2024. március 29., péntek

Szabadlábon mind a hét gyanúsított

Tegnap reggel szabadlábra helyezték azt a hét (egykori) vállalati felelős személyt, akiket egy nappal korábban útépítéssel kapcsolatos manipulációk gyanújával tartóztattak le a Plútó fedőnév alatt vezetett országos rendőri akció során.

A nagybecskereki bíróság (Fotó: Kecskés István)

A nagybecskereki bíróság (Fotó: Kecskés István)

A gyanúsítottak kihallgatása után a nagybecskereki Felső Bíróság vizsgálóbírója elvetette a Felső Ügyészség javaslatát, hogy a gyanúsítottak kerüljenek előzetes letartóztatásba.
Azzal gyanúsítják őket, hogy 2010–2012-ig a Torda és Udvarnok közötti út szélesítése, illetve felújítása alkalmával felelős személyként visszaéltek a helyzetükkel és jogtalan jövedelemhez juttattak két közvállalatot.
A gyanúsítottak között van D. K. (47), a bégaszentgyörgyi (žitištei) Razvoj közvállalat egykori felelős személye, D. V. (58), az újvidéki Put Közvállalat korábbi illetékese, P. R. (47), a nagykikindai Kum Kft. kivitelezési felelőse, Z. J. (56), a Kum Kft. munkavezetője, D. S. (62), a Put Közvállalat munkavezetője, valamint I. P. (51) és P. D. (63), a bégaszentgyörgyi Razvoj közvállalat ellenőrei.
A gyanú szerint az említett személyek 2008 és 2012 között megsyegtčk a Közbeszerzési törvénzt és a Torda–Udvarnok út felújítását, amely eredetileg a bégaszentgyörgyi Razvoj Közvállalatra lett bízva, előbb az újvidéki Put Közvállalatra ruházták át mint alvállalkozóra, majd a nagykikindai Kum Kft.-re. A munkálatokat azonban valójában a nagybecskereki Transbis komerc Kft. végezte el, 225 598726,26 dinárért, a Nagyberuházási Alap ayonban erre a célra 282 886396,24 dinárt fizetett ki. A rendőrségi közlemény szerint az 57 006 072 dinár különbözet a Kum Kft. és az újvidéki Put Közvállalat számlájára került.