2024. április 19., péntek

A tiszta környezetért

Tegnap délután immár harmincadik alkalommal szerveztek Topolyán környezetszennyezés elleni tiltakozó megmozdulást, amelyen ezúttal is a főszervező, Dragan Pečurica tartott beszédet.

Fotó: Benedek Miklós

Fotó: Benedek Miklós

Felszólalásában az aktivista kifejtette, tudomása szerint rengeteg feljelentés érkezett a községi környezetvédelmi felügyelőhöz, ám ő azon kívül, hogy a válaszlevélben megállapítja, hogy a polgároknak igazuk van, folyamatosan azzal mentegetőzik, hogy nem illetékes az ügyben. Pečurica elmondta, olyanok vádolják és jelentik fel, akik évtizedek óta mérgezik az itt élő polgárokat. Ezzel valójában az alkotmány ellen vétenek, amely kimondja, hogy minden állampolgárnak joga van a tiszta és egészséges környezethez. Kitért arra, hogy eddig még egyetlen politikai párt sem vállalta fel, hogy középpontba helyezi a környezet megóvását, mindegyik csak a hatalom megszerzésére törekszik, miközben napról napra egész családok hagyják el az országot. Végezetül az aktivista azt is elmondta, hogy csak azt szeretné, hogy a levegő tiszta legyen, a Krivaja-patakban újra halak úszkáljanak, hogy városunkban több fa legyen, mint lakos, és hogy Topolya igazi turistaparadicsommá váljon. A rendezvényen felszólalt a kishegyesi Balázs Piri Tibor is, majd bejelentették, hogy a tiltakozó megmozdulássorozat márciusban folytatódik.