2024. április 19., péntek

Montenegróba látogatott Federica Mogherini

Az európai integráció támogatását a pártérdekek fölé kell helyezni - jelentette ki Federica Mogherini szerdán a podgoricai törvényhozásban arra reagálva, hogy a parlamentben az ellenzéki képviselők székei üresen maradtak.

A montenegrói közszolgálati televízió (RTCG) beszámolója szerint Mogherini "szomorúan" vette tudomásul, hogy az ellenzék annak ellenére sem függesztette fel a parlament bojkottját, hogy ő arra kérte őket, vegyenek részt a díszülésen. Az ellenzéki Demokrata Front (DF) viszont felháborodott hangú levélben fejezte ki nemtetszését, amiért az uniós politikus elutasította, hogy az ellenzéki pártok vezetőivel találkozzon.

Az uniós külpolitikai képviselő kijelentette, hogy üzenete egyértelmű: az Európai Unió törődik Montenegróval, és az EU kapui az egész térség számára nyitva állnak. Hozzátette, hogy a nyugat-balkáni regionális együttműködés az egész európai kontinens számára kulcsfontosságú.

Federica Mogherini arról is beszélt, hogy Montenegró fiatal országnak számít Európában, hiszen 2006-ban vált függetlenné, de azóta jelentős előrelépéseket valósított meg az európai integráció felé vezető úton.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy nyugat-balkáni ország csak egy lépésre van a teljes jogú NATO-tagságtól, és már eddig is jelentős mértékben hozzájárult a nemzetközi katonai missziókhoz.

Federica Mogherini egy belpolitikai válságtól sújtott Montenegróba érkezett, ahol a törvényhozás munkáját hónapok óta bojkottálja az ellenzék - emlékeztetett a podgoricai sajtó. A podgoricai parlament november elején alakult meg, ám az ellenzék azóta sem hajlandó részt venni az üléseken, mert úgy véli, hogy az októberi választás nem volt szabad, demokratikus és tisztességes. Az ellenzéki pártok úgy nyilatkoztak, hogy a választás napján leleplezett puccskísérletet megrendezték, annak célja a választók megfélemlítése volt, valamint az, hogy mindenképpen az uniópárti politikai erőkre szavazzanak az emberek.

A látogatása előtt Federica Mogheriniazt hangsúlyozta, hogy a nyugat-balkáni országok együttműködése kulcsfontosságú az EU számára. Mint mondta: minden érintett országban az integrációs törekvések megvalósulását kívánja látni, hogy biztos lehessen benne, ez a folyamat már visszafordíthatatlan.

Véleménye szerint az 1991-1995-ös délszláv háborúk hatása még mindig érezhető a Nyugat-Balkánon, a változó gazdasági és politikai helyzet pedig további nyomást gyakorol a térség országaira, azonban "az Európai Unió nem lesz teljes mindaddig, amíg ez az Európa szívében fekvő térség is nem válik egységessé, és a közösségünk tagjává".

A teljes jogú uniós tagság előtt álló nyugat-balkáni országok közül Podgorica jutott a legtovább az európai integráció útján. A 35 tárgyalási fejezetből eddig 26-ot nyitottak meg, és kettőt ideiglenesen le is zártak a tárgyaló felek. A délszláv állam 2010. december 17-én az EU tagjelölt országává vált, s másfél évvel később, 2012 júniusában meg is kezdődtek a csatlakozási tárgyalások. A csatlakozást a lakosság több mint 60 százaléka támogatja.

Az uniós politikus Podgoricában találkozott az államfővel, a miniszterelnökkel és a házelnökkel is. Négynapos nyugat-balkáni látogatása során Montenegró után Bosznia-Hercegovinába, Macedóniába, Szerbiába, Albániába és Koszovóba utazik, a látottakról pedig március hatodikán tájékoztatja az EU külügyminisztereit.