2024. április 19., péntek

Csökkenő munkanélküliség Zomborban

Zombor város szociális-gazdasági tanácsának legutóbbi összejövetelén a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat helyi fiókjának igazgatója beszámolt arról, hogy a városban az utóbbi három évben folyamatosan csökken a munkanélküliek száma.
A tanács – amelyben a Függetlenség Szakszervezetet Morber Antal helyett immár Zámbó Péter képviseli – ezen az összejövetelén a munkanélküliséggel, a munkanélküliek struktúrájával és a város gazdasági helyzetével foglalkozott.
Sekula Tanjević, a zombori munkaközvetítő igazgatója ismertette a tanáccsal, hogy 2016 végén a nyilvántartásban 6800 munkanélküli szerepelt, ami 4-5 százalékkal kevesebb, mint amennyi 2015 decemberében volt, és ez a csökkenés immár harmadik éve tapasztalható. Tanjević hozzáfűzte, hogy a munkanélküliek 29 százaléka ötven év fölötti, 24 százaléka pedig 30 év alatti.
Zombor város egyébként 2017-re 130 személy elhelyezését tervezi saját eszközeiből.
Zoran Bulatović, a zombori Körzeti Gazdasági Kamara igazgatóbizottságának elnöke ismertette a Kamara státusának változását a Szerbiai Gazdasági Kamara keretében. Kitért a duális képzésre is, ami szerinte működőképes lesz és összhangban áll a gazdaság szükségleteivel – tette közzé a városi közigazgatás sajtószolgálata.