2024. május 10., péntek

Szülőföldön magyarul – megemelt összeggel

Március 17-ig lehet még pályázni az oktatási támogatásra

Tavaly a Vajdaságban mintegy 23 ezer pályázat érkezett a Bethlen Gábor Alapkezelő zrt. Szülőföldön magyarul nevelési, oktatási, illetve hallgatói támogatására, idén pedig, mivel ennek összege 17 200 forintnak megfelelő euróról 22 444-re emelkedett – ami tulajdonképpen a támogatások eredeti összege, melyet a magyar kormány 2013-ban forráshiány miatt csökkentett, de idén sikerült ismét megemelni –, még nagyobb érdeklődésre számítanak.

Mivel a pályázat – melynek célja, hogy megerősítse a Kárpát-medencei magyarság nemzeti azonosságtudatát a szülőföldön folyó magyar nyelvű oktatás és nevelés támogatása révén –, március 17-én lezárul, már javában érkeznek az igénylések. Ezek feldolgozására majd valamikor a nyáron kerül sor, és csak ekkor fog kiderülni, hogy idén hányan kívántak élni a támogatással – és az is, hogy ebből hányat lesznek kénytelenek elutasítani. Mert mindenképpen fontos megjegyezni, hogy 2016-ban körülbelül 250 pályázat került elutasításra a Vajdaságban, mégpedig azért, mert a pályázati kiírás feltételeinek nem feleltek meg. Felkerestük a zentai CMH irodában Talpai Zsuzsannát, a pályázatok vajdasági koordinátorát, hogy meséljen róla, mire fontos feltétlenül odafigyelniük a szülőknek a támogatás igényének benyújtásakor.

Talpai Zsuzsanna elmondta, nevelési, oktatási támogatásra minden szülő pályázhat, akinek gyermeke magyar tannyelvű óvodába, általános iskolába, illetve középiskolába jár. Óvodás korúnak számít az a gyermek, aki 2013. 03.01-je előtt született. Középiskolások esetében azok, akik 1998.01.01., és 1998. 08. 31. között születtek, egyedi elbírálás alapján kaphatnak támogatást, mivel a szerbiai oktatási forma szerint nekik még középiskolába kell járniuk. Az ennél idősebb középiskolások nem jogosultak, hiszen ők nem a korosztályuknak megfelelő tanintézménybe járnak. Az a szülő is pályázhat, akinek gyermeke egyéb magyar nyelvű oktatásban részesül (például anyanyelvápoló órákra jár), de csak abban az esetben, ha lakóhelyén – itt elsősorban a szórványra kell gondolni – napi bejárással elérhető távolságon belül nem működik magyar nyelvű oktatási intézmény. Ezek a pályázók szintén egyedi elbírálás alá esnek (de amennyiben a magyarórák több mint 10%-áról hiányzik a tanuló, biztosan elutasításra kerül). A hallgatói támogatás összege változatlanul 2800 forint, és azok a nappali tagozatos hallgatók pályázhatnak, akik tanulmányaikat részben vagy teljesen magyar nyelven folytatják.

A pályázati űrlapok beszerezhetők a CMH-irodákban, vagy letölthetőek az irodahálózat honlapjáról. A kitöltött adatlapokhoz kötelező csatolni az igénylő szülő személyi igazolványának fénymásolatát, a gyermek anyakönyvi kivonatának fénymásolatát, valamint az iskolalátogatási igazolás eredeti példányát, melynek tartalmaznia kell az adott osztály, tagozat, illetve csoport tannyelvének megjelölését, valamint az igazolatlan órák számát, hiszen ez is pályázati föltétel – aki az első félévben 50-nél több igazolatlan órát halmozott fel, nem jogosult a támogatásra. Az utólag módosított igazolásokat nem fogadják el. Hallgatók esetében a pályázó személyi igazolványának fénymásolatát és a hallgatói jogviszonyról szóló igazolást kell csatolni.

A koordinátor hozzátette, óvodától egyetemig minden korosztály képviselői igyekeznek elnyerni a támogatást, sőt, gyakran bölcsődés gyermekek szülei is megpróbálnak pályázni – az utóbbiakat persze elutasítják. Az adatlapok hibás kitöltésének okán senki nem kerül elutasításra, hiszen ezért vannak az irodák ügyintézői, hogy segítsenek az esetleges hibák korrigálásában. Hiányzó dokumentumok esetén hiánypótlást kérnek. Gyakori ok az elutasításra, hogy az adott diáknak 50-nél több igazolatlan órája van, illetve, hogy nem a korosztályának megfelelő intézménybe jár. Volt néhány olyan próbálkozás is, amikor a gyermek nem magyar tannyelvű iskolába járt. Nagyon fontos ezenkívül, hogy a szülők ügyeljenek rá: érvényes igazolvány fénymásolatát csatolják, mivel ilyen hibák is elő szoktak fordulni. Érvényes útlevéllel is helyettesíthető egyébként ez az okmány.