2024. március 29., péntek

Új ötletek, jobb koordináció

A regionális együttműködés új stratégiájáról tájékoztatták a tartományi képviselőket

A Konrad Adenauer Alapítvány és a Tartományi Képviselőház szervezésében sor került a képviselők 4. szakmai tanácskozására, amelyet Pásztor István, a Tartományi Képviselőház elnöke nyitott meg, s amely ez alkalommal az európai makroregionális kezdeményezéseket taglalta.

Dragan Stojović, a Külügyminisztérium regionális kezdeményezésekkel foglalkozó osztályának vezetője az említett témakör kapcsán Szerbia szerepével foglalkozott, s ismertette az Unió új makroregionális stratégiáját is. A téma Vajdaság számára különösen fontos, mivel nemcsak a tartományi szervek, hanem a vajdasági helyi önigazgatási szervek, az Újvidéki Egyetem, civil szervezetek és üzletemberek aktívan részt vesznek a Duna-stratégia programban, amely az Adria–Jón-tenger, Alpok és a Balti-tenger régiójának fejlesztési stratégiája mellett példája a fontos, sikeres makroregionális stratégiának.
Lapunknak nyilatkozva Pásztor kifejtette, a Duna-stratégia megvalósítása során elvünk a 3 NEM és a 3 IGEN elve. A 3 NEM azt jelenti, hogy nincs előirányozva új intézmények alapítása, nincs új jogi keret, és nem hoznak létre újabb pénzügyi alapokat sem a stratégia megvalósításához. Ezért a 3 IGEN lesz a hangsúlyos: az új ötletek, a jobb koordinálás, valamint a létező intézmények hatékonyabb, közvetlenebb együttműködése és a már létező alapok használata.
Az előadás során elhangzott: a tartományi és a helyi szervek, a kis- és középüzemek, oktatási intézmények, továbbá a nem kormányzati szervezetek, azaz a politikai, adminisztratív, üzleti és szociális élet különféle szereplőinek a részvétele bizonyítja, hogy a Duna-stratégia a koordinálás három szintjén valósul meg. Vízszintesen: felölelve a politika különféle szektorait; függőlegesen: a hatalom különféle szintjein és földrajzilag: a határon túli együttműködés programjai által.
A vajdasági intézményeknek az aktív, vízszintes, függőleges és földrajzi együttműködése a Duna-stratégia programban hozzájárul, hogy megvalósuljanak az Európa 2020 stratégiával meghatározott célok, ezek pedig többek között a gazdasági, szociális és területi kohézió.