2024. április 20., szombat

Nem csak a papír számít

Térségünkben is mindjobban felértékelődik a felnőttképzés jelentősége

A különféle statisztikai adatok szerint a fejlettebb országokban az embereknek életük során akár több alkalommal is szakmát kell váltaniuk ahhoz, hogy érvényesülni tudjanak. A felnőttképzés jelentősége térségünkben is mindjobban felértékelődik, annak ellenére, hogy ezen a téren (is) bőven van hová fejlődnünk. A zentai Archimedes Oktatóközpont számos képzést kínál az érdeklődők számára, akiknek körében a mérlegképes könyvelői, valamint a fémiparhoz és a szépségiparhoz kapcsolódó képzések a legnépszerűbbek.

Farkas Ildikó a szépségiparhoz kapcsolódó képzésekhez kialakított helyiségben (Máriás Endre felvétele)

Farkas Ildikó a szépségiparhoz kapcsolódó képzésekhez kialakított helyiségben (Máriás Endre felvétele)

– Azok közül, akik a saját szakmájukban nem tudnak megélhetési lehetőséget találni, egyre többen ismerik fel annak a fontosságát, hogy átképezzék magukat és váltsanak, illetve olyan szakmát tanuljanak, amely kiegészítő bevételi forrást kínálhat számukra. Ilyen szempontból tehát pozitív változás tapasztalható ezen a téren – hangsúlyozta lapunknak Farkas Ildikó, az oktatóközpont vezetője, aki a negatív tendenciákra is felhívta a figyelmet.

– Kevésbé tekinthető pozitívnak, hogy akik úgy döntenek, hogy átképzik magukat, sokan közülük azzal a céllal kívánják ezt megtenni, hogy külföldre költözzenek, és ott próbáljanak érvényesülni. Az is nagy problémát jelent ugyanakkor, hogy sokan még mindig nem ismerik fel azt, hogy a nyugati országokban nemcsak a papír a fontos, hanem a tudás is, ezért vannak, akik kizárólag a papír megszerzése érdekében jelentkeznek a képzésekre, amelyekről azután olyan minimális tudással kerülnek ki, amely a képzés elvégzéséről szóló igazolás megszerzéséhez ugyan elegendő, a szakmában való elhelyezkedéshez viszont nem feltétlenül az. Éppen ezért gondolkodásbeli változásra lenne szükség, hiszen annak ellenére, hogy igyekszünk lehetővé tenni a jelentkezőknek, hogy a saját lábukra álljanak, ha ők nem érzik fontosnak azt, hogy minél magasabb szintű tudást szerezzenek, az a mi lehetőségeinket is behatárolja. Pedig a későbbiekben is csak akkor tudnak megmaradni a piacon, ha jó minőségű szolgáltatást képesek nyújtani, tehát egy kicsivel jobbat, többet vagy esetleg mást, mint mások. Ehhez azonban az kell, hogy a képzéseket követően maguk is felismerjék a folyamatos fejlődés fontosságát. Számos olyan példa tanúskodik arról, hogy azoknak, akik nálunk sajátították el az alapokat, és a későbbiekben is igyekeztek fejleszteni a tudásukat, a pályájuk íve annak ellenére is nagyon szépen ível fölfelé, hogy itthon próbálnak érvényesülni. Akarattal, munkával ugyanis tapasztalataink szerint itthon is lehet karriert építeni – magyarázta Farkas Ildikó, aki elmondta, a legkeresettebb képzésük jelenleg a mérlegképes könyvelői képzés, emellett igen népszerűek a fémes szakmák elsajátítására irányuló képzéseik is, hiszen ezek mind itthon, mind külföldön keresettek és jól is fizetnek, az ún. női szakmák közül pedig elsősorban a szépségipar területére vonatkozó képzések örvendenek nagy népszerűségnek, mint amilyen például a kozmetikus-, a műkörömépítő- vagy a sminkesképzés.

– A képzéseink során a gyakorlatra helyezzük a hangsúlyt. A szépségiparhoz kapcsolódó képzéseinkhez kialakítottunk egy olyan helyiséget, amely lehetőséget kínál a gyakorlati oktatás lebonyolítására, a többi szakma esetében pedig olyan partnerekre támaszkodunk, akik befogadják a hallgatóinkat gyakorlati képzésre – emelte ki az Archimedes Oktatóközpont vezetője, aki elmondta, rövidesen újabb szakterülettel is szeretnék bővíteni a kínálatukat.

– Régóta igény mutatkozik a weboldalszerkesztői képzésre, hiszen azzal köztudottan viszonylag jól lehet keresni, feltéve persze, ha valakinek kellő tudása és tapasztalata is van hozzá. Nagyon sokat gondolkodtunk azon, hogy miként lehetne ezt megvalósítani, hiszen ahhoz, hogy valaki ezen a területen megállja a helyét, nagyon komoly tudásra van szüksége, ugyanakkor a munkaerőhiány miatt a vállalatok sok esetben nem követelnek meg felsőfokú végzettséget, hanem inkább a tudásanyag meglétére helyezik a hangsúlyt. Éppen ezért talán azon az úton is el lehetne indulni, hogy azoknak az ismereteit próbáljuk meg bővíteni, akiknek már van valamiféle előtudásuk. Az előkészítés már folyamatban van, várhatóan néhány hónapon belül meg is hirdetjük a képzést – fogalmazott Farkas Ildikó.

Elmondta még, hogy emellett kiemelt céljuknak tekintik azt is, hogy a gyermekeket is megkíséreljék közelebb hozni ehhez a területhez, amit elsősorban az algoritmikus gondolkodásmód fejlesztésére irányuló játékos foglalkozások keretében kívánnak megvalósítani.