2024. március 28., csütörtök

A Főbizottság is kiállt Vučić mellett

Több ezren gyűltek össze a Sava Központnál

Az újbelgrádi Sava Központban megtartott főbizottsági ülésen egyhangúlag elfogadott döntéssel a Szerb Haladó Párt Főbizottsága megerősítette a párt elnökségének két nappal korábbi határozatát, mellyel Aleksandar Vučić pártelnököt, jelenlegi kormányfőt jelölte az elnökválasztáson.

A szervezet vezetője nem vett részt a főbizottsági ülésen, később csatlakozott párttársaihoz, amikor már megszületett a személyéhez kapcsolódó döntés. Az ülés alatt a Sava Központnál több ezer haladó párti szimpatizáns gyűlt össze, Vučić nevét skandálták és támogatásukról biztosították a miniszterelnököt, akinek a győzelme valamivel nehezebb feladatnak bizonyulhat a választásokon, ha Tomislav Nikolić jelenlegi államfő, az SZHP társalapítója is jelölteti magát, ahogyan azt a média korábban megtudta.

Vučićot, a nagyterembe lépését követően, több perces vastaps fogadta, beszédében köszönetet mondott a párt tagságának, amiért „megtette a lehetetlent is”, s több választást nyert meg munkával, s nem demagógiával harcolva. Mint mondta, valószínűleg ez az utolsó alkalom, hogy ekkora pártrendezvényen beszéljen kormányfőként, így visszatekintve az elmúlt évekre megállapította, hogy mindent megtett Szerbia jövőképének megteremtéséért, s azért, hogy az országot kihúzza a szakadékból.