A Zacsek bejelentette, hogy jelölteti magát az elnökválasztáson. Mindjárt kölcsön is kért atatától száz eurót, hogy megkezdhesse a kampányt.
– Járt már orvosnál, Zacsek? – gyanakoda atata. – Vannak ugyanis bizonyos betegségek, amelyek elmezavar tüneteivel kezdődnek. Nem szokott szédülni? Tudja, hogy milyen nap van ma?
– Ne is célozgasson az elmeállapotomra, Gyula zomzéd, mert teljesen normális vagyok, és a fejem is tiszta, reggel csak egy kupica barackot hajtottam fel. Arról van szó, hogy felmértem a sanyarú pénzügyi helyzetemet, és arra a következtetésre jutottam, hogy egyedül a jelöltetés hozhat kiutat. Még akkor is nyernék, ha nem jutok el a második fordulóig. Tizenhat milcsi nem kis lóvé, amit a jelöltek kapnak!
– Sok marhaságot hallottam már magától, Zacsek, de ezzel mindent túlszárnyalt. Honnan szerez huszonhat milliót, amennyit minden aspiránsnak letétbe kell helyeznie a bankban? Arról nem beszélve, hogy tízezer támogatói aláírást is össze kell gyűjtenie.
– Engem nem olyan fából faragtak, Gyula zomzéd, hogy az első nehézségtől meghátráljak. Ott van az anyósom hétvégi telke, igaz, benőtte a gaz, de biztos kapok rá hitelt a banktól. És ha az eddig bejelentkező tizenhat jelölt megoldotta valahogy az anyagi kérdést, akkor én is megoldom. Mindenesetre bizakodó vagyok.
– Mégis, mivel akar kampányolni? Az uniós csatlakozás már lerágott csont, a ruszkikhoz való csatlakozást kisajátították a vajdáék, a gazdasági fellendülésben már a legnaivabb választók se hisznek, a kisebbségi kérdés pedig a kutyát se érdekli. Vagy abban reménykedik, hogy maga is kap Putyintól ajándékba egy-két vadászbombázót, mint a Vucsics?
– Van ezen kívül is még néhány ütős téma, amivel meg tudom szólítani a választókat. De nem szeretném feltárni a kártyáimat, nehogy kiszivárogjon a sajtóba, és ellopja tőlem a konkurencia. Csak annyit árulok el, feltéve, hogy köztünk marad, hogy a NŐ… Mond ez maguknak valamit?
– Ajjaj, nekem sokat is mond, Zacsek. Mindjárt sejtettem, hogy valamilyen nőügy van a háttérben, de legyen nyugodt, köztünk marad a dolog. Értem, szóval így akarja változatosabbá tenni a házaséletét. Nem maga az első, aki ilyen okokból lépett politikai pályára. És mondja, milyen a kicsike, teltkarcsú szőke, vagy magas barna? A kedves felesége nem sejt semmit?
– Félreért, Gyula zomzéd! Nem nőügyről van szó, hanem a nők ügyéről! Én ugyanis elszánt nőbarát vagyok, ezért a nők helyzetét helyezem kampányom középpontjába. Hátrányos helyzetük a munkahelyen, a családban, satöbbi… Gondoltam, hogy egy csinos, lenge öltözékű manökennel szerepelek majd az óriásplakátokon, ez mindig be szokott válni. Tudja maga, hogy hány elégedetlen nő van az országban? Kezdve az anyósomtól és a feleségemtől. Az ő voksaikra számítok.
– Utálatos vagy a célozgatásoddal, Tegyula! – tiltakoza amama. – Végre valaki kiáll a nőkért, és akkor te viccet csinálsz belőle. Mert a többiek mind csupa hazafias frázisokat pufogtatnak, aminek semmi köze a valós élethez. Azt se tudják, hogy mennyibe kerül a krumpli a piacon. Gratulálok, Zacsek zomzéd, csak így tovább! Az én támogatásomra biztosan számíthat.
Két haver beszélget a kocsmában.
– Dögunalom a házasságom, elmúlt minden izgalom – panaszkodik az egyik.
– Miért nem keresel egy barátnőt? Az helyretenné a dolgokat.
– Gondolod? És ha a feleségem rájön?
– Akkor mi van? Ma már nem olyan világban élünk! Nyugodtan el is mondhatnád neki.
A haver elgondolkodik ezen. Otthon azt mondja a feleségének:
– Drágám, arra gondoltam, hogy talán jót tenne a házasságunknak, ha volna egy szeretőm. Nem ártana egy kis változatosság. Mit gondolsz?
Mire az asszony:
– Á, felejtsd el! Én már kipróbáltam többször is, de nem vált be.
Ámde a Zacsek szerint az se lenne olyan nagy tragédia, ha végül el kellene állni a jelöltetéstől, mert akkor biztosan járna neki is valamilyen kártérítés, mint ahogy másoknak.
– Honnan szedi, Zacsek, hogy valaki valamilyen kedvezményben részesült azért, mert elállt a jelöléstől? – csodálkoza atata.
– Nem én szedem, hanem az újságok. Azt írják, hogy a Tómó nem csupán a Vucsics iránt érzett mély barátságból mondott le jelöltetési szándékáról, hanem kapott is valamit érte. Például kialkudta, hogy mandátuma lejárta után nem kell majd kiköltöznie a nyolcszáz négyzetméteres dedinyei luxusvillából, ami a rezidenciája jelenleg, és amit nagyon megszokott a család. Mert azt kinevezik exelnöki hivatalnak.
– Maga már megint a pletykalapokat olvassa, Zacsek. Van Nikolicséknak egy szép lakásuk is, oda is visszamehetnének.
– Nem lehet, mert ott meg a Dragica feleség segélyszervezete működik.
– Hát ha így van, akkor értem. Különben a volt elnököknek tényleg járnak bizonyos kedvezmények, többek között egy hivatali helyiség titkárral, titkárnővel, továbbá szolgálati gépkocsi, sofőrrel. A haladópártban biztosan úgy mérték fel, hogy mindez még mindig sokkal szerencsésebb megoldás számukra, mint Tómónak az az elsődleges követelése, hogy miután Vucsicsot megválasztják államfőnek, cseréljenek helyet, és ő legyen a kormányfő meg a pártelnök.
A Zacsek sógora is folyton alkudozik. A múltkor elment egy magánrendelőbe és a vizsgálat után megkérdezte az orvostól, hogy mennyivel tartozik.
– Háromezer a tarifa.
– Háromezer ezért az egy vizsgálatért?! Az lehetetlen! Borzasztóan soknak találom, doktor úr!
– Nos, az ön esetében le tudom engedni az összeget kétezerre.
– Kétezer?! Az is nevetséges! Ennyit én nem engedhetek meg magamnak.
– Hát jó, akkor legyen ezer, de ha megkérhetem, többé ne jöjjön hozzám. Nem is értem, ha nincs pénze, akkor miért jön magánrendelőbe?
– Tudja, doktor úr, ha az egészségemről van szó, akkor nekem semmi sem túl drága.
PISTIKE, bizakodó aspiráns és elszánt nőbarát
