2024. április 25., csütörtök

Utak és válaszutak

A Szabadkai Városi Könyvtárban mutatták be Deák Ernő Az Öreghegytől a Schneebergig című könyvét

Kedden este a Szabadkai Városi Könyvtárban került sor Deák Ernő Az Öreghegytől a Schneebergig című, Utam állomásai alcímű könyvének bemutatójára. Az önéletrajzi könyvről Böröndi Lajos mosonmagyaróvári költő, a kötet szerkesztője beszélgetett az íróval. A beszélgetés során az érdeklődők Deák Ernő életútjába is betekintést nyertek. Ahogyan azt hallhattuk, Deák Ernő 1940. június 9-én született kisbirtokos családban a Sopron-megyei Peresztegen. Tizenhat évesen nehéz döntést hozott, az ismeretlenbe, a vakvilágba indult meg, a határt 1956. december 9-én lépte át. A későbbiekben Innsbruckban érettségizett, majd pedig folytatta a tanulmányait. 1970-ben a filozófiai tudományok doktorává avatták. Dr. Deák Ernő jelenleg nyugdíjasként él Ausztriában, a Bécsi Napló főszerkesztője, emellett aktív szerepet vállalt a magyarok szervezeti életében. Böröndi Lajos erre is kitért.

– Bécsbe érkezve, fiatal felnőttként, Deák Ernő a magyar szervezeti élet egyik megteremtője lett. Világossá vált, hogy a közösség tartja meg a magyarságot, ezt a közösséget pedig meg kellett szervezni. Ez nem volt egyszerű, hiszen el kellett ismertetni az osztrák kormánnyal, így támogatást lehetett kapni. Ezek után a szervezeteket egy magasabb szervezetbe is szükséges volt összefogni, mert csak összefogással lehet működni. Ez egészen odáig ment, hogy létrehozták a Nyugat-európai magyar szervezetek csúcsszervezetét, amit Stockholmban jegyeztek be. Ez lett a Nyugat-európai Országos Magyar Szerveztek Szövetsége, amelynek Deák Ernő az elnöke – hallottuk Böröndi Lajostól, aki arról is szólt, hogy Deák Ernő nyugdíjasként sem hagyta abba a szervezkedést, számos országban megszólítja a szórványban élő magyarokat, és törekvései közt szerepel az újabb generációknak is elmondani, hogy mit jelent magyarnak lenni.

A szervezeti tevékenysége kapcsán Deák Ernő is megosztotta a gondolatait a könyvbemutató közönségével.

– Nem szeretném felnagyítani a szerepemet, egészen természetesnek tűnt, hogy mivel magyar vagyok, nem tagadom meg a származásomat. Miután viszont ledoktoráltam és kutatóasszisztensi állást kaptam a bécsi egyetemen, az is természetes volt, hogy csak ezzel kellene foglalkoznom. A főnököm is megmondta, hogy a karrierem a fontos, a többi csak visszafog a munkától. Mi azonban ifjúsági klubokat szerveztünk, magyar rendezvényeken törtük a fejünket, megemlékeztünk az 56-os forradalomról is. Fontosnak tartottam, hogy kitörjünk az izolációból, az ún. magyar gettóból. Arra törekedtünk, hogy az osztrákok ne csak tudomásul vegyék a jelenlétünket, hanem értékeljenek is bennünket, tekintsenek ránk egyenrangú félként. Ez persze számos drámai helyzetet eredményezett, és nem csupán az osztrákok részéről. Néha úgy éreztem, hogy mi, magyarok vagyunk azok, akik legjobban ártunk egymásnak – hallottuk a szerzőtől.

Deák Ernő könyvében a biografikus adatok mellett az élményeiről is olvashatunk, ír az ausztriai kezdetekről, arról az időszakról, amikor németül nem beszélő gimnazistaként segélyszervezeteknek köszönhetően kapott ellátást és oktatást, hogy azután később eljusson az egyetemi tanulmányokig. Felidéz néhány hetvenes évekbeli telefonbeszélgetést is, melyekről később kiderült, hogy lehallgatták. A könyv a Magyar Napló kiadásában jelent meg a tavalyi könyvhétre.