2024. április 19., péntek

Megünnepelték a város napját

Az elmúlt hét második fele az ünnepség jegyében telt, napokon át sorjáztak a különböző programok, rendezvények, illetve a közgyűjteményeket és sportlétesítményeket is ingyenesen látogathatták a polgárok, a városban nem kellett parkolási díjat fizetni, miként a Népszínházat és a Szentháromság téren rendezett koncerteket is díjmentesen élvezhette a közönség.

Zombor város díszoklevele (Fotó: Fekete J. József)

Zombor város díszoklevele (Fotó: Fekete J. József)

Zombor arra emlékezett, hogy 268 esztendővel ezelőtt 150 ezer aranyforint ellenében Mária Terézia Habsburg királynőtől megkapta a szabad és királyi város rangot. A központi ünnepséget ennek évfordulójára, február 17-ére időzítették.
A Népszínházban rendezett eseményt megtisztelte jelenlétével Magyarország és Horvátország szerbiai konzulátusainak delegációja, illetve a testvér- és baráti városok, Kispest, Celje, Veles, Baja, Mojkovac, Mohács, Pljevlja, Zvečan, Dunaújváros, Eszék, Szabadka, Hódság, Apatin küldöttsége.
– Ha arról kérdeznének, hogy miként látom Zombor jövőjét, azt válaszolnám, hogy mint az oktatás, a művelődés és az idegenforgalom szerbiai fővárosáét, akár egy szerbiai Heidelberget. Nem állíthatjuk, hogy Zombor lett volna a romantika központja, de büszkék vagyunk, hogy volt egy Laza Kostićunk, aki városunkban írta a szerb modernizmus legszebb és legromantikusabb verssorait, a miénk Milan Konjović és Sava Stojkov, Bosnyák Ernő, Herceg János, Veljko Petrović. Nem állíthatjuk, hogy miénk a legkorábbi egyetem, de miénk a Pedagógiai Kar és az oktatás két és fél évszázados hagyománya. Nem büszkélkedhetünk fejlett gazdasággal, sem idegenforgalommal, viszont itt van számunkra a Felső-Duna mente pazar természetvilágának számos látványos helye, az építészet gyöngyszemeinek tartott régi épületek sora. Vannak a barátainkkal és testvérvárosainkkal közösen megvalósítható ötleteink, amelyekkel a határon átívelő együttműködés keretében kedvező légkört teremthetünk a fejlesztésekre – mondta ünnepi beszédében Dušanka Golubović, Zombor polgármester asszonya.
Az ünnepi rendezvényen dr. Miroslav Stojisavljević zenepedagógus, filmrendező vehette át a város díszoklevelét a 2016. évben elért eredményeiért. A város ugyanakkor nem feledkezett meg azokról sem, akik tevékenységük által népszerűsítették és emelték Zombor rangját az elmúlt évben. Így köszönőlevélben részesítette Nikola Jokić kosarazót, a Pedagógiai Kart, a Veljko Petrović Gimnáziumot, Mihajlo Zurković zongoraművészt, Andrej Kukuruzar gimnáziumi tanulót, a kémiai olimpia bronzérmesét, valamint Veljko Stojnić kerékpárversenyzőt.
Köszönőlapot kapott számos helyi cég, amelyek társadalmilag felelős gazdálkodásuk során hozzájárultak a városrendezéshez, játszóterek és sportpályák kialakításához.