2024. március 28., csütörtök

Kiképzés az erőszak ellen

Több mint 800 rendőr, ügyészhelyettes és bíró vesz részt a műhelymunkákban

Június 1-től lép hatályba a családon belüli erőszak ellenes küzdelemről szóló törvény, amely annyira szigorú az erőszaktevőkkel szemben, hogy ha valaki megüti feleségét, vagy gyermekét, akkor az börtönben végzi, mondta Nebojša Stefanović belügyminiszter, aki Nela Kuburović igazságügyi tárcavezető kíséretében ellátogatott a belgrádi biztonságos házba.

A miniszter sajnálkozásának adott hangot, amiért a biztonságos ház lakói erőszak áldozatául estek és emiatt menekülni kényszerültek otthonukból. Szavai szerint az áldozatoknak nem csak elszállásolásra és ellátásra, hanem arra a tudatra is szükségük van, hogy az erőszaktevő nem „ússza” meg következmények nélkül. Nem csak látogatásokkal, hanem a rendőrség, az ügyészség és a bíróság munkájával is bizonyítani szeretnék, hogy az állam törődik az áldozatokkal, emelte ki Stefanović. Mint hozzátette, elég abból, hogy a szerbiai nők ne érezzék magukat biztonságban, végre ki kell törni az erőszak köréből. Nem csak a törvényt módosították, hanem megkezdték a rendőrök és az ügyészek képzését, így a jogszabály alkalmazása megfelelő lesz, közölte Stefanović.
Nela Kuburović fontosnak tartotta aláhúzni a látogatás jelzésértékét. Úgy véli, az áldozatoknak látniuk kell, hogy az állam törődik velük és érdeklődik sorsuk iránt. Az új törvényes rendelkezéseknek köszönhetően szorossá válik az együttműködés a hatóságok és az igazságügyi szervek között, így hatékonnyá válik az erőszaktevők ellenes küzdelem, magyarázta az igazságügyi tárca vezetője. Mint hozzátette, több mint 400 rendőr és 400 ügyészhelyettes és bíró számára indítottak képzést. A műhelymunka jellegű képzéseken civil szervezetek képviselői is részt vesznek, ők saját tapasztalataikkal segítik a résztvevőket.