2024. március 29., péntek

Kilencvenéves korában elhunyt Nikosz Kundurosz görög filmrendező

Elhunyt Nikosz Kundurosz, A kis Afroditék és más sikeres fesztiválfilmek rendezője. A görög művészt szerdán, kilencvenéves korában érte halál a dél-európai ország sajtója szerint.

Kundurosz A kis Afroditékkal érte el egyik legnagyobb sikerét, 1963-ban elnyerte a legjobb rendezőnek járó Ezüst Medve-díjat a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon, a Berlinalén. A nagysikerű alkotás két tizenéves ébredő szexualitását mutatja be az ókori Görögországban.
A rendező számos alkalommal képviselte Görögországot a nemzetközi filmfesztiválokon: a velencein 1953-ban és 1956-ban, Berlinben pedig 1958-ban, 1963-ban és 1967-ben.
Jelentősebb művei tartozott még A sárkány című film, amely egy olyan banktisztviselőről szól, aki felfedezi, hogy hasonlít egy bűnözőre. A rendőrség üldözőbe veszi, és egy éjszakai klubban talál menedéket. Az alkotás az 1960-as szaloniki filmfesztiválon elnyerte az 1955 és 1959 között készült legjobb filmnek járó díjat.
Nikosz Kundurosz 1926. december 15-én született Krétán. A második világháborúban tagja volt az ellenállásnak, az 1944 és 1949 között tartó polgárháború idején azonban Makronisszosz szigetére száműzték baloldali nézetei miatt.