2024. április 18., csütörtök

Akikre büszkék vagyunk

Tehetséges vajdasági magyar diákokat, fiatalokat díjaztak – Az idei tehetségnagykövetek Penovác Endre képzőművész és Kinka Rita zongoraművész

A szabadkai városháza dísztermében pénteken délután került sor a Vajdasági Tehetségsegítő Tanács V. Vajdasági Tehetség Gálájára, amely során a legkiemelkedőbb tehetséges fiatalok részesültek díjakban. Az egybegyűlteket De Negri Ibolya, a VATT elnöke köszöntötte:

– Tudván, hogy Vajdaságban, magyar közösségünkben, napjainkban tehetséges felnövekvő fiataljaink vannak, a VATT öt évvel ezelőtt útjára indította a Vajdasági Tehetségnapot, amelyen eszmei kitüntetésben részesítjük azokat a kis, ígéretes és kiváló tehetségeket, akik eddigi munkájuk révén számos sikert értek el. A tehetségépítés nem egyszerű. Gyermek, tanár, szülő közös együttműködése által valósulhat meg az eredmény, a siker. Meg kell találni az utat, amelyen haladni tud a tehetség. Azt az utat, amely lehetőségeket ad a kibontakozáshoz – hallottuk De Negri Ibolyától, aki kitartásra és bátorságra ösztönözte a fiatal tehetségeket.

A tehetségeket köszöntötte dr. Halasi Szabolcs, tartományi felsőoktatási segédtitkár is:

– Kivételes alkalom ez, hiszen az ifjú nemzedék tehetséges tagjait üdvözölhetjük, és azokat, akik időt és fáradtságot nem kímélve segítik, fejlesztik őket. A társadalom jó irányba való fejlődése szempontjából meghatározó szerepe van az oktatásnak és az iskoláknak. Lépést kell tartani a 21. század kihívásaival és követelményeivel. Ahhoz, hogy a tehetség a felszínre törjön, nem elég a hagyományos módszerekkel oktatnunk. Meg kell felelni az ún. Z generáció elvárásainak, érdekessé és alkalmassá kell tenni számukra az oktatási tartalmakat. Büszkeséggel tölt el, hogy ebben a mi közösségünk eredményes, amit ez az ünnepség is bizonyít – mondta dr. Halasi Szabolcs.

Az ünneplő közönséggel és a fiatalokkal osztotta meg gondolatait Gombár Szeréna, Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának konzulja:

– Nekünk, magyaroknak, a saját nemzeti identitástudatunkhoz hozzátartozik a tehetség, az innováció, az új eszmék. Tehetség, kemény munka és újítások nélkül egy ilyen kis nemzet, mint amilyen a miénk, nem tudott volna fennmaradni a történelem viharában, és nem tudott volna a világ tudományos nagyhatalmainak egyikévé válni. Márpedig arra büszkék vagyunk, hogy a világ tudományosságához sokat hozzátettünk. Azok a diákok, akik ezúttal díjakat vesznek át, ezt a hagyományt és ezt a kultúrát viszik tovább. Azok a pedagógusok, segítők, szülők, akik felismerve a tehetségeket, támogatták, hogy idáig eljussanak, szintén azon dolgoznak, hogy újra és újra megmutassuk a világnak a kiválóságunkat – fejtette ki Gombár Szeréna, az ifjú tehetségeknek pedig azt tanácsolta, hogy sose felejtsék el, honnan indultak, de mindig lássák azt a célt, ahova szeretnének eljutni.

A gála folyamán Jerasz Anikó, a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának elnöke is felszólalt:

– A médiában sokszor hírt kapunk a közöttünk élő és alkotó tehetségekről, azokról, akik a művészet és a tudomány területén csillapíthatatlan akarással és kitartással bámulatos sikereket érnek el. Minden tisztelet megilleti őket. Amikor a gyermek megszületik, és elkezd cseperedni, a szülők felfigyelnek az adottságaira, az óvodában, iskolákban olyan, mint a csiszolatlan gyémánt. Az óvópedagógusok és tanárok hozzáértéssel kezdik formálni a gyermekek adottságait. A fiatal tehetségek örömmel, kíváncsiságtól vezérelve állnak a kihívások elé. Ám ne feledjük, az adottságokat készen kapjuk, a képességek pedig csak hosszú tanulási folyamatként kerülnek felszínre. Ebben a folyamatban óriási szerep jut az iskolának, a tanároknak. Vajdaság tehetségeit és mentorait ünnepeljük – hallottuk Jerasz Anikótól.

A város képviseletében Horvát Tímea, Szabadka alpolgármestere szólt az egybegyűltekhez:

– A pedagógusok munkája és a VATT létezésének fontossága mérhetetlen. Igazi kihívás ott meglátni az értéket, ahol még nem kifejlett formában jelenik meg. Tehetséggé válni folyamat. Odafigyelni, felismerni, majd segítséget nyújtani és fejleszteni a diákokban rejlő tehetség megmutatkozását nemes cél és feladat, példaértékű társadalmunk és közösségünk számára. Ez nem könnyű feladat – mondta Horvát Tímea.

Az ünnepség folyamán – amelyet Némedi Imre vezetett – a Tutti Tóthfalusi Gyermekzenekar és vezetőjük, Berec Kati előadták Lajkó Félix Neked című szerzeményét, és Sándor Jenő Cini-cini cincog az egér című dalát. A rendvény fővédnöke Lajkó Félix, aki két évvel ezelőtt kapta meg a Tehetségnagykövet díjat, azóta pedig felkarolta és szakmailag támogatja a vajdasági tehetségeket, különös tekintettel a zenei tehetségeket. Félix ezúttal sajnos nem lehetett jelen, hiszen épp Amerikában koncertezett, de gratulációit küldte a díjazottaknak.

Az est során fellépett néhány díjazott fiatal tehetség, valamint  Kinka Rita és Lőrinc Tímea.

Az V. Vajdasági Tehetségnap díjazottjai:

Tehetségnagykövet díjban Penovác Endre képzőművész és Kinka Rita zongoraművész részesült.

Tehetséges fiatal: Lőrinc Tímea (színésznő, Zentai Magyar Kamaraszínház)

A kiváló tehetségek: Sós Nóra (Újvidéki Egyetem, Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar), Szenci Attila (Szabadkai Műszaki Szakfőiskola).

Az ígéretes tehetségek: Szvoreny Viktor (Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium, Zenta), Bencsik Blanka (Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium, Zenta), Német Klaudió (Dositej Obradović Gimnázium és Közgazdasági Iskola, Topolya), Szabó Imre (Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium, Zenta), Marx Éva (Svetozar Marković Gimnázium, Szabadka), Csipak Noémi (Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium; Stevan Mokranjac Alapfokú Zeneiskola), Horvát Brigitta (EmArt Képzőművészeti Műhely, Szabadka), Torma Ibolya (Politechnikai Iskola, Szabadka), Brezovszki Gergő (Szabadkai Zeneiskola), Bognár Bence (Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium, Szabadka), Bálint Gergely (Beszédes József MMIK, Magyarkanizsa).

A kistehetségek: Apró Dorottya (Cofman Judit Tehetségfejlesztő Iskola), Süli Ákos (Cofman Judit Tehetségfejlesztő Iskola), Csepella Máté (Hunyadi János Á. I. Csantavér), Terhes Virág (Stevan Sremac Á.I. Emlékiskola ME, Zenta), Oláh Bálint (Nikola Tesla Á.I. – Ady Endre Kihelyezett Tagozat Torda), Szűcs Lídia (Jovan Jovanović Zmaj Á.I. Magyarkanizsa), Fekete Léna (Kókai Imre Á.I. Temerin), B. Varga Boglárka (Miroslav Antić Á.I. Palics), Pörzsölt Ákos (Jovan Jovanović Zmaj Á.I. Magyarkanizsa), Csíkos Enikő (József Attila Á.I. Bácskertes).