2024. április 20., szombat

Tízéves a péterrévei Da Vinci

A jubileumot kiállítással és emlékkönyvvel ünnepelték meg az amatőr alkotók
Péterrévei fiatalok is felléptek a kiállításmegnyitón (Fotó: Fehér Rózsa)

Péterrévei fiatalok is felléptek a kiállításmegnyitón (Fotó: Fehér Rózsa)

Fennállásának 10. évfordulóját ünnepli a péterrévei Da Vinci Polgárok Társulata. Ebből az alkalomból egy évtized festményeiből, szobraiból, kézimunkáiból és kézműves alkotásaiból nyílt kiállítás a péterrévei helyi közösség épületében.

Az emelkedett hangulatról Kormányos Sára próza- és Németh Imre versmondása, valamint Sterbik Laura hegedűjátéka gondoskodott. A szombat esti kiállításmegnyitón a jubileum alkalmából megjelentetett Lélekkel megfestett síkság című, Stanojev Németh Annamária szerkesztette emlékkönyvet is bemutatták a közönségnek. Svetislav Travica és Lajber György, a kötet lektorai saját verseiket mondták el, de Lajber György egy meglepetésprodukcióval: az emlékkönyv egyik szerzője, Zsolnai János szerb nyelven írott versének a fordításával is megajándékozta a közönséget.

Stanojev Németh Annamária, a Da Vinci Polgárok Társulatának elnöke elmondta: tíz évvel ezelőtt azzal a céllal alakultak meg, hogy a péterrévei amatőr festőknek, szobrászoknak, kézműveseknek bemutatkozási és fejlődési lehetőséget biztosítsanak – az elmúlt évtized sikeres munkájának pedig ékes bizonyítéka a mostani gazdag tárlat. A caknem húsz amatőr alkotó munkái jövő szombatig tekinthetők meg a péterrévei helyi közösség dísztermében.