2024. március 28., csütörtök

Osztanak, soroznak

Évek óta veszélyes és kilátástalan a kelet-ukrajnai helyzet. A kezdeti heves összecsapások ugyan mérséklődtek, de a harcok ki-kiújulnak, jóllehet két éve tűzszünet lépett életbe. Az egyezséget a fehérorosz fővárosban, Minszkben kötötték meg. A szemben állók előzőleg is ott egyeztek meg egy fegyverszünetben, de az sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

A lövöldözések azonban nemcsak Ukrajnában keltenek nyugtalanságot, hanem a szomszédos Fehéroroszországban is, amely korábban Moszkva hű szövetségese volt, ám az utóbbi időben távolodni próbál tőle. Nem szeretné, ha bármelyik része a Krím-félsziget sorsára jutna, s azt sem, ha a – Kreml miatt – a kelet-ukrajnaihoz hasonló baj érné.
A 9,5 millió lakosú Belarusz ezért egy ideje egyre nagyobb hangsúlyt helyez az önvédelemre. Az országot 1994 júliusa óta vezető Aljakszandr Lukasenka és köre ugyanis úgy értelmezi a déli szomszédságban kialakult válságot, hogy a Vlagyimir Putyin irányítása alatt álló Oroszország semmibe veszi a szovjet utódállamok függetlenségét, ha regionális hatalmi érdekei úgy kívánják.
Minszk ezért már a Krím 2014-es orosz annexiója után óvatos kül- és katonapolitikai irányváltásba kezdett. Ezzel összefüggésben 2015 februárjában új jogszabály lépett életbe, amelynek célja az ország védelmi képességeinek megerősítése. A törvény az ukrajnaihoz hasonló beavatkozás elhárítására hivatott, s az Ukrajnával szemben alkalmazott orosz taktika elleni jogi fegyvernek tűnik.
Moszkvában megütközést keltett a változás. Putyinék azt sem díjazták, hogy az elmúlt két évben Lukasenkáék „kiradírozták” a történelem- és földrajzórákról az orosz tanítási nyelvet, és (2015-től) fokozatosan fehéroroszosítani kezdtek az iskolákban.
A jelentős orosz kisebbség széleskörű jogait azonban nem nyirbálták meg, sőt a fehérorosz mellett az orosz továbbra is hivatalos nyelv.
Az ukrajnai konfliktus hatására azonban egyre több fehérorosz fordul az anyanyelve felé, s inkább azt használja az orosz helyett. A változás a legfelsőbb politikai szinten is érzékelhető, és ez arra utal, hogy az Oroszországgal államszövetséget alkotó és közös vízumzónába tartozó Fehéroroszországban megpróbál távolodni szövetségesétől. Az államfő (akinek oroszos neve Alekszandr Lukasenko) is beállt a sorba, jóllehet korábban még azt állította: belaruszul „semmi fontosat nem lehet kifejezni”.
A fehérorosz nemzeti öntudat és szuverenitás erősítése érdekében tett lépéseket Moszkva gyanakodva figyeli. Az sem tetszik neki, hogy Minszk nem áll(t) ki teljes mellszélességgel az orosz Ukrajna-politika mellett, a belarusz közhangulat pedig inkább ukránbarát.
Lukasenka már 2014 májusában színt vallott. Óva intette Moszkvát attól, hogy a Krím után más területeket is elfoglaljon Ukrajnából.
Akkori beszéde nagy visszhangot keltett a Kremlben, hiszen váratlan üzenet is elhangzott benne. Közölte ugyanis, hogy szembeszáll minden agresszorral, még akkor is, ha Putyinnak hívják. Azóta már több embere osztotta ki – szinte sorozatban, és hasonló hangnemben – az orosz vezetést.
Minszkben azonban nemcsak szónokolnak, hanem cselekednek is. Tavaly ráadásul veszélyes játszmába kezdtek: egyezményt írtak alá Washingtonnal, amelynek értelmében az idén megkezdik a katonai együttműködést. Lengyelországgal és Lettországgal is kötöttek védelmi jellegű megállapodást, sőt Oroszországgal is (2009-ben), de az utóbbival sehogy sem halad a hadseregek közötti kapcsolatépítés.
A történtek hatására Moszkvában betelt a pohár. A Kreml nem hajlandó tovább tűrni, hogy Minszk fokozatosan távolodik tőle és (kényszer)szövetségeseitől az Eurázsiai Gazdasági Szövetségben.
Az orosz média 2016 novemberében már támadásba lendült. Azt szajkózza, hogy a Belaruszban – nyugati támogatással – kibontakozó oroszellenesség és az éledező fasizmus hamarosan elsodorhatja a kormányt, az ország pedig Ukrajna sorsára juthat. Az állami tömegtájékoztatási eszközök az ország önállóságát és szuverenitását is megkérdőjelezik, ráérősítve azokra a nacionalista hangokra, amelyek már a Krím bekebelezése után azt hirdették, hogy Belarusz is orosz föld.
A Kreml közben a gazdasági fegyverét is próbálgatja. Jelentősen csökkentette a Fehéroroszországnak szánt kőolajszállításokat, és korlátozta az onnan érkező élelmiszerimportot. A napokban pedig bevezette a közös határ őrizetét, s szigorúan felügyelt határövezeteket létesített, válaszul arra, hogy Minszk januárban – a politikai-gazdasági nyitás jegyében – megkönnyítette 80 ország állampolgárainak a beutazását Fehéroroszországba.
Moszkva döntésére reagálva Lukasenka visszavonta azt az engedélyt, amely alapján az orosz légierő számára támaszpontot létesítettek volna Belaruszban, válaszul a környező NATO-országokban tapasztalt katonai mozgásokra.
A fehérorosz elnök jobbnak látja, ha inkább felkészül a keleti szomszéd támadásának elhárítására. A múlt héten el is rendelt egy hadgyakorlatot, amelynek résztvevői az orosz megszállás elleni műveleteket modellezték. Biztonságpolitikai szakértők ugyanis nem zárják ki, hogy Putyin akár katonai erővel is megpróbálhatja a saját szövetségi rendszerében tartani az önállósodni próbáló Lukasenkát.