2024. április 19., péntek
KICSIKRŐL NAGYOKNAK

Minden szervezés kérdése

Sokszor elgondolkodom azon, vajon miben rejlik a szülők titka, azaz hogyan lehet a gyereknevelés mellett a munkahelyi kötelezettségekre is nagy hangsúlyt helyezni. Bizonyára nem könnyű feladat, és az egyensúly megteremtése mindennapos kihívást jelent egy család életében.

Véleményem szerint ez is szervezés kérdése – ahogy az gyakorló apukánk írásából is kiderült. Minden az időbeosztáson múlik, amit percre pontosan előre el kell tervezni. A munkahely és a gyereknevelés összehangolása, valamint az egyensúly megtalálása enélkül szinte elképzelhetetlen. Egy többgyermekes család tagjai bizony százfelé szaladnak, ezért fontos mindent pontosan végiggondolni. A korai kelést követően a szülőnek érdemes átgondolnia a napot, majd a gyerekekkel foglalkozni, ami a napnak ebben a szakában leginkább a reggeli elkészítésére és minden egyéb másra vonatkozik. Miután a csemetéket elvitte a szülő az adott oktatásügyi intézménybe, vagy éppen a nagyszülőkhöz, csak ez után következhet a munkarész. Egészen eddig a pillanatig nem is érdemes mással foglalkozni, koncentráljunk a gyerekekre, és ne terheljük magunkat feleslegesen az elvégzendő feladatokkal. Ezután nem árt összeírni az aznapi teendőket, munkafeladatokat. Rangsoroljunk fontossági és sürgősségi sorrend szerint. Nagyon fontos, hogy ne halogassuk a teendőinket. Ha tologatjuk, újabb leadási határidők várnak ránk, miközben komoly lelkiismeret-furdalás gyötör majd bennünket. Nem szabad összekeverni a sürgős apróságokat a valóban fontos feladatokkal. Mindenképpen mérlegeljünk, melyek a legfontosabbak. A bejáratott rutin nagyon fontos egy család életében, úgy a gyerekeknek, mint a szülőknek. Ehhez a rutinhoz, amikor csak lehet, tartani kell magunkat. Nap mint nap annyi mindent kell fejben tartanunk, és az ilyen lista megkönnyítheti a dolgunkat. Így az is láthatóvá válik, hogy mi fér bele egy napba, és mi nem. A délutáni órákban a szülő már rohan is a csemetéiért. A szervezéstől függően ezután sok esetben még dolgozhat a felnőtt, de nagyon fontos, hogy a vacsora és az azt követő időszak csak a lurkókról szóljon. A gyermekek igénylik a családi perceket. Fontos időt szakítanunk arra, hogy legyen a napunkban olyan rész, amikor minden kizárólag a családról szól, továbbá a hangsúly a pihenésen, a családon, a gyermekek igényein és a közös esti programokon van.

Nehéz és igen komoly feladat a gyereknevelés mellett munkahelyünkön is helyt állni. Semmiképpen sem szabad elfelejteni, hogy kudarcok minden szülőt érhetnek. Feltételezhetően sokszor lesz lelkiismeret-furdalásuk, és úgy érzik, nem töltenek elég időt a családdal, vagy nem végzik megfelelően a feladataikat, mégis számos olyan közös pillanata lesz a családnak, vagy éppen sikere, ami mindenért kárpótolja az embert.