2024. március 29., péntek

Lélekmelegítők a ködös Albionból

Vasárnap este, szép szokásához híven, a zentai Mojo Club ismét egy igazi zenei csemegével kápráztatta el a közönségét. A Buffo’s Wake az angliai Brightonból látogatott el hozzánk Európa-turnéja keretein belül. Szerbiában kizárólag Zentán léptek fel; előző nap még Lengyelországban húzták a talpalávalót, másnap pedig már tovább is utaztak Magyarország felé. Nekik is és a Mojónak is köszönjük szépen ezt a kitérőt, ennél tartalmasabban és kellemesebben nem is lehetett volna lezárni a hetet!

A zenekar stílusa igencsak eklektikus és rendkívül izgalmas. Ötvözik a musical bohém zenei világát a punk rock energiáival, a Balkán-életérzéssel, a cigánymuzsika pozitív őrületével. Igazi világzene tehát, melynek hatására szem – és torok – nem marad szárazon. Mintha a Gogol Bordello meghívná muzsikálni Tom Waitset, koncert közben ledobnának néhány stampedli dél-szerbiai hordós szilvóriumot, és azt delirálnák, hogy ők az első Boban Marković-emlékzenekar. A zentai közönség vette is a lapot: míg az est első felében leginkább csak a hátsóján élvezte a bulit, már ekkor is „tűhegyen ült”, nyikorogtak a székek rendesen – aztán a közepétől kezdve egyre több nézőt vonzott magához a tánctér.

Az ember vasárnap este legtöbbször nem szívesen mozdul ki, érzi már a zsigereiben a hétfő mumusát, de az a néhány tucat zenemániás, aki eljött a Buffo’s Wake koncertjére, biztosan nem bánta meg, és merem állítani, arra az időre meg is feledkezett róla, milyen nap van éppen. Az pedig a Mojo vezetőségének remek hozzáállásáról tanúskodik, hogy nem kizárólag a profitmaximalizálás az egyetlen szempontjuk, mert nyilván sejtették, hogy vasárnap nem jön össze nagy tömeg – még akkor sem, ha nem szednek belépőt… Szombaton este a közönség kilökte volna a Kocsma falait ugyanerre a koncertre, de talán így volt ez a legszebb: családiasan, egy fergeteges házibulit idézően… panaszra semmi okunk! Bűn lett volna kihagyni!