2024. április 16., kedd

Olimpiára készülnek a tűzoltólányok

A zentai csapat részvételi díját és az ott-tartózkodás költségeit a város fedezi, a ruhák beszerzésére támogatókat keresnek

Júliusban az ausztriai Villach városában rendezik meg a tűzoltó-olimpiát, amelyen Szerbiát Zenta korpontos női tűzoltócsapata képviseli. Molnár Gábor Gyula, a Zentai Önkéntes Tűzoltótestület elnöke az olimpia kapcsán lapunknak elmondta, hogy az eseményen Európa egész területéről mintegy háromezer hivatásos és önkéntes tűzoltó szokott részt venni. Az elnök szavai szerint számukra óriási megtiszteltetés, hogy a nemzetközi versenyen ők képviselhetik országunkat, de hozzátette, hogy komoly gondot jelent a részvételhez elengedhetetlen anyagiak előteremtése.

Molnár Gábor Gyula értékel a közgyűlésen (Horváth Zsolt felvétele)

Molnár Gábor Gyula értékel a közgyűlésen (Horváth Zsolt felvétele)

Zenta község önkormányzata fedezi ugyan a verseny részvételi díját, valamint az út és az egyhetes ott-tartózkodás költségeit, a lányok parádés díszegyenruháinak és egyforma szabadidőruháinak beszerzésére azonban továbbra is támogatókat keresnek.

Az egyesület vezetősége a következő hetekben felkeresi a zentai vállalatokat, valamint kéri a segíteni óhajtó polgárokat is, hogy adományaikkal járuljanak hozzá, hogy a teljes erőbevetéssel készülő tűzoltólányok elutazhassanak Ausztriába.

A tűzoltótestület a napokban tartotta meg évi közgyűlését. Molnár Gábor Gyula számolt be az önkéntes tűzoltók elmúlt évben kifejtett tevékenységéről. Elmondta, hogy az iskoláskorú fiatalok számára hetente rendeztek előadásokat, a jó idő beköszöntével pedig gyakorlatokat is tartottak. Elhangzott, hogy az önkéntes tűzoltók több éve létszámhiánnyal küszködnek, amelynek elsődleges oka az, hogy nincsenek olyan tagjaik, akik rendszeresen foglalkoznának a fiatalokkal, ezért tavaly sem szerveztek toborzó akciókat az iskolákban, pedig számukra létkérdés az utánpótlás biztosítása. 2016-ban községi és körzeti versenyeket nem szerveztek, csupán az országos bajnokságon vett részt a korpontos női csapatuk, első helyezést értek el, és jogot szereztek az olimpiai részvételre. A tűzoltótestület tagjai bemutatkoztak a nyár folyamán megszervezett Mosolytenger Gyermekfesztiválon és a városnapi ünnepségsorozat keretében megrendezett civil napon is. A rendezvényeken kiderült, hogy a felnőtt látogatók jó részének fogalma sem volt arról, hogy miképpen kell kezelni a tűzoltó készülékeket, ezért az elkövetkezőkben komolyabb akció keretében kell foglalkozni ezeknek az ismereteknek az elsajátíttatásával. Az önkéntes tűzoltók más civil szervezetekkel is együttműködtek, amelyek közül a Vöröskereszttel a legszorosabb a kapcsolatuk. Ezenkívül együttműködést alakítottak ki a kaposvári Kötél Tűzoltó- és Mentőegyesülettel, akikhez tavaly két alkalommal is ellátogattak, s részt vettek az ott megrendezett gyakorlatokon és bemutatókon, a Kárpát-medencei Tűzoltószövetség szervezésében pedig több képzésen és bemutatón vettek részt.

A zentai önkormányzat segítségének köszönhetően harmadik éve a nappali váltásban egy hivatásos és egy önkéntes tűzoltó van szolgálatban a városban, ami jelentősen lerövidíti a tűzjelentéstől a kivonulásig tartó időt, valamint tűz esetén meggyorsította az önkéntes tűzoltók riasztását – mondta el Molnár Gábor Gyula.

Megtudtuk azt is, hogy tavaly a hivatásos tűzoltóegységnek 54 beavatkozása volt, s 45 esetben az önkéntesek is részt vettek. Mindezek mellett a múlt évben is tartottak tűzőrséget a különböző rendezvényeken és a sportcsarnokban megrendezett eseményeken, illetve az aratás ideje alatt. A tűzoltószövetség által kinevezett szakbizottságok részeként pedig több mint háromszáz kombájnt és traktort ellenőriztek.

A szervezet elnöke elmondta, hogy a községi támogatásból csak az operatív egység ügyeletére, valamint a legalapvetőbb költségek fedezésére futotta, így kénytelenek voltak más pénzforrások után is nézni.

A Zentai Önkéntes Tűzoltótestületnek jelenleg 39 aktív és 9 tiszteletbeli tagja van – hangzott el a jelentésben.