2024. március 29., péntek

Magyar film nyerte az Arany Medvét

Enyedi Ildikó Testről és lélekről című alkotása érdemelte ki a 67. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál legjobb filmnek járó díját

Enyedi Ildikó Testről és lélekről című alkotása nyerte a legjobb filmnek járó Arany Medve díjat a 67. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál (Berlinale) szombat esti díjkiosztóján. A rendező az elismerés átvételekor azt mondta, hogy egy annyira egyszerű filmet akartak készíteni, mint amilyen egy pohár víz, a munka mégis nagyon kemény volt, majd hozzátette, a legnehezebb az volt számukra, hogy miként rejtsék el az alkotásban a film témáját, amely csak a jószívű embereknek mutatkozik meg.

A Testről és lélekről egy vágóhíd gazdasági igazgatója és egy minőségellenőr, azaz egy középkorú férfi és egy fiatal nő kapcsolatát mutatja be. A két félénk, visszahúzódó személyiséget az köti össze, hogy ugyanazt a visszatérő álmot álmodják. Enyedi Ildikó, aki tizennyolc évvel a Simon mágus után tért vissza új nagyjátékfilmmel, kiemelte, filmjében nincs semmi ezoterikus és önmagáért való stílusmutatvány. Azt akarták elmesélni, hogy miként birkózik meg két ember egy helyzettel, amely arra kényszeríti őket, hogy kilépjenek megszokott, biztonságos, védett környezetükből, és kockázatot vállaljanak az igazi, teljes életért.

A vágóhíd a mai társadalom modelljét képviseli, de nem egy „lekoszlott kelet-európai hely”, hanem „takaros, tiszta, jól szervezett, automatizált, ám embertelen munkahely”, ahol egyáltalán nem fontos, hogy mi történik a benne dolgozó emberekben. Ez a helyszín jó kiindulópont annak megmutatására, hogy miért annyira zárkózottak az emberek, a környezetük miatt, amely nem ösztönzi őket arra, hogy teljes életet éljenek – mondta a rendező, hozzátéve, a vágóhíd ellenpontja az álombéli erdő, ahol ugyan nehéz fennmaradni, mert kemény, hideg és táplálékban szegény, de lehetőséget ad a teljes életre. A vágóhídra hurcolt szarvasmarháknak pedig az erdőben élő szarvasok a „szabad fivérei és nővérei” – magyarázta Enyedi Ildikó, aki bevallotta, sírt a berlini premieren, és úgy érezte, hogy a közönségből filmje hatására „az emberi melegség hatalmas hulláma” áradt. Enyedi Ildikó filmje az Arany Medve mellett a filmkritikusok nemzetközi szövetségének (FIPRESCI) díját, az ökumenikus zsűri díját és a Berliner Morgenpost című lap olvasói zsűrijének díját is elnyerte a Berlinalén.

Enyedi Ildikó alkotása az Inforg-M&M Film gyártásában, a Magyar Nemzeti Filmalap 420 millió forintos gyártási támogatásával készült. Producerei Mécs Mónika, Muhi András és Mesterházy Ernő, operatőre Herbai Máté. Főszereplői Borbély Alexandra, a budapesti Katona József Színház társulatának tagja és Morcsányi Géza, akinek ez az első színészi alakítása. A filmben látható többek között Békés Itala, Jordán Tamás, Mácsai Pál, Tenki Réka, Schneider Zoltán és Nagy Ervin is.

Mécs Mónika producer köszönetet mondott a rendezőnek és a stábnak a munkáért, a Magyar Nemzeti Filmalapnak a támogatásért, és a Berlinale szervezőinek is, azért, hogy felfedezték a filmet.
Havas Ágnes, a Magyar Nemzeti Filmalap vezetője az MTI-nek azt mondta, hogy hatalmas elismerés ez a sok-sok díj. „Nagyon örülünk, hogy megállíthatatlanul folytatódik a magyar filmek diadalútja a legfontosabb nemzetközi seregszemléken. Gratulálunk az alkotóknak! Nagyon büszkék vagyunk rájuk” – fogalmazott Havas Ágnes.
Díjjal tért haza a szemle másik magyar nagyjátékfilmje, Török Ferenc 1945 című alkotása is: a szerzői filmek és innovatív zsánerfilmek legújabb tendenciáit felvonultató Panoráma szekcióban bemutatott dráma a harmadik díjat kapta a közönségszavazáson. A szekcióban 43 országból 50 nagyjátékfilmet mutattak be. A Generation elnevezésű szekcióba meghívást kapott Lovrity Anna Katalin Vulkánsziget című animációs rövidfilmje, Máté Bori The Headless Appearance című kétperces absztrakt filmje pedig a fesztivállal párhuzamosan futó Kritikusok Hete válogatásába került be.
A Berlinale a cannes-i és a velencei mellett a legjelentősebb az A-kategóriás filmfesztiválok közé tartozik. Legfőbb díjaiért – az Arany Medvéért és a fő alkotói kategóriákban kiosztott Ezüst Medvéért – az idén 18 alkotás versenyzett. A 11 napos fesztiválon összesen 403 alkotást mutattak be. Magyar alkotás eddig egyszer nyert Arany Medvét: Mészáros Márta Örökbefogadás című drámáját 1975-ben.