2024. március 29., péntek

Hazugság egy baráti állammal szemben

Pásztor Bálint sajtóközleménye
Pásztor Bálint

Pásztor Bálint

A legerélyesebben elítélem Vuk Jeremić tegnapi nyilatkozatát, amelyben a szerbiai kormány ellen irányzott támadásának részeként durva hazugságokat fogalmazott meg egy szomszédos, baráti állammal szemben. Neki, mint volt külügyminiszternek, tudnia kellene, hogy a jószomszédi viszony és a regionális stabilitás az ország fejlődésének alapfeltétele – fogalmaz Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökségi tagja a közleményében.

A nyilatkozat, amely arról szól, hogy „Magyarország Kormánya áramot vezet a határon levő kerítésbe”, a kitűnő szerb–magyar viszony aláásásának a kísérlete, ami Aleksandar Vučić és Orbán Viktor kormányainak eredménye, és ehhez a VMSZ is hozzájárult. Az eddigi két együttes kormányülés konkrét infrastrukturális projekteket eredményezett, amelyek a határ menti területek gazdasági fellendülésének feltételeit képezik.

A volt külügyminiszter – aki a mandátuma alatt gyakrabban és szívesebben látogatott más kontinensekre, mint a régió országaiba – elnökjelöltként sem tehet olyan kijelentéseket, amelyek veszélybe sodorhatják a szerb–magyar viszonyt, amely az elmúlt száz év folyamán éppen most a legjobb. Még akkor sem, ha még a jelöltséghez szükséges 10 ezer aláírást sem tudta összegyűjteni.

A Vajdasági Magyar Szövetség álláspontja a migránsválság kezdete óta közismert és változatlan. Szerbia kormányának legfontosabb feladata saját állampolgárai biztonságának a szavatolása. Ezzel kapcsolatban többször felszólaltam a Parlamentben is. Ugyanakkor azt sem lehet elvitatni, hogy Szerbia kormánya sikeresen veszi fel a harcot ezzel a világméretű problémával. Ennek bizonyítéka, hogy nem történtek nagyobb közbiztonságot veszélyeztető események, annak ellenére, hogy az ország területén nagyjából egymillió migráns haladt át az elmúlt két évben. A VMSZ a következő időszakban is ragaszkodni fog ehhez – írja Pásztor Bálint.