2024. április 20., szombat
ELNÖKVÁLASZTÁS 2017

Közhelyekkel kezdődő kampány

A Transzparens Szerbia is parlamenti felügyeleti bizottság megalapítását sürgeti

Alig írta ki Maja Gojković házelnök április 2-ra az elnökválasztást, mind többen jelzik, hogy részt kívánnak venni az államfői tisztségért folytatott megmérettetésben. Csütörtökön este Nenad Čanak, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga elnöke és Saša Radulović, az Elég volt mozgalom elnöke jelentették be, hogy nem támogatják sem Saša Janković lemondófélben lévő jogvédő, sem Vuk Jeremić volt külügyminiszter jelölését, inkább ők maguk indulnak a választáson. A majdani jelöltek száma ezzel tizenöt fölé növekedett.

Ahhoz, hogy valaki hivatalosan is átadhassa jelölését a Köztársasági Választási Bizottságnak, legalább tízezer támogatói aláírást kell összegyűjtenie. Ennek határideje március 12. éjfél. Ez lesz az első olyan választás, amikor a támogatói aláírásokat kizárólag a közjegyzők hitelesíthetik. A majdani jelöltek ezzel kapcsolatban már korábban is aggályaikat fejezték ki, attól tartanak, hogy a közjegyzőség továbbra sem elég felkészült, vagy nincs neki akkora kapacitása, hogy eleget tegyen a kihívásnak. Ezt igyekezett pénteken megcáfolni a Szerbiai Közjegyzők Kamarája. A kamara közleménye szerint a közjegyzők felkészültek és ha szükség lesz rá, a munkaidő után is hitelesítik az aláírásokat. Szerbiában jelenleg 431 személy hitelesíthet aláírást. Nem csak a közjegyzők, hanem helyetteseik és munkatársaik is hitelesíthetnek. Azokban a helyi közösségekben, ahol továbbra sem nyílt közjegyzői hivatal, az illetékes bíróságok hatáskörébe tartozik a hitelesítés.

A HIÁNYOSSÁGOK MARADTAK

A Transzparens Szerbia csatlakozott azokhoz az elemzőkhöz, független intézmények képviselőihez, akik szerint az idei elnökválasztásra árnyat vetnek a tavalyi rendkívüli köztársasági parlamenti választások alkalmával elkövetett szabálytalanságok, illetve a tény, hogy ezeket a mái napig nem vizsgálták ki maradéktalanul.

Nem csak az jelent gondot, hogy tavaly több tízezer hamis támogatói aláírást adtak át a listaállítás alkalmával, hanem az is, hogy mindmáig nem hangolták össze a választások folyamatát szabályozó összes törvényt. Elsősorban a választási kampányra és annak pénzelésére vonatkozó szabályok szorulnának módosításra, mutatott rá közleményében a Transzparens Szerbia.

– A vonatkozó törvény kizárólag a választások kiírása és megtartása közötti időszak vonatkozásában írja elő a pénzek követésének kötelezettségét. Egyetlen jogszabály sem szab meg határokat a kampányon kívül zajló kampányrendezvények vonatkozásában. A Korrupcióellenes Tanácsról szóló törvény értelmében politikai aktivitásokra nem lenne szabad közvetlenül használni a köztulajdont. Ez például azt jelenti, hogy a köztisztségviselők, akik a kampányban is részt vesznek, kampányrendezvényre nem utazhatnának szolgálati gépkocsijaikkal. Ez alól az állandó testőri védelemmel őrzött tisztségviselők képeznek kivételt. Viszont a törvényes rendelkezések nem szabnak határokat azzal kapcsolatban, hogy az államhatalom képviselői a kampány ideje alatt találkozókat szervezzenek külföldi kollégáikkal, vagy különböző népszerű rendezvényeken vegyenek részt tisztségviselőként – taglalják a közleményben.

A Transzparens Szerbia egyetért Saša Janković és Vuk Jeremić majdani jelöltekkel, hogy a Szerbiai Képviselőháznak kötelessége lett volna kineveznie a választások szabályosságának felügyeletével megbízott felügyeleti bizottságot. A köztársasági parlament ezúttal ugyanúgy elmulasztotta kinevezni a felügyeleti bizottságot, mint az előző tizenhat évben, pedig ez törvényes kötelezettsége lenne.

SÁRDOBÁLÁS TELJES BEVETÉSSEL

A Szerb Haladó Párt pénteken a csütörtök este Vranjeban megtartott kampánynyitó rendezvényük vezérvonalán haladva folytatta Aleksandar Vučić, a hatalmi koalíció jelöltjének népszerűsítését. Aleksandar Martinović, a párt köztársasági parlamenti frakcióvezetője kitart az álláspont mellett, hogy Jeremićnek, Jankovićnak és Boško Obradovićnak azonos céljuk van: aláásni az ország stabilitását, hogy eluralkodjon a káosz. Mindannyiukat nyugati erők pénzelik, tette hozzá Martinović.

– Egyértelmű, hogy külföldről érkező utasítások és a hazai mágnások óhaja mentén destabilizálnák Szerbiát, hogy ismét zavargások törjenek ki, mint 2000. október 5-én. Ugyanazokat a képeket szeretnék látni, mint amit Ukrajnában, Romániában, vagy Macedóniában láttak. Boško Obradovićnál nagyobb szélhámost nem láttam. A NATO bérence, aki az USA nagykövetének köszönhetően jutott be a parlamentbe – így Martinović.

És míg továbbra sem világos, hogy Vučić kampányolhat-e Koszovóban is, Jeremić pénteken hivatalosan a peći érsekségen kezdte meg kampányát, ahol a szerb nemzet egységének, illetve a hagyományok megőrzésének fontosságát hangsúlyozta.