2024. április 19., péntek

Április végéig elkészül a vízgyár

A nagybecskereki víztisztító építése a tervek szerint halad, és április 28-áig elkészül. Remélhetőleg az év első felében már arzénmentes víz kerül a városi vízvezetékbe. Ezt Ivan Dević, a Városi Vízművek igazgatója mondta a hétfő esti tribünön.

A magas arzéntartalom miatt 2004 óta tilos a vezetékes víz használata Nagybecskereken. Aki teheti, az palackozott vizet fogyaszt. Akinek meg nem futja rá, az az ökokút előtt várakozik, vagy pedig továbbra is csapvizet iszik. A jelekből ítélve 13 év után megoldódik a legnagyobb bánáti város vízellátása. A beruházó az olasz Zilio társaság. Pontos dátumot továbbra sem mondott még senki arról, hogy mikor lesz a szabványoknak megfelelő a nagybecskereki vezetékes víz, de az önkormányzat bízik abban, hogy a beruházó még a vállalt nyolc hónapi határidő előtt befejezi a munkát.
– Senkinek nem érdeke, hogy akár egy dinárja is elvesszen, mert egy beruházást nem fejeztek be. Elvárásaim szerint egy hónapon belül befejeződik a víztisztító felszerelése és elkészülnek az építési munkálatok is. Vagyis építészeti és gépészeti szempontból elkészül a kapacitás. Azt követően marad a berendezés működtetési paramétereinek a beállítása, ami két-három hetet igényelhet. Attól kezdve pedig a nemzetközi szabványoknak megfelelő minőségű víz kerül a városi vezetékbe – mondta Ivan Dević, a Nagybecskereki Városi Vízművek Közvállalat igazgatója.
A vezetékes ivóvíz tisztaságának a kérdése Szerbia EU-csatlakozása miatt került előtérbe. A víz minősége lényegében nem változott, hanem szigorúbb szabványok léptek életbe. A megengedett arzénmennyiség most tíz mikrogramm literenként. A hetvenes években például a megengedett határérték 200 mikrogramm volt. Živojin Đurin nyugdíjas a Városi Vízművek laboratóriumának a vezetője volt évtizedeken át. Mint mondja, jelenleg 80–90 mikrogramm arzén van egy liter vízben, egyes falvakban ez még nagyobb, és eléri a 120–130 mikrogrammott. De mint hangsúlyozza, sehol sem jegyeztek krónikus vagy akut betegséget, amelyet az arzén okozott volna.
Az önkormányzatban nem győzik hangsúlyozni, hogy Nagybecskerek városának nem kerül egyetlen dinárjába se a vízgyár építése. A kockázatot a beruházó vállalta. A városnak, illetve a fogyasztóknak csak az a kötelességük, hogy kifizessék a víz tisztításának a költségeit. Ez a jelen állás szerint 0,28 euró köbméterenként.
A vezetékes víz árát a helyi önkormányzat határozza meg. Egyelőre annyi biztos, hogy a jelenlegi köbméterenkénti 30 dinár mellé csatolják majd a 0,28 eurós víztisztítási díjat. Hogy ekkora lesz-e a végösszeg, vagy nem, azt még nem tudni. Városi Vízművekben azt hangoztatják, hogy még így is olcsóbb lesz a vezetékes víz Nagybecskereken, mint Újvidéken vagy Belgrádban.