2024. április 19., péntek

A földből életre kelő táncművészet

„Életem nagy fordulópontja lett, amikor megismertem Min Tanakát” – mondja Döbrei Dénes

Min Tanaka, japán táncművész, koreográfus nemzetközi ismertségre tett szert, Európában és a világ más területein számos alkalommal lépett fel. Tevékenysége széleskörű, sok művésszel dolgozott együtt, zenészekkel és képzőművészekkel is. Hazájában valóságos filmsztár, hamarosan egy új filmben lesz látható. Saját magáról mégis azt állítja, hogy elsősorban földműves. Döbrei Dénes táncművész, koreográfus, rendező, a Nyári Mozi Színházi Közösség egyik alapítója, felesége, a szintén táncművész Varga Heni által ismerte meg Min Tanakát, és elmondása szerint ez a találkozás megváltoztatta az életét.

– Heni Franciaországban, Min Tanaka volt táncosaival dolgozott együtt. Megismerkedtem velük én is, néha részt vettem a tanfolyamokon. Közben felvételeket mutattak, meséltek arról az időszakról, amikor még működött a Mai-Juku nemzetközi összetételű csoport és járták a világot. Miután megszűnt, Min úgy döntött, hogy új utat keres. Min nagyon régóta foglalkozik tánccal. Érdekelte a balett, a standard táncok is, közben filozófiával foglalkozott. Kezdetben Hijikata Tatsumi volt a mestere, de legalábbis együtt dolgoztak. Hijikata egy külön vonalat képviselt a kortárs táncban. Habár vele kapcsolatban előjön a Butoh, Min a saját tánca esetében elvetette ezt a megnevezést. Létrehozta a Test-Időjárás Laboratóriumot, a Body-Weather Laboratory módszert, és farmot alapított egy kis településen Hakushuban, ahol nemzetközi fesztiválokat, tanfolyamokat szervezett. Heni mindenáron meg akarta ismerni a táncosok mesterét. 2000 januárjában a Woyzeckot játszottuk Tokióban. Ekkor került sor az első téli Min Tanaka-tanfolyamra is. Heni több levelet váltott vele, megérdeklődte, hogy részt vehetünk-e a tanfolyamon. Késve érkeztünk, de befogadtak bennünket. Egy kicsit félénken álltam az egészhez, de végül teljesen magával ragadott. Életem nagy fordulópontja lett, amikor megismertem Min Tanakát és azt a fajta a szabadságot, ahogyan hozzááll a táncművészethez. Ott tudatosult bennem, hogy az érzelmek, a környezet hatásával a test folyton változik, ugyanúgy mint az időjárás. Számomra ez nagy felfedezés volt. Rávilágított arra, hogyan használhatjuk a testünket és mennyire kell rá vigyáznunk. Egy táncos a testével fejezi ki az érzelmeket, a gondolatokat. Ha odafigyel rá, akkor valamilyen módon a lelke, a képzeletvilága is társul a testhez és kifejezővé tud válni. Az improvizáció, amit mindig is szerettem, Minnél egy teljesen szabad forma. A test állandóan improvizál és szabaddá válhat, ha erre nyitottak vagyunk – mondta Döbrei Dénes és kitért arra, hogy a földközeliség Min számára mindig is nagyon fontos volt.

– A föld ad erőt és táplálékot. Erre gondolni kell, amikor egy földterületet lebetonozunk. A távol-keleti kultúrák másképp élik meg a földközeliséget, mint mi. Náluk minden a föld felé irányul, az imák és a táncuk is, míg nálunk az ég irányába, a balettosok például lábujjhegyen táncolnak. Min földeket bérelt ki és organikus termesztéssel foglalkozik. Saját magára azt mondja, hogy ő tulajdonképpen földműves. A táncosai is dolgoznak a földeken. Minden munka egyfajta táncgyakorlat is. Meghatározott módszerrel kell például sárgarépát egyelni vagy krumplit szedni. Ezek bemelegítő gyakorlatok a tánctanfolyam előtt. Fontos felfedezni és megfigyelni a természetet. A jóga mozdulatsorai gyakran utalnak a természetre, az ázsiai küzdősportokban sokszor utánozzák az állatokat, de a természet tisztelete a táncban is megmutatkozik. Ha nyitott a képzeletvilágunk, akkor egy falevelet is lehet eltáncolni, vagy úgy mozdulni, mint amikor a szél a víz felszínén elsuhan. Lehet tánccal kifejezni azt is, ahogyan tavasszal a nyitott ablaknál a szellő mozgatja a selyemfüggönyt. Sok esetben a csendes test nyugalma kifejezőbb, mint a hadonászó mozdulatok és a hangos beszéd. Szoktam mondani, hogy a méhek a csenddel kommunikálnak. Minden gesztus, kimondott szó, vibrációt hordoz magában és ezek hatnak a környezetünkre is. Felelősek vagyunk mindazért, amit teszünk és gondolunk, mert ezek befolyásolják a környezetünket és ugyanúgy visszahatnak ránk is. Az ember a tudatlanságból indul, ugyanúgy, ahogy a mozdulat a mozdulatlanságból vagy a hang a csendből. Mindennek van egy kezdőpillanata. Ahhoz, hogy egy vonalat húzzunk, a pontból kell elindulni. Valójában minden egy pontból indul el és így alakulnak ki bizonyos körök, amelyek mentén az ember megpróbál tudást szerezni. Amikor megbizonyosodunk valamiről, akkor azon a körön túl vagyunk. Amíg ez nem következik be, többször hibázunk. Min sohasem mondja, hogy ki-hol hibázik, hanem beszél a hibákról és mindenki felismeri saját tévedését. Ezek valójában nem is hibák, inkább arról szól, ami az általa elképzelt világba nem illik bele. A gyakorlatokat magunkért tesszük, az önmegvalósításunk és tökéletesítésünk érdekében. Ha mi tökéletesedünk, a környezetünk is tökéletesedik velünk. Ez a nyitottság, ez a munkamódszer csak akkor működik, ha minden pillanatban tudatában vagyunk a testünkkel – hangsúlyozta Döbrei Dénes, majd elmesélte, hogyan lett az ismerkedésből később gyümölcsöző együttműködés.

– A téli találkozás után ismét elmentünk Japánba, és eldöntöttük, hogy meglátogatjuk Mint. Beszélgetés közben felhoztuk, hogy szeretnénk, ha eljönne hozzánk, a mi térségünkre. Nem volt ez egy fura kérés, hiszen korábbról már ismerte Lajkó Félixet, több közös fellépésük volt, Budapesten és Prágában is. Felmerült az ötlet, hogy tartson tanfolyamot. Min először húzódzkodott, azt mondta nem igazán szeretne tanítani, de végül belement és négyszer-ötször is eljött. Minden találkozás egy külön esemény volt. Mély, bensőséges és felejthetetlen munkafolyamatot eredményezett. Min még 2004-ben elhívott bennünket a Hakushuba fesztiválra, hogy készítsünk egy produkciót duóban és vezessünk műhelymunkát. Akkor elindult egy hároméves előadássorozat, a Tánc az erdőben, de a következő évben Heni és én már nem vettünk részt, mert megszületett a lányunk. Min Tanaka 2005-ben tartott nálunk legutóbb tanfolyamot, de 2011-ben fellépett a Desiré fesztiválon. Ez a kapcsolat időközben kibővült és több vajdasági alkotó is együttműködött Min Tanakával. Tolnai Ottó bemutatta a berlini Rózsaszín flamingók kisfilmjét és irodalmi estet tartott, Tolnai Szabolcs készített egy dokumentumfilmet, a Tánc az erdőben második évében pedig Urbán András vett részt – fejtette ki Döbrei Dénes és mint mondta, továbbra is kíséri Min tevékenységét.

– Most Prágában rendez egy előadást, amelynek nemsokára lesz a bemutatója. Nagyon szeretnénk eljutni. Ez a kapcsolat számomra nem múló. Felbecsülhetetlen mindaz, amit kaptam tőle. Sok mindent már egészen másképp látok, mint korábban. Felejthetetlenek az élmények és azok a történetek is, amelyeket Min mesélt, például a selyemgyártásról. Amikor Japánban jártunk, elmentem a selyemmúzeumba. Nagyon szeretem a selymet, lenyűgöző ez a betokosodott hernyók gubójából készült természetes anyag. A második világháború után, amikor az amerikaiak megérkeztek Japánba, mindjobban elterjedt a műanyag használata. Kezdett kiveszni az eperfa, amelynek levelével táplálkozik a selyemhernyó. Valamikor régen, a 17. században az utazók csempészték Európába és itt nálunk is meghonosodtak az eperfák. Amikor pedig Min nálunk járt, innen vitt eperfagyökereket visszatelepíteni Japánba. Ez számomra nagyon mély jelentőséggel bír. Elgondolkodtatott a migrációról, az emberi civilizációk változásáról. Min és társai cseresznyeéréskor is eljöttek. Odaálltak egy fa alá és elkezdtek énekelni, a japán kultúrában ugyanis nagyon fontos a cseresznye. Akkor láttak életükben először sárga cseresznyét, a kelebiai kertben, és vittek magukkal Japánba, így Min farmján most van sárga cseresznye is. Ez ugyanígy visszafelé is működött, én gingko magokat hoztam és azóta már fa nőtt belőlük – mondja Döbrei Dénes.