2024. április 20., szombat

Növekedhetnek a bérek

Ezúttal az állami közigazgatásban dolgozók is reménykedhetnek

Az idei év folyamán ismét növekedhetnek az állami szektorban dolgozók bérei, jelentette be Aleksandar Vučić miniszterelnök Nišben a Leoni harmadik szerbiai gyára alapkövének elhelyezésekor. Szavai szerint ezúttal az állami közigazgatásban dolgozók is béremelésre számíthatnak. A béremelés jelentős lesz, tette hozzá.

Újságírói kérdésre válaszolva a kormányfő azt mondta, hogy több szektorban már most akkorák a bérek, mint a néhány évvel ezelőtti csökkenés előtt voltak, némelyben pedig már meg is haladták az akkori szintet. A tanárok bérei nagyjából 0,5 százalékkal nagyobbak, mint a csökkentés előtt, közölte.
Az állam az év első hónapjában ismét jól gazdálkodott, nem volt hiány, pedig a büdzsében az államháztartási hiányt az év első két hónapjában 17-18 milliárd dinárban határozták meg, emelte ki Vučić, aki hiszi, hogy a gazdasági növekedés idén 3 és 3,5 százalék között alakul majd. Ezt már a polgárok is megérzik, nyomatékosította a kormány első embere.