2024. március 29., péntek

Válaszd a gyakorlati tudást!

Szombaton tartja nyílt napját a Szabadkai Műszaki Szakfőiskola

Szombaton 10 órakor nyitja meg kapuit az érdeklődő középiskolások és szüleik előtt a Szabadkai Műszaki Szakfőiskola, hogy bemutassa az intézményt. A látogatóknak lehetőségük lesz megtekinteni az iskola épületét és laboratóriumait, beszélgethetnek a főiskola tanáraival, hallgatóival, emellett bemutatkoznak azok a vállatok is, amelyekkel a főiskola együttműködik. Amennyiben az idő megengedi, röprobot (drón) segítségével selfie is készül, majd a jelenlevőket egy DJ is szórakoztatja.

Dr. Fürstner Igor, az intézmény igazgatója a keddi sajtótájékoztatón elmondta, fontosnak tartják megismertetni az intézmény nyújtotta lehetőségekkel a választás előtt álló középiskolásokat és népszerűsíteni a mérnökképzést, a mérnöki szakmát, ugyanis sok ilyen szakemberre van szükség, a főiskolával együttműködő cégek is folyamatosan jelzik, hogy szükségük van olyan szakemberekre, amilyeneket a főiskolán képeznek.

– Fontosnak tartjuk a felsőfokú képzést, valamint azt, hogy a hallgatók minőségi felsőfokú tudásra tegyenek szert, amellyel utána itthon megtalálják a helyüket a szakmában, akár vállalatok dolgozóiként, akár saját vállalkozás indításával – mondta az igazgató.

Mint megtudtuk, az új tanévben nem nyílnak teljesen új szakok, hiszen a már eddig is működő szakok jók, megfelelnek a piaci igényeknek. A főiskolán – amelynek mottója Válaszd a gyakorlati tudást! – informatika, elektrotechnika, gépészet, műszaki kommunikációs management és mechatronika szakon képeznek szakembereket, specializációra pedig mechatronika szakon van lehetőség. A főiskolán őszre mintegy 200 elsős számára lesz hely.