasítása miatt.

A kormány fellebbezést nyújt be a döntés ellen - közölte a Miniszterelnökség vezetője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján, ahol azt mondta: Magyarország a szuverenitás megerősítésének elve alapján ragaszkodik ahhoz, hogy maga döntsön a befogadásról, illetve a kiutasításról. Az emberi jogi bíróság álláspontja azonban az, hogy ne a magyarok mondják meg, ki élhet Magyarországon, hanem majd a Magyar Helsinki Bizottság - amely a két bangladesit képviselte - javaslata alapján a strasbourgi bíróság eldönti - kommentálta az ítéletet Lázár János.
Szomorúnak nevezte, hogy a Helsinki bizottságban dolgozó magyarok nem értik meg: a magyarok közössége nem akar beengedni illegális bevándorlókat.
A bírósági döntésnek azt a részét is kifogásolta, amelynek értelmében Szerbiában, Macedóniában, Görögországban és Törökországban nem garantálják a migránsok emberi jogait. Ez szerinte értelmezhetetlen, ellentétes azzal az európai tanácsi döntéssel is, amely szerint Görögországba és Törökországba is kell visszavinni illegális bevándorlókat.
A politikus azt is közölte: a májusra elkészülő második határkerítéssel és a jövő keddtől hatályos, megszigorított jogi határzárral "teljes zár valósul meg". Hozzátette, a kormány készen áll a jogi határzárral kapcsolatos vitákra, a szaktárcák szerint a törvény mindenben megfelel az EU elvárásainak és jogrendszerének.
Felhívta a figyelmet továbbá arra a veszélyre, hogy Törökország felmondhatja az EU-val kötött migrációs megállapodást, és az illegális bevándorlók újra elindulnak a kontinens határai felé. Magyarországnak erre fel kell készülnie az önálló határzárral - jelentette ki.
Fontosnak nevezte továbbá, hogy Magyarország jó viszonyban legyen Törökországgal, az EU-tól pedig - mondta - elvárható, hogy betartsa a törökökkel kötött megállapodást.
Lázár János kitért arra is, két héten belül elindul a következő nemzeti konzultáció, a kérdéseket a Miniszterelnöki Kabinetiroda készíti elő.
Beszámolt arról, hogy Orbán Viktor miniszterelnök délután Rómába utazik, ahol részt vesz az EU-t létrehozó római szerződés aláírásának 60. évfordulója alkalmából szervezett konferencián. Az uniós tagállamok közös nyilatkozatot terveznek elfogadni, és egy 2017 decemberéig tartó egyeztetési folyamat indul el az EU jövőjéről - közölte.
A miniszterelnök keddi salgótarjáni látogatása kapcsán szólt arról is, hogy hamarosan véget ér a Modern városok program, amelynek keretében a kormányfő legközelebb Győrbe látogat.
Lázár János a tájékoztatón beszámolt a kormányülés aktuális témáiról, döntéseiről is.
A nemzeti buszgyártási programról szólva elmondta: 2019-ig a magyar állam és cégei 1869 magyar gyártású autóbuszt vásárolnak, így három év alatt - hazai járművekkel, összesen 36 milliárd forintból - érdemben megújul az állami tulajdonban lévő buszállomány.
A szintén megtárgyalt acéliparról azt közölte: állami segítségre van szükség ahhoz, hogy a jelenleg kétszereplős hazai acélgyártás - amely körülbelül 5 ezer embert foglalkoztat - bővülhessen.
A kormány döntött arról - folytatta a tárcavezető -, hogy nemcsak átmenetileg költözik a XI. kerületi Karolina útra - a volt ortopédiai klinika helyére - az Országos Sportegészségügyi Intézet, hanem hosszú távon is ott működik majd.
A budapesti olimpiai pályázat pénzügyi lezárásával kapcsolatban úgy határozott a kabinet, hogy az előkészületekre szánt 19,1 milliárd forintból fel nem használt 12,6 milliárdot vissza kell utalni a központi költségvetésbe, a Budapest 2024 Nonprofit Zrt.-t pedig felszámolják.
Döntöttek arról is, hogy béremelés lesz a vízügyi ágazatban - közölte a miniszter, és kérdésre jelezte: a védőnők bérezésének felülvizsgálatára is készek.
A kormánydöntéseket ismertetve Lázár János azt is tudatta: a gyermekekre, a nőkre és az aktív munkaképes korúakra fókuszáló népegészségügyi szűrőprogramok - emlő-, méhnyak-, vastag- és végbélszűrések, valamint a keringési rendszer megbetegedéseivel kapcsolatos szűrések - indulnak még az idén. Ehhez húsz speciális szűrőbuszt vásárolnak, amelyből tízben mammográfiás szűrést végeznek majd.
Éger István orvosi kamarai elnöknek a kormányfőhöz címzett levelére úgy reagált: lát lehetőséget arra, hogy a háziorvosoknak folyósított havi többlettámogatás rendszeres legyen.
A kormánydöntéseket ismertetve végül azt is elmondta, plusz 18 milliárd forintot biztosítottak az Eger és M3-as autópálya közötti gyorsforgalmi út bővítésére, egy másik döntéssel pedig kiírnak egy 16 milliárd forintos EU-s fejlesztési programot a halászoknak.
A tao-pénzek nyilvánossága ügyében hozott bírósági ítéletre a miniszter úgy reagált: fenntartják, hogy a tao-pénz nem közpénz. Közölte: a jogi helyzetet tisztázni kell, ezért a Kúriához fordulnak felülvizsgálatért.
A Pető-intézet konduktorainak a tárcavezető azt ígérte: heteken belül kijavítják a bérezésükkel kapcsolatos adminisztrációs hibát, amely miatt kevesebb fizetést kapnak.
A tájékoztatón Lázár János a kormány nevében együttérzését fejezte ki a brit népnek a szerdai londoni merénylet miatt, valamint a veronai buszbaleset szerdán elhunyt sérültje hozzátartozóinak.