2024. március 28., csütörtök

Foglalkoztatási támogatások

A temerini községi tanács két pályázatot tett közzé eszközök kiosztására vállalkozók számára, munkanélküliek foglalkoztatására és munkanélküliek önfoglalkoztatására – vállalkozás megnyitására. A Nemzeti Munkaközvetítő Szolgálattal kötött, 2014–2018-ra szóló szerződés értelmében a nyilvános felhívás a 2017. évi, helyi foglalkoztatási akcióterv teljesítésére vonatkozik. Pályázni a források kimerüléséig lehet.

MUNKANÉLKÜLIEK FOGLALKOZTATÁSA

Az első pályázati felhívás lényege azoknak a munkáltatóknak a támogatása, akik munkanélkülieket foglalkoztatnak. Azoknak a jelentkezését várják, akik a Nemzeti Munkaközvetítő Szolgálat temerini irodájának nyilvántartásából egy vagy több munkanélkülit alkalmaznának. Minden új, eddig munkanélküli személy foglalkoztatásáért a községi költségvetésből egyszeri támogatásként 130 ezer dinárt folyósítanak a munkaadónak. A támogatásban részesülő munkáltató köteles egy évig foglalkoztatni munkavállalóját.

Nem igényelhetik a támogatást állami szervezetek, továbbá azok, akik szűkebb családjuk tagját vennék fel, a fuvarosok, a szerencsejáték-irodák és még néhány más kategória. Támogatásért folyamodni a rendelkezésre álló összeg kiosztásáig lehet.

ÖNFOGLALKOZTATÁS SEGÍTÉSE

Támogatásban azok a munkanélküliek részesülhetnek, akik szerepelnek a Nemzeti Munkaközvetítő Szolgálat temerini kirendeltségének nyilvántartásában, és elvégezték az önálló tevékenység végzésére vonatkozó tanfolyamot. Az egyszeri támogatás összege 160 ezer dinár. A támogatásban részesülők kötelesek bejegyzett tevékenységet folytatni és fizetni a közterheket legkevesebb a tevékenység kezdetétől számított egy évig. Nem igényelhetnek támogatást azok a munkanélküliek, akik a bányászatban, áram- és gázellátásban, bérkocsi szolgálatban, pénzváltásban, szerencsejátékban és fogadásban, erdészetben és a nem említett szolgáltatási tevékenységekben kívánnak vállalkozást nyitni, továbbá akik nem teljesítették a korábbi önfoglalkoztatási támogatásból eredő kötelezettségüket.