2024. március 28., csütörtök

Munkálatok a vízhálózaton

Dušanka Golubović, Zombor polgármester asszonya a Vodokanal vízművek képviselőivel Nemesmiliticsen járt, és megtekintette a falu vízellátását jelenleg biztosító kutat. A látogatásra a helyi vízhálózat bővítése adott okot.
A Tartományi Nagyberuházási Igazgatóság ugyanis összesen 68 projektum finanszírozására és társfinanszírozására 1,4 milliárd dinárt irányozott elő. Ez az összeg 39 város és község, valamint 11 intézmény között oszlik meg. Zombor városnak a nemesmiliticsi vízellátás javítását célzó projektuma is a nyertesek közé került, a több mint 41 millió dináros finanszírozásról szóló szerződést Zombor polgármester asszonya vette át Nedeljko Kovačević, a Nagyberuházási Igazgatóság igazgatója jelenlétében Igor Mirović tartományi kormányfőtől.
A pénzből víztározót és nyomásnövelő állomást építenek a nyugat-bácskai faluban, amit rákapcsolnak az egységes zombori vízellátó rendszerre, ezt követően a település mintegy háromezer lakosa kellő mennyiségű és megfelelő minőségű ivóvízhez jut.
A projektum ugyanakkor ettől távolabbra mutat, ugyanis megteremti az előfeltételt Sári, Őrszállás és Regőce csatlakoztatására a rendszerre, így még nyolcezer polgár számára biztosítható az egészséges ivóvíz a város közigazgatási területén.
Dušanka Golubović a látogatás során hangsúlyozta, hogy a munkához nyomban hozzá kell kezdeni, és nem kell halogatni, mint ahogy azt korábban tették. Ez miatt csúsztak a munkálatok, nem lehetett őket időre elvégezni.