Zenta művelődési életének kezdete a XIX. század első évtizedeiben körvonalazódik, amikor a földművelés, a gabonakereskedelem, az iparostársadalom fejlődése, valamint elsősorban a város több tízezer holdas birtoka megfelelő anyagi hátteret biztosít a társadalmi szerveződések kibontakozásának, ezen belül a kultúra fejlődésének.
Zenta városa a XIX. század elején már jelentős település a Tisza mentén, közel hétezer lakossal. 1818-ban megnyílik az első gyógyszertára, majd az 1820-as évek első felében diplomával rendelkező orvos is letelepedik a városban. A közösségi élet szerveződése az 1820-as években válik érezhetővé, ugyanis ekkorra már megteremtődnek az ehhez szükséges gazdasági és társadalmi feltételek.
E változások eredményezik, hogy 1826-ban kórházalapot hoznak létre egy majdani közkórház létesítésére, majd 1832-ben olvasókaszinó alakul, Baja után másodikként a megyében. 1834 elején sor kerül az első színielőadásra is, melynek bevételét az 1833 decemberében alakult kórház kapja.
1826 nem csak a kórházi alap létesítésének az éve; ekkor épül újjá a leégett főtéri Nagyvendéglő is, amely a mai Művelődési Ház helyén állt. A vendéglő 1826. évi újjáépítése annak kapcsán derült ki, hogy 1852-ben Aradszki Szofia asszonyság az általa a Nagyvendéglő építésére adott 18 ezer tégla elszámolását kérte az elöljáróságtól. E tárgy iratanyaga – amely a városi tanács elé került 1852. január 28-án – említi azt, hogy 26 évvel azelőtt a fogadó leégett, és újjá kellett építeni. Az erre vonatkozó iratokban Nagy Vendégfogadónak, Nagy Vendéglői Háznak nevezik az épületet, szerb nyelven pedig Senćanska Velika Gostilnica néven is megjelenik az iratokban, melyekben szintén az 1825–26-os évet jelölték meg a nagyvendéglő leégése, illetve újjáépítése idejeként (akkor a német mellett az ószláv szerb nyelvet is használták a közigazgatásban).
A Nagyvendéglő kapcsán elengedhetetlen megemlíteni annak elődjét, illetve a társasági élet első és legegyszerűbb formáját, az akkori italmérő helyeket, illetve kocsmákat. A legrégebbre datált zentai községi vendéglőről (latinul: Educillum Oppidana) az első adókönyvi bejegyzés az 1785/86. évi rovatos összeírásban található, melyben két külön vendéglő is fel van tüntetve. Mindkét helyszín a főtér közvetlen közelében volt.
A főtéri kerületi kocsma, később Nagy Vendéglő néven, az idők folyamán a legmeghatározóbb helyévé vált a város társadalmi és kulturális életének. Végül 1861-ben lebontották az 1826-ban újjáépült vendéglőt, s a helyén új, emeletes, klasszikus stílusú vendégfogadót emeltek, melyet a későbbiek folyamán többször is javítottak és tataroztak, majd 1883-ban felvette a hangzatos Eugen Szálló nevet (Savoyai Eugen hercegről, a zentai csata győztes hadvezéréről).
A főtéri Nagyvendéglő már 1861-től a zentai kaszinó törzshelye lett, ezáltal a városi értelmiség kedvenc találkozóhelye. Az épület udvari szárnyaként emelt üvegterem (tükörterem) adott helyet a társas összejöveteleknek, hangversenyeknek, valamint 1863-tól a színielőadásoknak. 1871-ig a Tiszai koronakerület, vagyis az ún. districtus tartotta a vendégfogadót, de a kerület megszűnése után a város tulajdonába ment át, az pedig kiadta vállalkozóknak, akik csinosították és berendezték a vendéglőt.
Az Eugen Szálló és vendéglő jelentősebb renoválására I. Ferenc József király 1895. évi zentai látogatása kapcsán került sor, majd 1900-ig a kor haladó szellemét is tükröző átalakításokon ment át.
1902–1903 folyamán az üvegterem helyén állandó színpaddal ellátott, 440 ülőhelyes díszterem (a mai színházterem) épült, majd az épületegyüttes 1914-ben és 1937-ben esett át nagyobb alakításokon, illetve bővítésen.
Az Eugen Szálló főtérre nyíló nagyvendéglője, illetve nagyterme kiemelkedő helye volt a társasági életnek, s az 1861/62. évi újjáépítése után közel száz évig a város meghatározó vendéglőjeként és társasági találkozóhelyeként szolgált.
Az idők folyamán az egykori Nagyvendéglőben, a későbbi Eugen Szállóban és a hozzá tartozó tükörteremben több kiemelkedő közéleti személyiség is megfordult. A krónikák feljegyezték, hogy 1846-ban a Tisza folyó bejárásakor gróf Széchenyi István hajója kötött ki Zentánál, s a Tisza szabályozásával megbízott gróf előbb a főtéri piacon gyümölcsöt vásárolt, majd a Nagyvendéglőben ebédelt kíséretével. 1893. június 14-én a kor legkarakteresebb színésznője, a színpad nagyasszonya, korának legismertebb színésznője, a Nemzeti Színház kiemelkedő tagja, Jászai Mari (1850–1926) vendégszerepelt Zentán nagy sikerrel az akkor már Eugen Szálló tükörtermében. 1895. szeptember 21-én I. Ferenc József magyar király járt az Eugen Szállóban, ahol a hadgyakorlat megtekintése után tartózkodott ebéden és rövid pihenőn.
A századforduló után az Eugen Szálló vendéglője és kaszinója a társasági élet központja maradt mindaddig, amíg meg nem épült a főtéri Royal Szálló (1911) és a Tisza-parti Amerika Szálló (1925). A város tulajdonában lévő Eugen Szálló megsínylette a konkurencia megjelenését, valamint az első világháborút lezáró trianoni békét is.
A város ismert és tekintélyes közéleti polgárai közül sokan Magyarországra távoztak, de a háborús évek utáni gazdasági pangás is általánosságban negatívan hatott a vendéglátóhelyekre. Mindezen hátráltató körülmények nyomán a város 1928-ban arra az elhatározásra jutott, hogy az Eugen Szálló kávéházát és kaszinóját megszünteti, s az adóhivatalt helyezik el a szálló épületében. Mivel ez mégsem bizonyult jó ötletnek, mégiscsak úgy döntöttek, hogy a földszinten megmarad az étterem és a kávéház, az emeleten pedig helyet kap az adóhivatal és a szolgabíróság.
A kezdeti nehézségek és minimális átalakítások után 1933-ban kezdetét vette a szálló évekig tartó átépítése, a földszinten továbbra is megmaradt a vendéglői rész, az emeleten pedig az adóhivatal mellett a kataszteri igazgatóságnak ígértek helyet. Nem sokkal később ezt a tervet is módosították, még egy emeletet húztak a meglévőre, mellyel 1938-ban végeztek. Az Eugen Szálló átépítésével és utcai homlokzata leegyszerűsítésével, illetve megbontásával nemcsak az épület, hanem a szűk belváros képét is rontották.
Mindennek ellenére az Eugen Szálló továbbra is a figyelem középpontjában maradt, ugyanis az Amerika Szállóból 1942-ben leventeotthon lett, majd diákotthon, később egészségügyi rendelő. Az Eugen Szálló vendéglője viszont a második világháború után is tovább működött kisebb-nagyobb megszakításokkal. Az Eugen nagytermében különféle összejöveteleket, egyesületi gyűléseket és más társas rendezvényeket is tartottak. A zentai Testvériség c. hetilap 1952. március 5-ei számában reklám jelent meg, hogy másnaptól megnyílik az Eugen Szálló vendéglője, ahol augusztustól elő lehetett fizetni étkezésre. A vendéglő előtti széles járdán a nyári időszakban kerthelyiség kapott helyet, asztalokkal, székekkel. Az Eugen vendéglője 1956. július 31-én szűnt meg, a vendéglátó-hálózat átszervezése miatt, amelyről a községi népbizottság a június 15-ei ülésén egyhangúlag döntött.
Miután a városi múzeum az 1950-es évek elején a Tisza-parti volt Pfeiffer-villába költözött, s megalakultak a különböző részlegei, akkor döbbentek rá, hogy valójában sem raktári helységek, sem mellékhelyiségek, sem megfelelő kiállítóterem nem áll rendelkezésre. A kiállításokat a közelben lévő Fehér Hajó vendéglőjében (a későbbi Társadalmi Könyvviteli Szolgálat épülete helyén) tartották. A fenti nehézségek miatt 1956. április 2-án a múzeum ideiglenesen bezárt a látogatók előtt.
Miután 1956 nyarán felszámolták az Eugen vendéglőt, felmerült az ötlet, hogy a volt vendéglő utcai nagytermét kiállítási teremmé alakítsák át. A kiállítási terem 1956. november 29-én, a köztársaság ünnepén nyílt meg, a Zentai Művésztelep jubiláris, ötödik tárlatával. Az elmúlt hatvan év alatt, vagyis az 1956. évi megnyitása óta, a kiállítási terem szinte már megszámlálhatatlan kulturális, művészeti, irodalmi, zenei, társadalmi és más jellegű rendezvénynek adott otthont.
Az 1960-as évek első felében az 1952-ben alakult bábszínház a színházterem melletti ún. kisterembe költözött, melynek hátsó részében alakították ki a marionettbáb-előadásokhoz használt kisszínpadot. Vasárnap délelőttönként bábelőadásokat tartottak, kora délutánonként pedig rajzfilmeket vetítettek a gyerekeknek a kisteremben, vagyis moziként is funkcionált.
A korábbi Nagyvendéglő és Eugen Szálló, a színházterem és kiállítási terem, illetve az ebből később kialakult Művelődési Ház kétségkívül a legjelentősebb intézmény Zenta művelődéstörténetében, mondhatni központja s egyben tengelye lett a kulturális életnek, amely manapság épp olyan jelentőséggel és súllyal bír, mint bármikor az elmúlt közel két évszázad alatt. Az Eugen (Eugén) név még évtizedekig használtban volt a szálló, illetve vendéglő megszűnése után is (van, aki még ma is használja), nemcsak a köznyelvben, hanem meghívókon is: a zentaiak így nevezték a Művelődési Házat, akár a kiállítási teremről, akár a patinás színház terméről volt szó.
Örvendetes, hogy az 1990-es években helyreállították a volt Eugen Szálló, vagyis a Művelődési Ház homlokzatát – az eredeti homlokzati díszítés alapján –, s a korszakokat meghatározó épület ismét a régi szépségében ékesíti a főteret, illetve a belvárost.
A fenn említett művelődéstörténeti évfordulók és a hozzájuk kapcsolódó események, helyszínek különös jelentőséggel bírnak a város 800. évfordulóján. A legújabb kor, illetve az utóbbi közel két évszázad művelődéssel kapcsolatos történései, közéleti eseménysorozatai zajlottak le – alkalmanként híres közéleti szereplőkkel – a város talán legismertebb és legkedveltebb intézményében, az egykori községi, majd kerületi nagyvendéglőben, az Eugen Szálló nagytermében, a Művelődési Ház bölcsőjében és annak kulturális szentélyeiben.
