2024. március 28., csütörtök

Gyerekíró mesélt gyerekeknek

Interaktív irodalomóra az oromi iskolában

Rendhagyó író-olvasó találkozó volt kedden az oromi Arany János Általános Iskolában, ahol Szemerédi Fanny csókai diáklány Nem hiszem el című, tavaly kiadott könyvét maga a szerző mutatta be egy kis felnőttirányítással a vele megközelítőleg egykorú társainak. Ezzel az eseménnyel is folytatódik az a jónak bizonyuló törekvés, amellyel azt szeretnék megmutatni, hogy kistelepülésen is lehet értéket közvetíteni.

A tanulók örülni szoktak, amikor egy-egy órát elbliccelhetnek, főleg ha matekról vagy más nehéz tantárgyról van szó, ám ez esetben azt lehetett látni, hogy a tanárok unszolása nélkül, önként és izgalommal teli várakozással szaladnak le a lépcsőn, azt kérdezgetve egymástól: Jött már? Ez a kérdés Szemerédi Fannyra vonatkozott, akire példaképként tekintettek mindannyian az iskola előcsarnokában. A közel egyórás könyvbemutató alatt csak a felszabadult kacaj és kíváncsiság bontotta meg a csendet, amikor kérdeztek, felolvastak a regényből, vagy Fanny válaszolt, máskülönben a légy zümmögését is hallani lehetett volna. Az oromi iskolába kísérőként és a bemutató moderátoraként Horváth Noémi, a Csóka Művelődési és Oktatási Központ vezetője is ellátogatott, aki a 11 éves írópalántát felfedezte.

– A csókai városi könyvtárban dolgoztam, amikor észrevettem, hogy van egy kislány, aki minden könyvet elolvasott már, ami az ő korosztályának megfelelő, sőt nagy részét már többször is átolvasta. Az egyik nyáron feltűnt, hogy szinte egyáltalán nem jött. Arra tudtam csak gondolni, hogy máshonnan szerzi be a könyveket, vagy esetleg hosszabb időre elutaztak. Akkor tárta föl előttem, hogy ő bizony azért maradt távol, mert könyvet írt a nyári szünetben, bár ő úgy fogalmazott, csak leírt egy történetet. Nagyon meglepődtem, amikor először a kezembe került a kézirat, mert ez egy igazi kis könyv volt. Nagyon szépen megálmodta a borítótervtől kezdve a betűtípusig az összes részletet. Tudatosan keresgéltem a kedvenc témái között, hogy esetleg onnan vannak-e összegyúrva a részletek, de hamar rá kellett jönnöm, ez bizony egy önálló és páratlan munka, amit szépen lassan mindenki megismert a környezetünkben. A művelődési központ akkori igazgatója, Kormányos László fölkarolta az ügyet, és segített nekünk abban, hogy Fanny naplóregénye napvilágot láthasson nyomtatott formában, mintegy száz oldalon. A legnagyobb különlegessége, hogy gyerek szól a gyerekekhez.

– Ifjúsági regényeket olvastam leginkább. Nagy kedvencem A Szent Johanna gimi, és úgy gondoltam, én is leírom azt a történetet, ami a fejemben van. Az ötödik és a hatodik osztály közötti nyári szünet alatt körülbelül másfél hónap alatt ez meg is született. Mindig igyekeztem mást is csinálni az írás mellett, de örültem, amikor leültem a számítógép elé, hogy újabb sorokat írjak le. Már elkészült a Nem hiszem el második és harmadik része is, most pedig a negyediket írom, de ezek a részek nem kötődnek egymáshoz, külön-külön is olvashatóak. Többnyire szomorkás történeteket írok, de arra ügyelek, hogy a vége mindig jó legyen. Többet lehet írni így, mint ha csak boldog dolgokról lenne szó – mesélte Fanny, akinek könyvét már bemutatták Csókán, Adán, Zentán, Szegeden. Ha mindenhol csak feleekkora sikert aratott, mint Oromon, elkönyvelheti a népszerűséget, bár a szerény és magát roppant választékosan kifejező tinilánynak láthatóan nem ez a célja, csak ahogy ő fogalmazott, kiírja magából a gondolatokat, melyek annyira jónak bizonyultak, hogy Csókán felvették a kötelező olvasmányok közé.