2024. március 28., csütörtök
LABDARÚGÁS

Božović állása a tét

Hétközi fordulót játszanak a Szuperligában, a 25. kör minden találkozóját ma rendezik meg. A legnagyobb érdeklődéssel várt összecsapást egyértelműen Újvidéken tartják, ahol a tabella harmadik helyén álló Vojvodina 18 órától látja vendégül a listavezető Crvena zvezdát.

A hazai csapat mindössze egy ponttal áll a második Partizan mögött, a Zvezdával szembeni hátrányuk azonban hétpontos. Félelmetes hazai mérleggel rendelkeznek az újvidékiek: eddigi 12 találkozójukból 11-et nyertek meg egy remi mellett, 28:4-es gólkülönbséggel. A rangadó vendégeinek épp idegenbeli teljesítményük lehengerlő: 12 meccsen 10 győzelmet és 1-1 döntetlent, illetve vereséget könyvelhettek el.

Mindkét csapat remek szériában van, a téli formájukat sikeresen át tudták menteni a tavaszi szezonújrakezdésre. A Vojvodina mindhárom idei meccsén fölényes győzelmet aratott, a Spartacust és a Boracot idegenben, a Radot otthon gyűrte le magabiztosan. A Zvezda két meccset nyert meg eddigi három tavaszi találkozójából, de a harmadik találkozón az örök rivális Partizan ellen elért döntetlen szintén felér egy győzelemmel.

A keddi sajtótájékoztatón Miodrag Božović, a Crvena zvezda edzője meglepő bejelentést tett:

Nagyon fáradt vagyok, szükségem lenne egy hosszabb pihenőre. Ha a Vojvodina legyőz bennünket – felállok a kispadról” – mondta a tréner.