2024. március 28., csütörtök

Új év, új vízszámlák

Kishegyes község új közvállalata kiküldte az idei év első vízszámláit – Félreérthető az új számlán az elszámolási időszak – Szeghegy nyárig fog átállni az új megfizettetési rendszerre

Kishegyes községben január elsejétől a vízszolgáltatást a Komunál Közvállalat Kishegyes vette át a korábbi szolgáltatóktól.

A jövőben 2-3 havonta várhatók vízóra-leolvasások (Lakatos János fellvétele)

A jövőben 2-3 havonta várhatók vízóra-leolvasások (Lakatos János fellvétele)

A kishegyesi és bácsfeketehegyi polgárokat nem érte nagy meglepetésként a dolog, mert a korábbi rendszerhez nagyon hasonló rendszer alapján fogják fizetni a vízdíjat. Egyedül Szeghegyen kell meghonosítani a fogyasztás alapján történő elszámolást. Szabó Ferenc, a közvállalat ügyvezető igazgatója arról számolt be lapunknak, hogy változott a számlázás és a vízóra-leolvasás gyakorisága.

– Megtörténtek a vízóra-leolvasások, és a kiküldött számlákon a január elsejétől február 28-áig terjedő periódust jelöltünk meg. Ez egy kicsit megtévesztő lehet, mert az utolsó leolvasás óta elfogyasztott vízre adtuk ki a számlákat, az pedig még tavaly ősszel történt meg. Azért van csak két hónap feltüntetve, mert közben változott a vízszolgáltatást végző cég, új számlák lettek és új folyószámla. Az új folyószámlaszámra annak külön érdemes odafigyelni, aki elektronikus úton fizeti a vízszámlát. Az új cég január elsejétől van életben, ezért van a számlákon ez a dátum feltüntetve. A lakosság már tudja, hogy a téli hónapokban nem tudjuk elvégezni a vízóra-leolvasást, ezért mindig az utolsó leolvasástól számoljuk a fogyasztást. Korábban háromhavonta adtunk ki számlákat, most viszont havonta fogunk. Az még kiderül, hogy a leolvasást el tudjuk-e kéthavonta végezni, vagy maradnunk kell a háromhavinál. Az elszámolás úgy fog működni, mint az előleg-számlánál, vagyis a fogyasztást leosztjuk és az alapján küldjük ki a számlákat.

Voltak-e nehézségek a leolvasás során?

– Nem voltak nehézségek, a lakosok már tudják, miről van szó. A leolvasással megvártuk, hogy elmúljanak a kemény hidegek, és az embereink, ahol kellett, ott segítettek kibontani a télire felkészített vízaknákat. A vízóra-leolvasás arra is jó volt, hogy a tél során keletkezett esetleges hibákat megtaláljuk. Ezáltal időben ki tudtuk javítani, megakadályozva nagyobb mennyiségű víz elfolyását.

Kishegyesen és Bácsfeketehegyen már korábban is jól működött a vízdíj-megfizettetés, de Szeghegyen ez még újdonságnak számít. Ott mi a helyzet ez ügyben?

– Szeghegyen először felmérték a vízórák állapotát, valamint azt, hogy hova szükséges még vízórát lehelyezni. Ez egy kicsit hosszabb folyamat lesz, épp ezért ott számlázni sem tudtunk. Az ottani részlegvezetőnk feladata, hogy lekövesse ezt a folyamatot. Lehet, hogy a kezdés egy kicsit nehezebb lesz, mert új dolgot kell bevezetni. Korábban is működött valamilyen megfizettetés, de most egy teljesen új rendszerre térnek át. Reméljük, hogy a nyár folyamán már ott is normálisan tudunk számlázni.

Az új számlák kapcsán érkeztek-e panaszok, észrevételek a lakosság részéről?

– Történtek félrenyomtatások, elírások leolvasás során, de az ilyen jellegű reklamációkat szívesen fogadjuk és azonnal kijavítjuk.

Történtek-e más változások is a megfizetési rendszerben?

– A víz köbméterének árát a tavalyi 43 dinár 20 paráról 44 dinárra emeltük. Más változás nem történt.