2024. március 29., péntek

Három új tantárgy várható

Három új tantárgyuk lesz ősztől az ötödikes diákoknak: az informatika, a műszaki és technológiai oktatás, valamint a test- és egészségügyi nevelés – amennyiben elfogadják az új tantervekre vonatkozó javaslatot. A minisztérium elképzelése, hogy évről évre egy-egy felső osztály programja megújul, így a mostani negyedikesek a tervek szerint már a megreformált tantervek szerint hagyják majd el az általános iskolát.

Mit ahogyan arról már korábban írtunk, azzal, hogy az informatika kötelező tantárggyá válik, az addigi műszaki és informatika nevű tantárgy is módosul: kikerülnek belőle a kimondottan informatikai témák, viszont vállalkozói ismeretek oktatásával bővül, és a neve műszaki és technológiai oktatás lesz.

Test- és egészségügyi nevelés óra heti kétszer szerepel majd az órarendben, a mostani választott sport, ami ezidáig a heti harmadik tornaóra volt pedig tanításon kívüli aktivitássá alakul. A választott sport, azaz a heti harmadik tornaóra helyére kerül be a kötelező informatika, így a diákoknak nem lesz az eddiginél több órájuk.