2024. április 16., kedd

Példaértékű összefogás

A pacséri Rózsa Rolland Szegedre készül további kivizsgálásra

A nyáron szerencsétlenül járt és lebénult pacséri fiatalemberről néhány héttel ezelőtt megjelent, nagy visszhangot kiváltó írásunkban beszámoltunk róla, hogy a baleset nem kis megpróbáltatás elé állította és állítja azóta is az egyébként igen szegényes körülmények között élő Rózsa családot.

A riportunk több jóindulatú embert mozgatott meg helyi szinten, de Kanadától Németországig, Izraeltől az USA-ig is. Ez pedig új erőt adott Rollandnak és szüleinek a jövőben előttük álló kihívásokhoz. A fiatalember falubelijeinek, barátainak, rokonainak, egykori osztálytársainak segítő szándéka komoly és példaértékű közösségi összefogássá nőtte ki magát. A fiatalember a tőle megszokott szerénységgel mesélt arról a minap, hogy a családjával együtt visszakapta az emberekbe vetett hitét.
– Nagyon meglepődtem azon, hogy az újságcikk ekkora visszhangra talált. Többen fordultak meg azóta nálunk vagy csak azért, hogy rám köszönjenek, vagy konkrét adománnyal. A legkisebb, felém irányított jókívánságtól kezdve mindenért nagyon hálás vagyok! Rengeteget jelent ez nekem. Hatalmas dolgok történtek körülöttem, nem találom a megfelelő szavakat – tette hozzá Rolland.
Erzsébet, az édesanyja gondoskodik arról, hogy fia a megfelelő ellátásban részesüljön a nap minden percében. Elmondta, hogy megérkezett Rollandhoz a várva várt tévékészülék, kapott Németországból egy táblagépet, a villanykályhának köszönhetően pedig a tűzrevalójuk megcsappanásával már nem félnek a hűvösebb napoktól. Az anyagi segítségnek is nagyon hálásak.
– Egyértelműen egy csoda az, ami velünk történt az elmúlt hetekben. Az a rövid idő alatt érkezett hatalmas figyelmesség, az a rengeteg jó szó, biztatás és segítség. Nem tudjuk elégszer meghálálni, hogy vannak még jó szándékú emberek, akik szívügyüknek érzik a fiam sorsát – mondta Erzsébet.
Nyúl Zoltán, Rolland egykori tanára, aki a Baptista Szeretetszolgálat képviselőjeként igyekszik kapcsolatait latba vetni, a napokban egy, az USA-ból a faluba érkezett orvostanhallgatói csoportot hozott el Rózsáék otthonába. Ők ápolási tanácsokkal igyekeztek segíteni. Javaslatukra Rollandot napközben tanácsos volna minél sűrűbben átmasszírozni, megforgatni, hiszen szerintük lenne remény a fiatalember állapotának javulására. Nyúl Zoltán ennek kapcsán elmondta, hogy nagyon szükséges lenne – akár fél munkaidőben is –, ha egy egészségügyi nővér gondoskodna Rollandról. További terveik között szerepel egy hanggal is irányítható, körülbelül 800 euró értékű számítógép beszerzése. Ez lehetővé tenné a fiatalember számára, hogy ne szoruljon másokra, ha telefonálnia kell bármilyen okból, illetve ha az interneten szeretné felvenni a kapcsolatot valakivel. A család szeretettel elfogadná felajánlásként, ha valakinek van egy felesleges digitális vérnyomásmérője.
Rollandtól búcsúzva megtudom, hogy további vizsgálatok várnak rá. Újvidék után Szegedre készül. A jövőre vonatkozóan pedig – ami még ebben a pillanatban nagyon távolinak tűnik – nem kisebb tervet szeretne véghezvinni, mint azt, hogy a kilátástalan helyzetét hátrahagyva egy, a számára önálló irányítást lehetővé tevő, speciális, elektromos kerekes székben legyen ismét aktív, amennyire a helyzete megengedi.