2024. március 29., péntek

Újabb lék a Trump-adminisztráción

Visszalépett a Donald Trump által munkaügyi miniszternek felkért Andrew Puzder, még a csütörtöki szenátusi szavazás előtt.

Republikánus szenátorok arra kérték az elnököt, vonja vissza az egyik gyorsétterem-lánc elnök-vezérigazgatójának jelölését, mert nem menne át a szavazáson Puzder ezt előzte meg bejelentésével.

Személyét azért támadták, mert kiderült, hogy egy illegális bevándorlót foglalkoztatott bejárónőként, illetve korábban ellenezte az Obama-kormányzat javaslatát a minimálbér óránkénti 15 dollárra emeléséről. Valamint előkerült egy olyan évtizedekkel korábbi tévéfelvétel, amiben az akkori felesége családon belüli erőszakkal vádolta meg.

A nehezen összeálló Trump-adminisztráció már a második léket kapta a héten. Két napja lemondott Michael Flynn nemzetbiztonsági tanácsadó.

 - Egy független és átlátható vizsgálatot kell lefolytatni, mert a Fehér Ház tisztában volt azzal, hogy Flynn hetekig félrevezette az alelnököt, megbeszéléseket folytatott a szankciókról az orosz kormánnyal, ami veszélyezteti a nemzetbiztonságot, hiszen zsarolhatóvá vált – jelentette ki Charles Schumer, a szenátus demokrata vezetője.

 Michael Flynn korábban az elnöki hivatalnak, Mike Pence alelnöknek és a sajtónak is azt állította, hogy nem tárgyalt a washingtoni orosz nagykövettel a Moszkva elleni szankciókról. Azóta kiderült, az elnöki tanácsadó kinevezése előtt, de már tanácsadóként találkozott vele.