2024. április 19., péntek

Đoković beérte Samprast

Idei talán legjobb játékával Novak Đoković tegnap hajnalban három játszmában nyert az argentin Juan Martín del Potro ellen, és nyolcaddöntős lett az Indian Wells-i 1000-es tornán. A címvédő Đokovićnak ez volt a 300. győzelme ebben a rangban, amivel Roger Federer és Rafael Nadal után harmadikként érte el a kerek számot, összesítésben pedig 762. ATP-sikerét aratta, amivel az öröklista 10. helyén beérte Pete Samprast, és további 17 győzelemre lesz szüksége, hogy a rangsorban 9. helyen álló másik egykori hírességét, Ilie Năstasét is befogja.

Novak Đoković az argentin Del Potro elleni mérkőzés harmadik játszmájában régi fényében tündökölt

Novak Đoković az argentin Del Potro elleni mérkőzés harmadik játszmájában régi fényében tündökölt

Đoković az első két játszmában azonnal leadta az adogatást, ami nem jelentett nagyobb gondot, hisz az elsőben könnyedén fordított, a másodikban pedig volt alkalma, de nem használta ki. A döntő szettben Đoković egy évvel ezelőtti önmagát idézte. Szinte hibátlan játékkal rohanta le az argentint, akivel szemben 13:4-re növelte a mérleget.

Novak számára, akárcsak nemrég Acapulcóban, Del Potro után az ausztrál Nick Kyrgios következik. Mexikóban az ausztrál nyert, a tegnapi játékával azonban a szerbnek szép esélye volt, hogy második meccsükön visszavágjon.

Kyrgios a másik fiatal klasszist, Alexander Zverevet búcsúztatta, Federer csak két rövidítésben nyert az amerikai Steve Johnson ellen, míg Rafael Nadal csak a meccs elején bajlódott Fernando Verdascóval. A nyolcaddöntőben Federer és Nadal 36. alkalommal találkoznak, Nadal 23:12-re vezet, s biztosan vissza óhajt vágni az Australian Open döntőjében elszenvedett vereségért.

A női tornán meglepetés Angelique Kerber kudarca Jelena Vesznyinával szemben, és kiesett a szlovák Dominika Cibulková is.

Egészen jó napjuk volt a szerbiai teniszezőknek, hisz a sencseni challengeren Nikola Milojević legyőzte a spanyol Roberto Carballest, ugyanott a női tornán Nina Stojanović vett szép rajtot, a heraklioni női ITF-tornán az újvidéki Dejana Radanović magabiztosan vette az első akadályt, s valószínűleg továbbjut a tini Olga Danilović is, ha a 2. kiemelt török Ayla Aksu ellen az első játékrészben nem hagy ki négy szettlabdát. Volt magyar siker is, hisz Sencsenben Gálfi Dalma a szlovéniai Daliha Jakupovićot verte.

INDIAN WELLS. – A férfitorna 3. fordulójában: Đoković–Del Potro 7:5, 4:6, 6:1, Federer–Johnson 7:6, 7:6, Nadal–Verdasco 6:3, 7:5, Zsaziri–Fritz 6:4, 3:6, 6:3, Nisikori–Müller 6:2, 6:2, Kyrgios–A. Zverev 6:3, 6:4, Sock–Dimitrov 3:6, 6:3, 7:6, Young–Pouille 6:4, 1:6, 6:3. Nők, nyolcaddöntő: Vesznyina–Kerber 6:3, 6:3, Wozniacki–Keys 6:4, 6:4, Muguruza–Szvitolina 7:6, 1:6, 6:0, Kuznyecova–Garcia 6:1, 6:4, Ka. Plíšková–Bacsinszky 5:1 – feladás, Mladenović–Davis 6:3, 6:3, Pavljucsenkova–Cibulková 6:4, 3:6, 6:2, V. Williams–Peng 3:6, 6:1, 6:3.

SENCSEN. – A challenger 1. fordulójában: Milojević–Carballes 4:6, 6:4, 7:5. A női ITF-torna 1. fordulójában: Stojanović–Rus 7:6, 6:3, Gálfi–Jakupović 1:6, 6:3, 6:4.

HERAKLION. – A női ITF-torna 1. fordulójában: Radanović–Papamichail 7:5, 6:2.

ANTALYA. – A női ITF-torna 1. fordulójában: Adamescu–Argyelán 6:1, 6:3, Aksu–Danilović 7:6, 0:6, 6:1.