2024. április 19., péntek

Az Art Café Vajdaság legjobb kávézója

A magyarkanizsai Art Caféban egyedülálló, a polgári szalonok hangulatát idéző berendezéssel, a legfrissebb folyóiratokkal, könyvekkel és délutánonként zongorajátékkal várják a vendégeket, de számos koncertnek és könyvbemutatónak is helyet ad, emellett a nagy hagyománnyal rendelkező írótábor jelentős része is itt zajlik, ami a kávézó nem mindennapi miliőjének is köszönhető.

Fotó: Kónya Róbert

Fotó: Kónya Róbert

Ezt díjazta a Vajdasági Gazdasági Kamara is. A díjat, mint ahogy arról már beszámoltunk lapunk tegnapi számában, Konc Natália, a Kanizsa Turizmus Kft. igazgatója és Velibor Vranić, az intézmény ügyvezetője vették át Újvidéken. Ennek kapcsán gratulált Fejsztámer Róbert magyarkanizsai polgármester, aki, miután megköszönte a dolgozók munkáját és hozzáértését, hangsúlyozta, nem szabad elfelejteni, hogy ez egy közigazgatási intézmény, hiszen a kávézónak és az ugyanebben az épületegyüttesben helyet kapó Art Hotelnek is az önkormányzat a tulajdonosa, az intézmény pedig ékes példája a jó és hatékony munkavégzésnek.

– Ilyen díjban ritkán tud részesülni olyan intézmény, amelynek önkormányzat az alapítója és részben a fenntartója is. Akik jártak már a kávézóban, tudják, hogy különleges hangulata van, ami páratlanná teszi a környéken. Szerteágazó idegenforgalmi fejlesztéseket tartalmazó település kívánunk lenni, ahol zajlik az élet és jönnek-mennek a turisták, ez a kávézó ennek nem mond ellent, sőt kiemelkedik a magyarkanizsai kínálatból az egyediségével.

Konc Natália igazgatónő is örömét fejezte ki, hogy övék lett a legjobb kávézó titulus.

– Megtiszteltetés számunkra az elismerés, mellyel a legjobb kávézónak nevezték létesítményünket. Ezzel nemcsak elismerték, de ki is emelték szolgáltatásaink minőségét. Család- és gyermekbarát kávézó lévén figyelmünk arra is irányul, hogy füstmentes környezetben ülhessenek le vendégeink, hiszen a dohányzás az egész objektum területén tilos. Időről időre koncerteket szervezünk, latin, jazz stílusban, melyek iránt igen nagy az érdeklődés. Munkánk és törekvéseink elismerése ez a megtisztelő díj.

Az Art kávézó a Fő tér 9-es szám alatt várja vendégeit, mindazokat, akik egyedi hangulatban Vajdaság legjobb kávézójában szeretnének kellemes perceket eltölteni egy jó ital mellett.