2024. március 29., péntek

Bővítené tagságát a bácskossuthfalvi nagycsaládosok egyesülete

Friss lendülettel, új elképzelésekkel veti bele magát tagsága toborzásába és céljai meghatározásába az Életfa Nagycsaládosok Egyesülete. Torok Sándorral, a szervezet nemrégiben kinevezett elnökével, a Vajdasági Nagycsaládos Egyesületek Szövetségével közösen lebonyolított minapi, házasságnapi rendezvényen beszélgettünk. Megtudtuk, hogy a régi vezetőség azért adta át a helyét, mert már a gyermekeik felnőttek, és ennek okán fiatalításra lett szükség. Az új csapat egyik első lépése lesz egy székháznak számító helyiség kialakítása, amivel kapcsolatban már folynak a tárgyalások. A tervek szerint a helyi közösség udvarában található egyik erre alkalmas épületrészt képzelték el a célra.

-Alap elképzeléseink közé tartozik olyan tevékenységek szervezése Bácskossuthfalván, amelyekkel kimozdítjuk a gyerekeket a számítógép képernyője elől. Továbbá nagyon szeretnénk valahogy becsempészni mindnyájunk tudatába-, újra „divattá tenni” a jólneveltséget. Azért, hogy tudják a gyermekeink, hogyan kell az idősebbekkel beszélni, ismerjék az új generációk is a művelt étkezési szokásokat, illetve az sem mellékes célunk, hogy a kamasz fiúk merjenek a hölgyekkel-, lányokkal illedelmesen viselkedni. Elképzeléseink szerint kirándulásokra is szeretnénk vinni a tagságunkat, mindjárt tavasszal, ahogy az idő engedi, például madárles van tervben.

Manapság a civil szervezetek pályázatokból tudják a céljaikat megvalósítani, és a bácskossuthfalvi nagycsaládosok sincsenek ezzel másként. Ezért egy erre szakosodott iroda segítségét veszik igénybe. A napokban két dologgal kapcsolatban nyújtják be a támogatási igényüket és remélik a sikeres választ. Az egyik a székházuk fenntartását fedezné, a másik pedig a tagság számára egy kis iskoláztatási segítséget nyújtana.

Mint azt Torok hangsúlyozta, sajnos az elvándorlás kérdésében nem tudnak megoldást nyújtani, ehhez ők kevesek. Azonban akik itt maradtak, és vállalják azt, hogy az adott körülmények között értékes felnőtteket szeretnének nevelni – mindannyiunk és a nemzetünk jövője érdekében –, nekik szeretnék megkönnyíteni a mindennapjaikat.

-Mutassuk meg, hogy mi, akik itthon képzeljük el a jövőnket, tudunk is azért tenni, hogy egy kis összefogással minőségesebbé tegyük a mindennapjainkat. Ne hagyjuk magunkat sodorni a közömbösség és beletörődés árjával! – mondta az elnök.

Egyelőre nincs kimutatásuk azzal kapcsolatban, hogy hány nagycsaládos él Bácskossuthfalván, azt viszont elárulta, hogy jelenleg 32 bejegyzett tagot számlál az egyesület átlagosan 2 gyermekkel, és ebből 18 család a közelmúltban először jelezte csatlakozási szándékát. Többen a házasság napja alkalmából rendezett nagyszabású program szervezésében is kivették a részüket.

A mai világban sokan gondolják úgy, hogy luxus a több gyermek. A bácskossuthfalvi nagycsaládos egyesület vezetőjét arra kértük, erősítse meg, avagy cáfolja meg ezt az állítást.

-Mi tagadás, korábban magam is úgy vélekedtem, hogy ha megnősülök, akkor örülök, ha majd el tudok tartani egy gyermeket is tisztességesen. Az élet azonban szerencsére másként hozta, és három gyönyörű gyermeket nevelünk a feleségemmel. Ma már úgy gondolom, hogy a nagycsalád ajándék! Csak bele kell fogni, és az élet majd kialakít mindent a maga rendje és módja szerint. Na persze nem ölbe tett kézzel pislogva, a sült galambra várva. Megkönnyítheti például jelentősen a mindennapokat, hogy ki kell maradéktalanul használni az állami szervek gyermekek után járó támogatási lehetőségeit – osztotta meg tapasztalatait a bácskossuthfalvi Életfa Nagycsaládosok Egyesületének vezetője.

Aki – a gyermekei létszámától függetlenül – Bácskossuthfalváról vagy valamelyik környékbeli faluból csatlakozni szeretne az Életfa Nagycsaládosok Egyesületéhez, az jelentkezhet Torok Sándornál a 063/78-57-818-as elérhetőségen.