2024. március 28., csütörtök

Újra Tordán jártunk!

Zsúfolásig megtelt a tordai Művelődési Otthon a Magyar Szó élőújságján

Kiváló hangulatban zajlott le pénteken este lapunk tordai élőújságja, amelynek keretében szerkesztőségünk tagjai bemutatták legújabb kiadványainkat, a fellépők pedig színvonalas produkciókkal szórakoztatták az egybegyűlteket, akiket az est végén a helyi szervezők jóvoltából gazdag tombola is várt.

A helybeli Petőfi Sándor Művelődési Egyesület tagjai somogyi táncot adtak elő (Kép: Ótos András)

A helybeli Petőfi Sándor Művelődési Egyesület tagjai somogyi táncot adtak elő (Kép: Ótos András)

A Tordai Művelődési Napok elnevezésű rendezvénysorozat keretében megtartott élőújság programja Léphaft Pál, lapunk karikaturistája Arcok a falon című alkalmi kiállításának megnyitójával vette kezdetét, majd nagyszabású gálaműsorral folytatódott, amelynek kezdetén Dobai János, a tordai helyi közösség elnöke és Varjú Márta, lapunk főszerkesztője köszöntötték az egybegyűlteket, akik között mások mellett jelen volt Juhász Attila, a Köztársasági Mezőgazdasági és Környezetvédelmi Minisztérium államtitkára, Kovács Elvira köztársasági parlamenti képviselő, Fremond Árpád köztársasági parlamenti képviselő, Ótott Róbert, a Tartományi Mezőgazdasági, Víz- és Erdőgazdálkodási Titkárság titkárhelyettese, Erdély Lenke tartományi parlamenti képviselő, a Vajdasági Magyar Szövetség tartományi parlamentbeli frakciójának vezetője, valamint Ökrész Rozália, a Magyar Szó Lapkiadó Kft. igazgatónője is.

Varga Attila és vendégei mezőgazdasági kérdéseket taglaltak

Varga Attila és vendégei mezőgazdasági kérdéseket taglaltak

Az ünnepi köszöntők után a helybeli Petőfi Sándor Művelődési Egyesület legfiatalabbakból álló csoportja somogyi táncot adott elő, majd Nagy Magdolna, a Naptár 2017 szerkesztője beszélt a kiadvány létrejöttének körülményeiről, illetve a benne szereplő írásokról, kiemelve, hogy a Naptárt mindig igyekszünk olyan színes és sokrétű tartalommal megtölteni, amely lehetővé teszi olvasóinknak, hogy az egész év folyamán újra meg újra a kezükbe vehessék, és mindenkor örömmel forgassák, majd hozzátette, éppen ezért idén a hagyományos tartalmak és az egyéb izgalmas témákat feldolgozó írások mellett az itthon maradás és az itthon történő érvényesülés kérdéskörét feldolgozó írások is helyet kaptak a kiadványban.

A tordai Művelődési Otthon zsúfolásig megtelt a Magyar Szó élőújságjára

A tordai Művelődési Otthon zsúfolásig megtelt a Magyar Szó élőújságjára

A tordai Orgonavirág hagyományápoló kézimunkacsoport asszonykórusa tordai dalokkal szórakoztatta az egybegyűlteket, akiknek ezt követően Fodor István, a Menedékben és a Szórványlétben című köteteink szerkesztője mesélt az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulója alkalmából napvilágot látott, a Magyar Szóban 1956 és 2016 között megjelent jugoszláv vonatkozású írásokat tartalmazó Menedékben; valamint a lapunk Hétvége mellékletében a szórványban élő magyarság mindennapjainak bemutatása érdekében elindított, azonos című sorozatban megjelent írásokat összegyűjtő Szórványlétben című kiadványunkról, kiemelve, az utóbbinak várhatóan néhány héten belül megjelenik a második kötete is.

Varjú Márta, lapunk főszerkesztője

Varjú Márta, lapunk főszerkesztője

Az udvarnoki Szűcs Imre Magyar Oktatást és Művelődést Fejlesztő Társulat képviseletében Gúth Emília a Honeybeast együttes Egyedül című dalát adta elő, majd Léphaft Pál és Tapolcsányi Emánuel helybeli plébános hangulatos beszélgetését kísérhette figyelemmel a közönség, ezt követően pedig a tamásfalvi Széchenyi István Magyar Művelődési Egyesület amatőr színjátszóinak Az új doktornő című humoros jelenetét.

A program folytatásában Varga Attila, a fennállásának tízéves jubileumát ünneplő Magvető melléklet szerkesztője beszélgetett vendégeivel, Juhász Attilával, a Köztársasági Mezőgazdasági és Környezetvédelmi Minisztérium államtitkárával, Fremond Árpád köztársasági parlamenti képviselővel és Ótott Róberttel, a Tartományi Mezőgazdasági, Víz- és Erdőgazdálkodási Titkárság titkárhelyettesével a mezőgazdasági termelők mindennapjait leginkább érintő aktualitás kérdésekről, külön kitérve a Magvető jubileumi nyereményjátékának a részleteire is, amelynek keretében igen értékes nyereményekkel gazdagodhatnak majd olvasóink. Ezt követően a törökbecsei Jókai Mór Magyar Művelődési Egyesület Csalogató táncegyüttese a Fokos zenekar közreműködésével tyukodi táncokat adott elő, osztatlan sikert aratva az egybegyűltek körében, akik számára végül a helyi szervezők által biztosított rendkívül gazdag tombola tette fel a koronát az estre.

Dobai János, a tordai helyi közösség elnöke

Dobai János, a tordai helyi közösség elnöke

A Magyar Szó tordai élőújságján a megjelentek akciós áron vásárolhatták meg a Naptár 2017, a Menedékben, valamint a Szórványlétben című kiadványainkat, amelyekhez együttesen rendkívül kedvező, 800 dináros áron juthattak hozzá.