Az itt kiállított képek a Forum Könyvkiadó Intézet megalapításának hatvanadik évfordulója alkalmából kiadott naptár illusztrációiként készültek. A kiadó jubileumi évét tehát szimbolikusan ezen művek kísérik majd végig: olyan fiatal vajdasági művészek alkotásai, akik közül egyre többen vesznek részt a Forum munkájában, hisz többen is illusztrálták már kiadványait. Több évtizedes hagyomány továbbélése valósul meg a vajdasági képzőművészek és a kiadó együttműködésével, de észre kell vennünk, hogy kialakulni látszik egy újabb nemzedék.
Előszóként elmondanám, hogy a témaválasztásnál eleinte túl evidensnek, kézenfekvőnek tűnt magát a könyvet választani, mégis az egyszerűségre törekedtünk, és bíztunk a művészekben: biztosak voltunk abban, hogy egyetlen felkért alkotó sem fogja hasonlóképp feldolgozni a témát.
És ha már könyv, szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy ezen alkotások is olvashatóak. Külön-külön is úgy funkcionálnak, akár egy-egy nyitott könyv. A festmények és hangulataik összessége együttesen szemlélve pedig újabb értelmezést nyerhet.
1. fejezet: Lázár Tibor alkotása rögtön az alapoktól, a gyermekkortól indít, hiszen csak az olvasó gyermek válik gondolkodó felnőtté. A könyv pedig nem csupán játékszerünk, hanem társunk is a felnövés során.
2. fejezet: Horvát Lívia képét nézve a polcokon sorakozó könyvek rendszere juthat eszünkbe, mely mindig magában foglal egyfajta ösztönzést, érdeklődést, eredendő kíváncsiságot, hogy megtudjuk, mi lehet belül, a lapokra írva. A vegyes technikával készült műalkotás kapott egy harmadik dimenziót is, így a látvány a befogadó mozgásától függően mindig más. Egyfajta aktív jelenlétet követel meg a nézőtől. Sem a képek, sem a könyvek nem csupán (dísz)tárgyak, sokkal inkább közelítenek a megfoghatatlanság felé.
3. fejezet: Bicskei Anikó egészen különös világot tár elénk: rajza olyan, mint egy mese, amely nem kizárólag a gyerekeket kívánja megszólítani. A fantázia, a képzelet erejének megnyilvánulása ez a látkép, mely azokban a történetekben gyökerezik, melyeket gyermekként olvastunk. Mondanom sem kell, Bicskei Anikó a Forum több gyermekkiadványának illusztrátora.
4. fejezet: Április játékossága azon ötlet köré épül Újházi Adrienn munkáján, miszerint a könyvjelző ezúttal annak a megmondhatója, éppen hol tartunk az évben. Ha figyelmesen nézzük, tizenkét apró lyukat vehetünk észre a kör közepében, a könyvjelző pedig épp a negyediken bújt át.
5. fejezet: Kozma Laura vásznára nézve az fogalmazódik meg bennünk: „Az olvasás a legjobb időtöltés”, hiszen a könyvek társaságában töltött idő sohasem elvesztegetett idő.
6. fejezet: Vass Szabolcs rajza azt a hosszú folyamatot veszi számba, amely a könyvkiadással jár. Rámutat arra is, hogy a munkát nemcsak az író és a kiadó végzi, hanem az olvasók is, akik az elkészült könyvek után nyúlnak.
7. fejezet: Tarkó János munkája a világ megismerésének sűrített szimbóluma. A könyv lapjainak, a szemnek és az emberi alakot körülvevő mindenségnek a színe nem véletlenül azonos. A színegybevágás az egyén, az ismeret hordozója, és a világ összefüggéseit, rokonságának szükségességét hangsúlyozza.
8. fejezet: Paszterkó Richárd a gondolkodó, merengő ember portréját festette meg. A gondolatokban, érzésekben való elmélyedés az alapja az alkotó- és befogadótevékenységnek egyaránt, legyen szó akár vizuális művészetről, akár irodalomról.
9. fejezet: Szenti Lilla vásznán a nyitottság alakzatát láthatjuk a maga egyszerűségében és letisztultságában. A művészet és irodalom lényege ezen gesztusban tapintható ki a legpontosabban.
10. fejezet: Klájó Adrián magát a könyvtárgyat tisztítja meg, csupaszítja alakra és anyagra egészen addig, míg már csak a könyvgerincről ismerünk rá a kiindulópontot jelentő tárgyra. A formákat így már nekünk, nézőknek kell tartalommal megtöltenünk.
11. fejezet: Raffai Ingrid a szubjektumot állítja alkotásának középpontjába. A portré, ugyanúgy, ahogy az írás vagy olvasás folyamata, önmagunkkal való szembesülés, önismeret, vagy éppenséggel kiismerhetetlenség.
Az utolsó fejezet pedig nem tragikus végkifejletet sugall. Pesti Emma festménye a jövő felé mutat egy elemi felszólítással: „Légy már végre boldog!” Ezen oknál fogva Pesti Emma képe a kiállításon szimbolikusan az első helyre került a többi kép sorában.
Hangsúlyozom, hogy a személyes olvasatomat hallották, és minden jelenlevőt arra biztatnék, hogy jöjjön közelebb, nézze meg a képeket, és alakítsa ki magában a sajátját. A kiállítás nyitott.
Elhangzott 2017. február 8-án a Forum-ház IV. emeleti tanácstermében szervezett Könyv című kiállítás megnyitója alkalmából.
