2024. március 28., csütörtök

A kultúra mindig is nehéz helyzetben volt

– vallja Hugyik Richárd, a zentai Thurzó Lajos Művelődési-Oktatási Központ igazgatója

Merre tart az emberi civilizáció és kultúra? Kiöli-e a földi hatalom az egyénből a szép és a való iránti alapvető igényét? Avagy maga az ember veti le magáról a kultúrát megfordított metamorfózisban, melynek során pillangóból rút hernyóvá változik? Valóban van okunk a borúlátásra –minékünk, akik még szomjazzuk a kultúra nektárját? Permanens válság az emberi történelem, vagy épp egy különösen sötét hullámvölgynél tartunk? Vagy ez már maga a vég?... Hugyik Richárddal, a zentai Thurzó Lajos Művelődési-Oktatási Központ igazgatójával a kultúrintézmények csökkenő támogatottságának és az ő specifikus munkakörének témája kapcsán eljutottunk a lokális és globális helyzet mélyebb elemzéséig is.

– Ahogyan a részegységek, a könyvtár, a múzeum és a művelődési ház vezetőire, ugyanúgy a teljes művelődési központ szakszolgálatának a munkatársaira és vezetőjére is számos teher nehezedik, pláne, hogy az alapfeladatok ellátása mellett rendezvényszervezéssel is kell foglalkozniuk. Olyan nagy, fesztivál jellegű rendezvényeink is vannak mint például a Hagyományaink Ünnepe, amikor embereket és erőforrásokat kell átcsoportosítani a központ részegységeiből, létrehozva egy ütőképes csapatot. Ezzel kapcsolatban idén úgy ítéltük meg, hogy a rendezvény túlnőtte immár a művelődési ház adta lehetőségeket, ezért levisszük a sportcsarnokba. Hála istennek, akkora rá az érdeklődés, hogy nem fér már be a régi helyszínre.

Amennyiben a teljes feladatkört tekintjük, azt hiszem, a művelődési központ vezetőjének igen sok mindenhez kell értenie. Az elején az ember belekerül a mély vízbe, és meg kell tanulnia úszni. Ezt iskolában nem lehet elsajátítani, csakis gyakorlat közben, és sokszor a saját hibákból. A végzettségem magyar nyelv- és irodalomtanár, ezért rengeteg szakirodalmat olvasok a jelenlegi munkakörömmel kapcsolatban. Rendezvényszervezést, menedzsmentet, szervezeti struktúrákat és formákat. Nem árt érteni a joghoz és a pénzügyhöz is. Persze vannak kollégák, akiknek ez a munkájuk, és segítenek, de jó, ha a vezető is tájékozott. Emellett az is jó, ha a művészetek iránt is elkötelezett vagy. Jó pszichológusnak is kell lenned, értened kell a kommunikációhoz. Az igazgatónak elsősorban problémamegoldó embernek kell lennie. Mindig meg kell beszélni a dolgokat, nyitottnak kell lenni a más elképzelések mérlegelésére is... Ideális esetben az igazgatónak semmi mással nem kellene foglalkoznia, csak az intézmény jogi, ügyviteli vezetése, a papírmunka, a pénzügyi tervek betartása, az osztályok irányítása, munkacsomagok kialakítása és utasítások leadása, ezek mellett pedig reprezentatív szinten kell képviselnie az intézményt. Ehhez képest a fentiekből kitűnik, mennyi más feladat adódik még. Az biztos, hogy ez nem egy monoton munka, és olyan személyiségtípust kíván, aki szereti a pörgést, kommunikációt, konfliktuskezelést.

Engem az motivál, hogy minél nívósabb és nagy érdeklődésre számot tartó rendezvényeket szervezzünk. Befogadjuk az olyan könnyedebb műfajokat is mint a musical, az operett, de fontosnak tartjuk az értékesebb, magas színvonalú művészet bevonását is – ecseteli Richárd munkájának az összetettségét, s utána még hosszasan mesél a számos konfliktushelyzetről, melyeket szintén elsősorban neki kell kezelnie. Hogy olajozottan működhessen a gépezet, egy művelődési központ vezetőjének mindezeket vállalnia kell. – Felmerülhet a kérdés, Zentán szükség van-e ennyi rendezvényre. Erre azt tudom válaszolni, szerencsés helyzetben vagyunk, hogy egy ilyen kicsi városban ennyi rendezvényünk van, s azt kell mondanom, a délvidéki magyarság számára kulturális szempontból Zenta éppen olyan jelentős szerepet tölt be, mint Szabadka, még ha a lélekszám és a gazdasági potenciál tekintetében van is közöttük súlybeli eltérés.

– Mindezek mellett szerintem bátran kijelenthetjük, hogy Zentán a közönség szempontjából, hála Istennek, igény is van mindezekre a rendezvényekre, de azt kell látnunk, országos és globális szinten egyaránt, hogy egyre-másra lefaragnak a kultúrára szánt anyagi keretből és erkölcsi támogatásból. Ezek szerint mégiscsak csökkenne az igény is?

– Központunkban az erre szánt anyagi keretből az éves terveinket meg tudjuk valósítani, a legfontosabb tehát, hogy tovább ne csökkenjen. Az lenne persze az ideális, ha növekedne a keret, de zentai szinten még így is színes programkínálatot tudunk felmutatni. Szükség esetén pályázatok útján növelni is tudjuk az alapkeretet. A mi történetünk persze teljesen más, mint például egy civil szervezeté. A mi kezünk meg van ugyan kötve a községi költségvetés által, ugyanakkor ez biztos alapot is jelent arra, hogy rendszeresen meg tudjuk valósítani a programjainkat. Egy civil szervezet teljesen szabad, de egy nagy óceánban mozog, és nem biztos, hogy ebben meg tud maradni... Szerintem a kultúra mindig is nehéz helyzetben volt. Ha történelmi perspektívába helyezzük a kérdést, az látjuk, hogy kultúra hatalmi befolyás nélkül nem létezhet, ugyanakkor ez megfordítva is igaz. A kettő egymás ellen is hat, ugyanakkor ki is egészítik egymást. Csökkennek a támogatások, igaz, de ne feledjük, hogy Bulgakov egy pincelakásban is megírta a Mester és Margaritát... Nem elsősorban az anyagiak függvénye, hogy valaki értékes művet hozzon létre, az igazán nagy művészek átlépik ezt a problémát – fejti ki Richárd, majd mesél Octavianus udvaráról, a római katolikus egyház középkori regnálásáról, a reneszánszról, számos példát felhozva hatalom és kultúra egymásra való, olykor megélesztő, máskor elfojtó hatásáról. – Az elmúlt kétszáz évben van egy olyan tendencia, hogy túl sokat a kultúrára nem is szabad költeni, mert ez a munkanélküliség és nélkülözés közepette „luxus”-nak számít. Amennyit jelenleg szánunk rá, az nagyon kevés, tulajdonképpen csak a fennmaradáshoz elégséges. Mindazonáltal azt gondolom, kultúra mindig lesz, a lét kérdései örök kérdések, és az emberiség örökkön felteszi őket magának, amíg civilizáció létezik. Kik vagyunk? Honnan jöttünk? Miért létezünk? Megválaszolásukra mindig is volt és mindig is lesz igény. Kortól függetlenül szükség van a könyvtárra, a múzeumra, a színházra. Igaz, a barbárság kora bármikor eljöhet, és megsemmisülhet mindez, ahogy a római civilizáció is elpusztult, a másik szemünk viszont nevet, mert eltelik néhány évszázad, és jön egy újabb civilizáció, amely ismét kereteket teremt a fenti kérdések megválaszolására. Mindez az emberi személyiségből fakad, ezért ebből a szempontból pozitívan látom a jövőt.