2024. április 19., péntek

Horgásztó a „nagygödör” helyén

Készülnek az idényre a tordai sporthorgászok
Nem csupán a határban, a horgásztó körül is van munka (Kép: Kecskés István)

Nem csupán a határban, a horgásztó körül is van munka (Kép: Kecskés István)

Hogy az összefogás még nem veszett ki az emberekből, ezt a tordai példa is bizonyítja. A fogyatkozó bánáti közösségnek az elmúlt két-három év alatt sikerült egy horgásztavat létesítenie a „nagygödör” néven ismert faluszéli szeméttelep helyén. Jelenleg azon munkálkodnak, hogy megőrizzék és szebbé tegyék.

A tavalyinál hamarabb szeretnék kezdeni az idényt a tordai horgászok. Előtte azonban – kihasználva a szombati szép időt – munkaakciót szerveztek a horgásztó partjának a megerősítésére. Fóliákkal, oszlopokkal próbálják megállítani a természet pusztító munkáját. Dragoljub Miškeljin, a Torda Sporthorgász-egyesület elnöke elmondta, hogy más módszerekkel szerették volna megoldani a problémát, de mivel nem találtak gumifóliát (pedig az lenne a leghatékonyabb, mert a víz nem bírja kilyukasztani), a rendelkezésre álló eszközökkel próbálják megmenteni a partot a további omlástól, mivel „ikrás”, azaz könnyen mállik a föld. Ahogy fúj a szél, úgy a hullámokkal mossa a víz a partot.

A tordaiak régi álma valósult meg a horgásztó létesítésével, és ez nem volt egyszerű feladat. Nem azért, mert a horgászásnak nem volt hagyománya a faluban, hanem mert csatorna vagy folyóvíz híján először vízforrást kellett biztosítani. Többévi próbálkozás után – pályázati pénzekből – sikerült egy kutat fúratni erre a célra, és sok önkéntes munkával kialakítani egy három és fél hektáron elterülő tavat.

Készülnek a stégek

Készülnek a stégek

Kocsis Róbert ötletgazda, a Torda Sporthorgász-egyesület titkára a sok önkéntes munkát hangoztatja. Mert nemcsak a szemetet kellett eltakarítani, hanem a nádtól is meg kellett szabadítani a leendő tó medrét. Persze nem könnyű feladat a létesítmény karbantartása sem. Tavaly például a legnagyobb hőségben tönkrement a vízpumpa és oxigénhiány miatt 1,5 tonna hal elpusztult. De most már két pumpával rendelkeznek, és nem ismétlődhet meg ilyen eset. Tavaly 221 ezer dinár értékben halasítottak. Amurt, pontyot, harcsát és süllőt telepítettek a tóba. Jelenleg tíz halfajta él benne. Az egyesület 63 felnőtt tagot számlál, 15 iskolás gyerek is a körükbe tartozik, és van két horgászhölgyük is.

Bakusz Nándor elmondta, hogy sok tordai fiatal a hétvégeken a horgásztónál találkozik. Sokan részt vállaltak az önkéntes munkákban és most örülnek annak, hogy a falunak végre van egy kirándulóhelye.

Jólesik egy kis pihenés

Jólesik egy kis pihenés

A horgászegyesület szeretne még egy kutat fúratni, amivel biztosítanák a horgásztó vízellátását. Egy másik tervük is van: még egy horgásztavat létrehozni a szomszédos, úgyszintén kihasználatlan háromhektárnyi nádas területen. Dobai János, a tordai helyi közösség elnöke szerint a horgásztó a falunak egy olyan pontja lett, ahova érdemes eljönni, de nemcsak horgászni, hanem sétálni egyet, kirándulni. Bízik abban, hogy sikerül majd támogatást találni a horgásztó kibővítésére.

A tordai horgásztó sporthorgászati célból létesült, és egyelőre csak a helybéliek használhatják. A kifogott kárászt el lehet, illetve mint gyomhalat el is kell vinni, a többi halfajtát azonban vissza kell engedni a vízbe. Az éves horgászengedély háromezer dinárba kerül az egyesület tagjai részére, azoknak, akik utólag iratkoznak be, ötezer dinárt kell fizetniük.