2024. április 19., péntek

Az itthoni továbbtanulást népszerűsítették

Húsz felsőoktatási intézmény mutatkozott be a zentai oktatási kiállításon

Az itthon történő továbbtanulás népszerűsítése volt a célja annak a szombaton, a Zentai Gimnázium épületében megtartott oktatási kiállításnak, amelyen összesen húsz szerbiai felsősoktatási intézmény mutatkozott be a középiskolák diákjainak. A rendezvényt három zentai intézmény, az Egészségügyi Középiskola, a Közgazdasági és Kereskedelmi Iskola, valamint a Zentai Gimnázium közösen hívta életre.

– Igyekeztem minél több intézmény kínálatával megismerkedni, ugyanis mivel még csak másodikos vagyok, fontosnak tartom, hogy minél tájékozottabb legyek azokkal a lehetőségekkel kapcsolatban, amelyek a rendelkezésemre állnak. Mivel már gyermekkorom óta az orvostudomány érdekel, jelenleg azt tartom a legvalószínűbbnek, hogy ezt a szakot választom majd, de természetesen még semmi sem dőlt el végérvényesen – mondta el a rendezvényen lapunknak nyilatkozva Fejes Anett, a zentai Egészségügyi Középiskola tanulója, aki éppen ezért rendkívül hasznosnak tartotta a rendezvényt, csakúgy, mint diáktársa, Papp Orsolya, aki Anetthez hasonlóan szintén itthon szeretne továbbtanulni.

A diákok sok hasznos információhoz juthattak hozzá a rendezvényen (kép: Máriás Endre)

A diákok sok hasznos információhoz juthattak hozzá a rendezvényen (kép: Máriás Endre)

– Elsősorban a gyógyszerészeti szak érdekel, mert már első osztályos koromban eldöntöttem, hogy ezt szeretném választani. Úgy érzem, a rendezvényen rengeteg hasznos információhoz jutottam hozzá, amelyek minden bizonnyal nagymértékben megkönnyítik majd a felvételire való felkészülésemet is. Újvidéken szeretnék továbbtanulni, elsősorban a család miatt, ugyanis nem szeretnék tőlük távol lenni – magyarázta Orsolya, aki elismerte, barátai között sokan vannak olyanok, akik inkább Magyarországon szeretnének továbbtanulni.

Éppen ez a tendencia volt az, ami miatt a zentai középiskolák három évvel ezelőtt életre hívták a rendezvényt. A Tisza-parti községben ugyanis jó ideje sokkal több középiskolás szeretne Magyarországon továbbtanulni, mint itthon.

– A rendezvény három iskola, az Egészségügyi Középiskola, a Közgazdasági és Kereskedelmi Iskola, valamint a Zentai Gimnázium közös szervezésében valósult meg, ugyanis valamennyien nagyon fontosnak tartjuk, hogy a diákjaink megismerkedjenek az itthoni továbbtanulási lehetőségekkel, hiszen reményeink szerit ezáltal arra tudjuk majd ösztönözni őket, hogy itthon tanuljanak tovább. A kiállításon különféle profilú intézmények képviseltették magukat, jelen voltak például a közgazdasági, az óvó- és tanítóképző, a bölcsészettudományi, a természettudományi és a jogi karok, az orvostudományi egyetem, valamint több egyéb intézmény is, ugyanis ezáltal is szerettük volna a hazai továbbtanulási lehetőségek minél szélesebb spektrumát megmutatni a diákjaink számára – hangsúlyozta a szervezők nevében Csinos Melinda, a Közgazdasági és Kereskedelmi Iskola pedagógusa, aki reményének adott hangot annak kapcsán, hogy a rendezvénynek köszönhetően a jövőben több diák választja majd továbbtanulása helyszínéül valamelyik hazai felsőoktatási intézményt, mint amennyien azt eddig tették.

Az intézmények képviselői közül többen is elégedettségüknek adtak hangot a rendezvény kapcsán, kiemelve, a diákok igen érdeklődőek voltak, és rendkívül sokféle kérdéssel fordultak hozzájuk az általuk képviselt főiskolán vagy egyetemen folytatható tanulmányokban rejlő lehetőségekkel kapcsolatban.

– A Szent István Egyetem Zentai Konzultációs Központjának kínálatával igyekeztünk megismertetni a fiatalokat, hiszen úgy véljük, nagyon fontos, hogy a képzések mellett arról is rendelkezzenek első kézből származó információkkal, milyen lehetőségek állnak majd rendelkezésükre, ha az intézmény hallgatóivá válnak – nyilatkozta Kulcsár Sarolta, a Pro Scientia Naturae Alapítvány programkoordinátora. – A zentai konzultációs központ a Szent István Egyetem szellemiségéhez és szemléletmódjához igazodva vállalkozói ismeretekkel gazdagítja a hallgatók tudását, valamint a kommunikációs készség javítása és az életre való felkészítés elősegítése révén is megpróbálja segíteni a hallgatókat. Ehhez nagyon sokféle tehetséggondozó, tudománynépszerűsítő programot kínálunk, amelyek által bekapcsolódhatnak egy olyan Kárpát-medencei hálózatba, amelynek köszönhetően más magyarlakta térségek felsőoktatási intézmények hallgatóival is kapcsolatba kerülnek, és ezáltal lehetőségük nyílik a tapasztalatcserére, valamint a jó gyakorlatok átültetésére és itthon történő alkalmazására is – tette hozzá Kulcsár Sarolta, aki elmondta, kollégáival együtt nagyon jó kezdeményezésnek tartják a rendezvényt, hiszen fontos számukra, hogy minél szélesebb körben megpróbálják tájékoztatni a diákokat az általuk kínált lehetőségekről. Mindezzel dr. Novák Anikó, az újvidéki Magyar Nyelv és Irodalom Tanszék munkatársa is egyetértett, aki az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Kara képviseletében volt jelen a rendezvényen.

– A Bölcsészettudományi Kar képviseletében jöttünk a rendezvényre, ahol jómagam a Magyar Nyelv és Irodalom Tanszéket is próbáltam népszerűsíteni a fiatalok körében, akiknek elsősorban arra szerettük volna felhívni a figyelmét, hogy amikor a bölcsészkarra gondolnak, akkor ne kizárólag a tanári szakok jussanak eszükbe, hanem az is, hogy olyan készségek fejlesztésére is lehetőségük nyílik, amelyek hozzásegíthetik őket a munkaerőpiacon való érvényesüléshez, ugyanis nyelveket tanulhatnak, fejleszthetik a kommunikációs készségüket és egyéb olyan készségeiket is, amelyek nélkül ma már nem nagyon lehetnek sikeresek. Sokan érdeklődtek például a pszichológia vagy az új szociális munkás szakunk iránt, ugyanakkor voltak olyan osztályok is, amelyeknek a tagjai közösen hallgattak meg bennünket, viszont ők is sokféle kérdéssel fordultak hozzánk, úgyhogy rendkívül pozitívak a tapasztalataink – magyarázta Novák Anikó, aki elmondta, abban bíznak, hogy sokan lesznek majd a fiatalok között olyanok, akik a kar által kínált lehetőségek közül kívánnak szakot választani.

A szervezők összességében igen sikeresnek értékelték a rendezvényt, hiszen – mint mondták – a diákoktól és a kiállítóktól is rendkívül sok pozitív visszajelzés érkezett hozzájuk, éppen ezért a jövőben is mindenképpen folytatni szeretnék a hazai felsőoktatási intézményekben történő továbbtanulás népszerűsítését a zentai középiskolák tanulói körében.