2024. március 28., csütörtök
PORTRÉ

A középpálya alapköve befejezi

Xabi Alonso, a Bayern München középpályása a 2016/17-es szezon végén visszavonul a profi labdarúgástól. A baszk játékos két évtizedes pályafutása során Európa legnagyobb klubjait erősítette, amelyekkel a legnagyobb trófeákat hódította el. A Fúriával megnyerte a 2008-as és a 2012-es Eb-t, valamint a 2010-es vb-t, és századosként vonult vissza a válogatottszerepléstől.

Legtöbben a Liverpool legendás fordításának kulcsszereplőjeként gondolnak Xabi Alonso spanyol (baszk) labdarúgóra, a Bayern jelenlegi veterán középpályására. A játékos nemrég saját Twitter-fiókján keresztül jelentette be, hogy a most futó szezon lesz karrierjében az utolsó: „Az életem volt. Szerettem. Búcsúzom a gyönyörű játéktól.” A hivatalos sajtótájékoztatón Alonso elmondta: „Nehéz döntést kellett meghoznom, még mindig jól érzem magam, de ez volt a megfelelő pillanat. Mindig is úgy gondoltam, hogy jobb korábban befejezni, mint túl későn. A legmagasabb szinten szerettem volna lezárni a pályafutásomat, és a Bayern a legmagasabb színvonal. Hihetetlenül büszke és boldog vagyok, hogy a csapat tagja lehettem. Sok élményt gyűjtöttem olyan nagy klubokkal, mint a Real Sociedad, a Liverpool, a Real Madrid és a Bayern. És természetesen a spanyol nemzeti válogatottal. Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen csodálatos karrierem lesz, és remélem, jönnek még szép pillanatok, mielőtt végleg abbahagyom.”

A baszk védekező középpályás családi hagyományból – édesapját, Periko Alonsót követve – a Real Sociedadnál kezdte profi labdarúgóként. A csapat akkori edzője, John Toshack felfigyelt a fiatal Alonso tehetségére, és kapitánnyá tette a mindössze 20 éves játékost. Vezetésével a Sociedad két évtized utáni legjobb teljesítményét bemutatva a spanyol bajnokság második helyéig kapaszkodott. Mindössze két ponttal maradtak el a Real Madridtól, és BL-indulást harcoltak ki. A fiatal irányító kiegyensúlyozott, érett játéka miatt csak idő kérdése volt, hogy nagy szerződést kapjon.

Ez a pillanat 2004-ben érkezett el, amikor a Rafael Benítez által átvett, felfrissített és „felspanyolosított” Liverpool egyik fontos nyári igazolásaként került a Mersey-partra. Az időközben jó nevet szerző Alonso azonnal beilleszkedett a Gerrard irányította középpályára, és a keret stabil tagjaként kiemelkedő szerep jutott neki a Liverpool 2005-ös, szenzációs BL-sikerében. Alonso a legendás, 0:3-ról visszahozott isztambuli döntő egyenlítést jelentő harmadik angol gólját lőtte, valamint a büntetőpárbajban sem hibázott. Gerrard Alonso visszavonulásakor tiszteletét fejezte ki, és a közös sikerekre emlékezett: „Megtiszteltetés volt veled játszani. Miután elmentél, mindennap hiányoztál.”

Az angliai időszak után, amelyet Alonso a karrierje legszebb éveinek nevez, a világ egyik legnagyobb klubjához, a Real Madridhoz írt alá 2009-ben, 35 millió euróért. Bár már Liverpoolban is ezen a poszton játszott, a Realnál Alonso a mélységi, irányító, védekező középpályás szerep tökéletes megtestesítőjévé vált. A Blancókkal 2012-ben bajnoki címet nyert, 2014-ben pedig életében másodszor emelhette magasba a BL-trófeát.

Utolsó éveit a német rekordbajnoknál töltötte, és tölti majd nyárig, Münchenben a szárnyaló Bayern tagjaként 2015-ben és tavaly is megnyerte a bajnokságot. A klub elnöke, Karl-Heinz Rummenigge a labdarúgás egyik nagyjának, valódi úriembernek nevezte Alonsót, és hozzátette: „A csapat nevében köszönettel tartozom neki mind játékosként, mind magánemberként tanúsított tiszteletre méltó magatartásáért. Mindent megnyert, amit egy játékos valaha is megnyerhet pályafutása során.”