Egy személyes adattal kell kezdenem: amikor a Kiadóba, pontosabban a Híd folyóirathoz kerültem 1975-ben, a Kiadó éppen a nagykorúságát ülte, én alig voltam több huszonötnél. Aztán amikor a Kiadó lett huszonöt – s én a Híd mellett már mind több feladatot kaptam Fehér Kálmán akkori kiadói igazgató-főszerkesztőtől –, már nagyon komoly intézménynek számított, s mi a legtermészetesebbnek vettük Bori Imre akkori bibliográfiánk ajánlásában megfogalmazott megállapítását: „A Forum Könyvkiadó elmúlt huszonöt esztendeje a jugoszláviai magyar irodalom és művelődés negyed évszázadával forrt össze. Nem lehet irodalmunk és művészetünk történetéről érdemben szólni anélkül, hogy a Forum Könyvkiadó irodalmi szerepét és jelentőségét ne érintenénk.”
Mellesleg e bibliográfia Előszavában Fehér Kálmán írta le először: „1957. február 8-ával, a Forum Könyvkiadó megalapításával új fejezet kezdődik könyvkiadásunk történetében. Az új könyvkiadó feladata…” s aztán sorolta… Nem hivatkozott Rehák Lászlóra, a Magyar Szó vállalat akkori igazgatójára, de azt a bizonyos alapítási dokumentumot Rehák írta alá a Tartományi Képviselőházban, s az ő javaslatára nevezték ki Steinicz Tibort főszerkesztőnek.
A Kiadóban, beleértve a Forum-házat is, 41 évet töltöttem, ebből – ha jól számolom – 27-et vezetői minőségben. S akkor, ha most 15–20 percben kellene összefoglalnom az előttem és az utánam történteket, nyilván lehetetlenség volna. Virág Gábor felkérésére neki is ültem némi vázlatot készíteni a mai napra, s immáron el is értem a több ezredik karakterig. De ekkor mondtam: állj! Lehet, hogy egyszer erre is szükség lesz, de most, erre az alkalomra aligha. Viszont nagyon örültem a felkérésnek, mert szerkesztői tapasztalatom alapján állítom, hogy igenis, a szerkesztőnek kérnie kell a munkatársaktól a kéziratokat, mert azokból lesznek lap- vagy folyóiratszámi közlések, azok érlelődnek előbb vagy utóbb kötetekké. Ha annak idején Bori Imrétől és Bányai Jánostól nem kapok ilyen felkéréseket, magam is szegényebb lennék néhány kötettel.
Ha Bori Imrének már akkor igaza volt a huszonöt év megünneplésekor, mit mondjunk ma, amikor a termékeny évek 60-ra kerekedtek? Talán fel sem tudjuk ezt fogni. Amikor a Forum Kiadó 1500. kiadványát, Ács Károly Kiásott kard című fordításkötetét ünnepeltük 1985-ben, nem is képzeltük, mára majd 3000 kiadványunk lesz. Talán akkor kezdtünk benne hinni, amikor 1998-ban elértünk Bori Imre A jugoszláviai magyar irodalom története negyedik kiadásához, Kiadónk 2000. kiadványához.
Vezetésem alatt értünk el – soha el nem felejtem – a 2220. kiadványig, az pedig nem volt más, mint a mostani igazgató-főszerkesztő Virág Gábor Csáth kocsit hajt című, végül Szirmai-díjat kiérdemelt novelláskötete. S itt ért gyakorlatilag véget kiadói küldetésem, lévén szerkesztőként még itt maradtam, majd kérésre elvállaltam a Magyar Szó-ház vezetését, s onnan vonultam nyugállományba 2012 decemberében.
Mindig is azt vallottam, elődeimmel együtt: a Forum Könyvkiadó az irodalmi, a művelődési és a tudományos életben fejti ki kiadói tevékenységét, elsősorban magyar nyelven. Meghatározó és egyben megkülönböztető vonása, hogy nem szakosított kiadó, hiszen egykoron a jugoszláviai, majd immáron vajdasági magyar irodalom, művelődés és tudomány eredményeit tárja az olvasó elé. Így egyaránt vállalja a hagyományfeltárás és a legkorszerűbb törekvések támogatását, a művek kiadását, de az eredmények és törekvések felmérését is. A Kiadó – mély meggyőződésem szerint – megalakulása óta (és ez nem elkoptatott frázis) itteni, tehát vajdasági kultúránk közvetítője volt és maradt az olvasó felé, ugyanakkor az itteni soknemzetiségű kultúrák között közvetítő híd szerepét is betöltötte.
Igyekeztünk mindig átgondolt terveket készíteni, amelyek részben megvalósíthatók is, s hogy abban benne legyen a szépirodalom és az értekező próza évi termése, azaz annak folyamatos kiadása, de nem elhanyagolva a művelődéstörténetet, néprajzot, néphagyományt, társadalmi tudományokat, képzőművészetet s a fordításirodalmat sem. Sőt külön jelentőséget tanúsítottunk az ifjúsági irodalomnak, s olykor-olykor szótárakat, egyetemi tankönyveket, doktori disszertációkat vagy ismeretterjesztő munkákat is megjelentettünk.
A Kiadó a kezdetektől fogva, legalábbis a mi időnkben, s itt az 1975–2010-es időszakot értem, az alkotói és olvasói elvárásoknak igyekezett megfelelni, de mindig is a dilettantizmus ellen küzdve. Annak idején, amikor a Forum Könyvkiadó volt szinte az egyetlen vajdasági magyar könyvkiadó, nehéz volt bármelyik szerzőnek is nemet mondani, de hogy kézirata megjelent-e, az más kérdés. Viszont a kilencvenes években, amikor sorra alakultak a... nevezzük magánkönyvkiadóknak, mint a már létező szabadkai Életjel mellett a Jugoszláviai (később Vajdasági) Magyar Művelődési Társaság, a tóthfalusi Logos, majd a zEtna, az ugyancsak zentai VMMI kiadója, majd a szabadkai székhelyű tudományos kiadványok kiadója, s így megváltozott a Forum Könyvkiadó szerepe is.
Ma, visszapillantva a 60 évre, azt kell mondanom: többnyire elvégeztük a ránk bízott feladatot. Bár az első igazgató-főszerkesztő, Steinitz Tibor nem volt íróember, jól ráérzett arra, hogy a Kiadó ajtaján immáron komolyan kopogtatnak az 1950-es „áprilisi Híd” fiataljai, s már 1959-ben irigylésre méltó produkciót valósított meg, ötvenegy címszóval zárva az évet: az akkori fiatalok, Pap József, Ács Károly, Fehér Ferenc, Major Nándor és Németh István első kötetei mellett az idősebbek, Sinkó Ervin, Gál László, Majtényi Mihály, Herceg János, Debreczeni József… könyvei is megjelentek. Arról se feledkezzünk meg, hogy az ő idejében kapott felkérést az akkor még igen fiatal és szinte ismeretlen Danilo Kiš az Ady-, a József Attila- és a Radnóti- kötetek fordítására, azaz a kétnyelvű kiadványok szerkesztésére. S még valami: Steinitz üzleti és (politikai) érzékére vall, hogy azonnal fölvette a kapcsolatot a magyarországi kiadókkal, főleg a Mórával és a Magvetővel, s az ugyancsak akkor induló Forum Nyomdában nagy példányszámú könyveket nyomtatott, s beindította ezzel a kiviteli-behozatali tevékenységet. Adatok szólnak arról, hogy a Kiadó már 1960-ban százezer dolláros cserekereskedelmet valósított meg. Csáky S. Piroska bibliográfiája és a Forum Nyomda történetét földolgozó könyv adatai szerint az első években az Ezeregy éjszaka legszebb meséit és a Túl az Óperenciánt ötven-hatvanezer példányban szállították félvászon kötésben Magyarországra, majd Mark Twain Koldus és királyfiját 77 000-ben, Verne Gyula öt regényét összesen több mint 140 000 példányban(!). Ugyanakkor az itteni írók művei 800–1500 példányban jelentek meg, kivétel talán az akkor nagyon népszerű Pálics Miklós doktor (alias, egykori Híd-főszerkesztő) Steinfeld Sándor Négyszemközt az orvossal kötete, amely azonnal négyezer példányban jelent meg, s hamarosan újabb három kiadást ért meg.
Németh P. István 1962-ben vette át a kiadót, s már a következő évben beindította a Symposion-sorozatot, Tolnai Ottó és Domonkos István köteteivel. S ő közölte Bori Imre első önálló kötetét is, majd Bányai Jánosét és Fehér Kálmánét, helyet biztosított a Kontrapunkt című Symposion-antológiának. E sorozat egészen 1990-ig a Forum legnépszerűbb és legolvasottabb sorozata volt, utolsó kötetei, Maurits Ferenc Miniatűr galériája, Balázs Attila Világ, én ma felébredtem és a Fenyvesi Ottó–Losoncz Alpár szerkesztette EX-antológia. Ugyancsak Németh P. indította az Andrić- és Krleža-sorozatot és még számos fordításkötetet.
Aztán Juhász Géza (1967–75) idejében kezdett a Kiadó sorozatokban gondolkozni: meghirdette a nagy sikerű regénypályázatot, amely Gion Nándornak és Végel Lászlónak hozta meg első nagy sikerét, és ekkor kapott zöld fényt az Ács Károly megálmodta Gemma első kötetesek sorozata, amely majd olyan szerzőket avatott, mint Fenyvesi Ottó, Sinkovits Péter, Thomka Beáta, Hódi Sándor, Szombathy Bálint, Sebők Zoltán, Sziveri János, Majoros Sándor, Bozsik Péter, Harkai Vass Éva, Lovas Ildikó, Beszédes István, Danyi Zoltán… (Erről a sorozatról még annyit: 45 kötetét jegyzi a bibliográfia, az utolsó kötet nem is oly régen jelent meg, Antalovits Péter Örökszoba című verseskötete.) De Juhász Géza érdemei közé sorolhatjuk, hogy megjelentette a Napjaink éneke című modern jugoszláv költészeti antológiát, közölte Sinkó Ervin műveit, Weöres Sándort szerbül, s nem utolsósorban kapcsolatba lépett Zilahy Lajossal, s kiadta a remek csempészárunak is szolgáló Halálos tavasz és A lélek kialszik című regényét, ezzel bevezetve a 68-as háromkötetes, hatalmas példányszámú Dukay családot.
Immár Fehér Kálmán (1975–83) főszerkesztő nevéhez fűződik a vajdasági magyar elbeszélők antológiája, a Különös ajándék megjelenése és a Gyökér és szárny költészeti antológia kiadása. De a Versek éve sorozat is. Ő indította be Balázs G. Árpád 8 Ady-illusztrációjával a képzőművészeti sorozatot, amelyben aztán földolgozásra kerülnek a XX. századi vajdasági magyar festők életművei, amely Bela Duranci A vajdaságiak és Nagybánya, valamint a Vajdasági építészeti szecesszió kötetben kapott egyfajta szintézist. Az ifjúsági regénypályázat is Fehér Kálmán nevéhez fűződik, amely megint csak Gion Nándornak hozott jelentős irodalmi sikert. De az ő idejében több sorozat is indult: a Hagyományok, az Esszé–Tanulmány, a Kismonográfiák, a Jugoszláviai magyar regénytár, a Képzőművészeti kismonográfiák, a Nyelvművelő füzetek…
Bányai János négyéves mandátuma következett, aki ugyancsak sorozatokban gondolkozott. Az életműben B. Szabó György, Majtényi és Szirmai Károly, és az akkor még igen aktív Bori Imre válogatott vagy összegyűjtött írásai megjelentetését tűzte ki célul (ami a későbbiek folyamán részben meg is valósult). A Hagyományainkban viszont Szenteleky Kornél, Kálmány Lajos, Gozsdu Elek, Papp Dániel… munkáira gondolt. A Kövekben Gerold színházi életünk, a Duranci–Harkai–Szekeres szerzői trió vajdasági tanyáit és Szekeres László ős- és középkori kutatásainak eredményeit várta. Bori Imre termékeny időszaka ez, aki megírta az Ivo Andrić-, majd a Szenteleky-monográfiát, aztán a Fehér Ferencről szólót is, de közben egy Kosztolányi-, Krúdy- és Móricz-tanulmánykötet is elkészült. Láncz Irén megírta a Szarvas Gáborról, Juhász Géza a Latákról és Vajda Gábor a Kázmér Ernőről szólót, majd Toldi Éva disszertációja révén megszületett a Herceg Jánosról szóló is.
Bányai különösen nagy súlyt fektet a fordításirodalomra, Danilo Kišt, Milorad Pavićot, Tišmát, Mirko Kovačot fordíttatta…
Lényegében az akkor lefektetett alapokra tudtam építkezni, amikor 1987-ben átvettem a Kiadó vezetését. De célul tűztem ki több összegző mű megjelentetését is. Mindenekelőtt Bori Imre mindaddig rövidnek nevezett A jugoszláviai magyar irodalom történetét tartottam olyan alapműnek, amely nélkülözhetetlen nemcsak irodalmi, hanem általában itteni magyar szellemi vonatkozásban. Ezzel párhuzamosan rendeltük meg ugyancsak neves irodalomtudósunktól azt a délvidéki olvasókönyvet, amely először (2001-ben) Ember, táj, történelem, majd 2004-ben Ezredvége itt címmel jelent meg, s a mai napig művelődéstörténeti alapkönyvnek tekinthető. Bányai János jelentős irodalomtörténeti, de szellemi életünk egészét is érintő tanulmányai is ekkortól kezdve jelentek meg folyamatosan, ha jól számolom, négy Híd-díjat is hozva szerzőjének.
Már ekkor Kalapis Zoltán rendszeresen közölte újságainkban az itteni magyar szellemi, tudományos, művészeti és történelmi élet embereinek életrajzát, amiből egy ezres lista összeállása után három kötet született.
Az 1991. évi bombázások idején Gerold László készíteni kezdte egyszemélyes irodalmi lexikonunkat, amely 2000-ben már meg is jelent (újabb kiadását pedig tavaly vehettük kézbe).
Készültek Bodor Anikó vajdasági magyar népdalokat közzétevő kötetei is, amelyek zenei kincsünket dolgozták föl, mint láthattuk, immáron öt kötetben. E kötetek szerkesztését nagy műgonddal Toldi Éva és Buzás Márta végezte. De ekkorra értek be Jung Károly komoly néprajzi tanulmánykötetei, ugyancsak Toldi Éva öszeállítja a fiatal költők, majd a prózaírók antológiáját. Sorozatban adtuk ki a drámaköteteket, Gobby Fehér Gyula, Deák Ferenc, Végel László… munkáit. Számos igényes verseskötet is született ebben az időben, mint Koncz István Ellen-máglyája, Böndör Pál Tegnap egyszerűbb volt vagy Danyi Magdolna Palicsi versek című könyve, hogy csak a Híd-díjjal is kitüntettek közül soroljak föl néhányat.
Viszont azt sem hallgathatom el, hogy a többé-kevésbé zavartalan könyvkiadás a kilencvenes évek elején komoly válságba került. Akkor kezdődtek az összetűzések a délszláv térségben, s a tartományi és a köztársasági kormány is megvonta tőlünk az anyagi támogatást. A mai napig őrzöm – az egyébként íróember – Đoko Stoičić akkori köztársasági művelődési miniszter levelét, amelyben arról értesítette a Forum Könyvkiadót, a továbbiakban ne számítson semmilyen anyagi támogatásra. S ekkor a Magyar Köztársaság Kormányának a segítségével sikerült megmenteni a Kiadót (és két folyóiratunkat, a Hidat és a Létünket), amelyek az Illyés Közalapítvány támogatásának (később pedig a Soros Alapítványnak köszönhetően) maradhattak életben.
Emlékszem, az utolsó nagy kivitelünk is 1989-ben volt, amikor Updike Így látja Roger című, Göncz Árpád fordításában megjelent regényét szállítottuk ki mintegy 80 000 példányban az Európa Könyvkiadó megrendelésére. Említettem, 1960-ban százezer dollár kivitele volt a Forumnak, ebben az utolsó évben viszont 300 000 dolláros kereskedelmi szerződést írhattam alá. A következő években pedig már segélyre szorultunk.
Nyilván jócskán kifutottam már a nekem szánt időből, ezért a Toldi Éva és a Németh Ferenc nevével fémjelzett időszakot, valamint a mostanit, a Virág Gábor által vezetettet bízzuk rájuk, egy következő hasonló alkalomra.
*A Forum Könyvkiadó jubileuma alkalmából február 8-án Újvidéken elhangzott szóbeli előadás rövidített, szerkesztett változata.
